Megpróbáltad-e már egyáltalán, és hányszor?

Munkám során folyamatosan találkozom azokkal a különféle nehézségekkel, amikkel a vezetők küzdenek a mindennapokban. Nem meglepő módon ezek a kihívások jelentős arányban kötődnek emberekhez, legyenek azok beosztottak, középvezetők, vezetőtársak, felettesek vagy épp külföldi kollégák. Gyakran tapasztalom, hogy idejekorán feladják a próbálkozást, hogy nekifeszüljenek a probléma megoldásának.

Sok esetben már a nulladik ponton elakad a dolog, amikor megindokolják, hogy mi minden miatt esélytelen. Leginkább feltételezésekbe bocsátkoznak, amelyek viszonylag gyenge lábakon állnak: a másik emberrel kapcsolatos, más szituációkban megfigyelt viselkedésekre vagy vélt személyiségjegyekre épülnek. Tehát gyakorlatilag meg se kísérlik a kérést, a nemet mondást vagy a visszajelzést. A másik tipikus jelenség, hogy egyetlen sikertelen beavatkozás után állapítják meg, hogy ők ezt már próbálták, nem működik. Pedig elég irreális azt várni, hogy egy kolléga a saját érdekeivel, meggyőződéseivel, szokásaival vagy szocializációjának eredményével szembeforduljon egy darab külső inputnak köszönhetően. Ha valakire hatást szeretnénk gyakorolni, abba bizony komoly energiát kell invesztálni, azon szisztematikusan kell dolgozni, és csak akkor feladni, ha már tényleg minden lehetőséggel kitartóan próbálkoztunk. Nyilván olyan témákra gondolunk itt, ahol számunkra az ügy is és az ember is fontos.

A hétvégén megfigyeltem egy látványos példát arra, hogy milyen az, amikor valaki, illetve valakik nem adják fel, pedig minden ellenük szól. Az idei női kézilabda Európa-bajnokságra úgy érkezett meg a szerb válogatott, hogy több kerettag játékosukat is kivonták a forgalomból pozitív teszteredménye miatt, továbbá a szobatársaiknak is karanténba kellett vonulni. Az első mérkőzésüket megelőzően egy héten keresztül egyáltalán nem is tudtak edzeni, mert a csapatot is elkülönítették. Az utolsó pillanatban derült csak ki a döntés, hogy egyáltalán játszhatnak, ráadásul a hollandok ellen, akik tavaly világbajnokságot nyertek, nagyjából ugyanezzel az összetételű csapattal. Az első félidőben már 6 góllal vezetett a holland csapat, és a szünet előtt a szerbek egyik meghatározó játékosa Achilles-szakadást szenvedett egy rossz lépés után. A második félidő elején a szakkommentátor azt mondta, hogy vélhetően ezt a meccset már el fogja engedni, az eleve hiányos, megfogyatkozott, edzés nélkül pályára lépő csapat, és majd inkább a következő mérőzésre koncentrálnak.

A szerb válogatott és a szövetségi kapitány azonban másképp gondolta. 19-re lapot húzva az úgynevezett “hét a hat ellen” játékot nyomták, azaz kapus nélkül támadtak a teljes második félidőben. Ez igen kockázatos, mert ha labdát vesztenek, könnyű az üres kapuba gyors gólokat lőni az ellenfélnek. Erre volt is néhány példa, de nem engedtek a taktikából, ami elkezdett működni. Egyértelműen sokkal esélyesebb ellenfelük pedig elbizonytalanodott. A hátrányt ledolgozták, végül pedig 4 góllal megnyerték a mérkőzést. Nem adták fel a próbálkozást, bármilyen kevés esélyük volt, akármennyire húzta még az ág is őket, és hiába voltak hátrányban. Bátran, kockáztatva, jelentős energiákat mozgósítva küzdöttek, aztán pedig a sors is jobbnak látta, ha melléjük szegődik aznap.

