Munkám során folyamatosan találkozom azokkal a különféle nehézségekkel, amikkel a vezetők küzdenek a mindennapokban. Nem meglepő módon ezek a kihívások jelentős arányban kötődnek emberekhez, legyenek azok beosztottak, középvezetők, vezetőtársak, felettesek vagy épp külföldi kollégák. Gyakran tapasztalom, hogy idejekorán feladják a próbálkozást, hogy nekifeszüljenek a probléma megoldásának.

Kíváncsivá tett, mit mond a tudomány arról, hogy miként maradjunk normálisak ebben az abnormális (és szerintem nem “new normal”) évben, ezért úgy döntöttem, hogy elvégzem a University of Toronto egyik rövid kurzusát Mind Control: Managing Your Mental Health During COVID-19 címmel.

Egyik kedves ismerősöm posztolt egy olyan képet, amikor egyszerre (!) három online megbeszélésen vett részt. Azt tapasztalta, hogy gond nélkül tudott figyelni mind a három témára és ezt azzal támasztotta alá, hogy konkrét részletre is emlékezett az egyik beszélgetésből. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy akkor valóban képesek vagyunk multitaskingra? Arra jutottam, hogy lehet, de inkább ne tegyük!

Felettébb érdekes, hogy az emberek hajlamosak eltérő okokat feltételezni saját maguk és mások sikerei és kudarcai mögött. Személyes sikereinket jellemzően a képességeinknek és az erőfeszítéseinknek tudjuk be, míg ha valami nem jön össze, akkor gyakran tulajdonítjuk azt a kedvezőtlen külső körülményeknek, a balszerencsének vagy a lehetőségek hiányának.

Képzett és tapasztalt kollégáim a neten sokan azt boncolgatják a járvány kapcsán, mi nehéz a táv-vezetésben és a táv-munkában, én hagy kezdjem azzal, miért szeretik az emberek ezt. Hátha az ebből nyert motiváció segít átlendülni a nehézségein. Lássuk, miért akartunk már évekkel ezelőtt is home-office-t, vagy remote work-öt és mennyire állnak ezek a motivációk ma is?

Sir Ken Robinson Az alkotó elem című könyvében négy fontos szerepét fogalmazza meg a mentoroknak. Mindegyikre nagyon tudok rezonálni. Jó pár éve megfigyeltem, hogy akárminek is tituláljuk az egyénekkel vagy a vezetői teamekkel való foglalkozást, abból profitálnak a legtöbbet, ha mentorként közelítek hozzájuk, és nem ragadok le egyetlen módszertannál.

Néhány hete írtam arról, hogy a vezetőknek alkalmanként fel kell tűrniük az ingujjukat, és személyesen bekapcsolódni egy-egy nehezebben induló feladatba, projektbe. Függetlenül attól, hogy általánosságban az önállóságot szeretnék fokozni és a mikromenedzsmentet elkerülni.

A munka világában igen gyakran találkozunk a pozitív irányú változás lehetőségébe vetett hit hiányával, a lemondó legyintésekkel, vagy akár a cinikus kétkedéssel. Nálunk nem működik, próbáltuk, ez már ilyen szar, sose lesz jobb. Bezzeg máshol, máskor.