Érdemes tehát feltennünk a kérdést, amikor nehézségekkel, kellemetlenségekkel állunk szemben, hogy megpróbáltunk-e egyáltalán változtatni a dolgon, és ezt hányszor, milyen kitartóan tettük. Tapasztalataim szerint a komolyabb kihívásoknál hetek szisztematikus munkájára van szükség, hogy egyáltalán látni kezdjünk bármiféle elmozdulást, és hónapokra, hogy megforduljon egy-egy problémásabb kolléga vagy együttműködésben nem jeleskedő csapat, és változtasson a viselkedésén, megszokott működési gyakorlatán. Aztán magunk is elcsodálkozunk, hogy sikerült.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Az akaraterő csapdája

Amikor látunk másokat megvalósítani a vágyaikat, elérni a céljaikat gyakran csodáljuk a karakterüket, elszántságukat, amivel megáldotta őket a sors. Azt gondolhatjuk, hogy ha valamit igazán eltökélten akarunk, akkor az sikerülni fog. Sajnos azonban túlságosan leegyszerűsítjük a változtatások természetét, amikor azt a tanulságot vonjuk le, hogy pusztán az akaraterőn múlik, hogy elérjük-e a kitűzött célt.

Bővebben »

Ne hidd el, hogy minél több, annál jobb!

Át vagyunk itatva azzal a meggyőződéssel, hogy a több szükségszerűen jobb is. Többet akarunk keresni, nagyobb alapterületen akarunk élni, drágább cuccokkal venni körül magunkat, magasabbra törni akármiféle rangsorban vagy hierarchiában, bővebb listára szert tenni végzettségekből, gyakrabban és messzebbre utazni, szélesebb olvasóközönséghez elérni, ismertebbé válni.

Bővebben »

Miért találunk kevés jó vezetőt?

Sok szakembernek relatíve ködös elképzelése van arról, hogy mi tesz vezetővé valakit, mit is csinál egy vezető pontosan. Számtalan cikket olvasni arról, hogy mi a 21. századi vezető 3-5 legfontosabb ismérve, több előadásban karcolgatják az érthetetlen fogalmak felszínét, így hevítve a fingot a volfrám olvadáspontja fölé. Kb. ilyesmikre bukkanhatunk: brilliáns stratéga, kreatív megoldóember, tulajdonosi szemlélet, magas EQ, optimista, és más hasonló adottságok.

Bővebben »

A jóllét tudománya

A 2020-as évet egy MOOC kurzussal indítottam (ami aztán egy új e-könyv megírására is inspirált tavasszal), és egy másik MOOC képzéssel fejeztem be, a neves Yale Egyetemtől. Ez utóbbi a jóllét tudományos hátteréről szólt, ahogy a címéből is félreérthetetlenül kiderül: The Science of Well-being. Már régóta rajta volt a listámon, hogy egyszer végigmegyek rajta az akácos út helyett.

Bővebben »

Van-e értelme manapság a személyes évtervezésnek?

Annak ellenére, hogy jópár éve lelkes gyakorlója és propagálója vagyok a december végén aktuális személyes évértékelésnek és évtervezésnek, az idén felmerült bennem, hogy egy ilyen bizonytalan és nehezen kiszámítható időszakban mennyi értelme van egyáltalán ennek az egésznek. Lehet, hogy le se töltöm az aktuális doksit, lamentáltam.

Bővebben »

Ha nincs kimondott szenvedélyed, a vízhólyagokat is követheted

Érdekes kérdést feszeget Dan Cable, a London Business School szervezeti viselkedés professzora a Harvard Business Review honlapján nemrég megjelent írásában. Úgy érzi, hogy túl általános és nehezen megfogható az a tanács, hogy “kövesd a szenvedélyed”, és annak megfelelően válassz vagy módosíts karriert.

Bővebben »

Megpróbáltad-e már egyáltalán, és hányszor?

Munkám során folyamatosan találkozom azokkal a különféle nehézségekkel, amikkel a vezetők küzdenek a mindennapokban. Nem meglepő módon ezek a kihívások jelentős arányban kötődnek emberekhez, legyenek azok beosztottak, középvezetők, vezetőtársak, felettesek vagy épp külföldi kollégák. Gyakran tapasztalom, hogy idejekorán feladják a próbálkozást, hogy nekifeszüljenek a probléma megoldásának.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: