Van-e értelme beszólni?

Nem kocsmai, nem diszkós és nem is közlekedési kontextusban szeretném vizsgálni a kérdést, de talán ez nem túl meglepő. Nagyjából két hónapja kísérletezek egy új tartalomformátummal, az egybekezdéses szösszenetekkel a LinkedIn-en, válaszul arra, hogy a blogbejegyzések terjesztését nagyon megnehezítették a közösségi média algoritmusok változásai. Nagyon jól működnek ezek a rövid kis írások, többszörös eléréseket produkálnak a megosztott cikkekhez képest: a legjobban eltaláltak több ezer vagy akár több tízezer potenciális olvasóhoz is eljutnak. Van azonban ára is a dolognak: az egyik, hogy a terjedelmi korlátok miatt nem lehet olyan kiegyensúlyozottan körbejárni egy kérdést, mint a blogpostokban, ezáltal karcos tutimegmondás-jellegűre tudnak sikerülni, a másik, hogy a szélesebb elérés miatt olyan típusú, számomra kevesebb értéket képviselő hozzászólások is megjelennek, amilyenektől nem nagyon kellett tartani az egy-egy témát mélyebben körüljáró cikkeknél.

beszolas

A napokban megszólított egy nagy tapasztalatú, régi kolléga, aki féltő aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a blogomon és az e-könyveimben megszokott stílust és tartalmi minőséget rossz irányba viszik ezek a beszólós, alkalmasint sértettség vagy frusztráltság érzését közvetítő üzenetek (akkor is, ha egyébként nincs ilyen mögötte). Teljesen osztottam azt a meglátását, miszerint fölösleges is beszólni, mert akiknek igazán vennie kéne az adást, azok nemigen fogják érzékelni, hogy őket szólította meg az írás. Nekem egyébként van is egy olyan saját szabályom, hogy személyesen csak két esetben adok visszajelzést vagy szembesítek valakit a megfigyelésemmel: (1) ha nagyon fontos nekem az illető, vagy (2) ha munkamegbízást kaptam arra, hogy segítsek neki fejlődni. Amúgy inkább csendben maradok.

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, midőn január 11-én, 6 fokban elindítottam a biciklis szezont, azon töprengve, hogy a szabályaim ellenére miért szóltam be az utóbbi időben írásban néhány viselkedéssel kapcsolatban, amit gyakran látok. Olyanokra gondolok például, hogy egyesek/sokan magabiztosan véleményt alkotnak tudás/tapasztalat/elmélyültség nélkül, hasznos (leíró) helyett haszontalan (minősítő) visszajelzést adnak, másokra nincsenek tekintettel, stb.

Arra jutottam, hogy nyilván van egy bizonyos hányada az embereknek, akik számára az általam is propagált követendő/kerülendő viselkedés evidens, természetes. Léteznek olyanok, akiket végképp nem érdekel, hogy én mit okoskodok, eszük ágában sincs változni, tanulni, fejlődni. Van azonban egy vastag, középső sáv, az emberek többsége, akik nem mindegy, miben kapnak megerősítést. Az a norma, hogy kibaszom az autó ablakán a csikket, mert mindenki más is így cselekszik, vagy az, hogy elnyomom a hamutartóban, amit rendszeresen a kukába ürítek? Leoltom a lámpát, ha már nem tartózkodom a helyiségben, vagy úgy hagyom, hisz senki se veszi rá a fáradságot, hogy kapcsolgassa. Tudok abban hinni, hogy ha a többség olyan történeteket hall újra és újra, ami aláhúzza az értékeket, és felhívja a figyelmet a közösségromboló, természetkárosító vagy másokat bántó viselkedésekre, talán a széles körben elfogadott normák is inkább pozitív irányba mozdulnak. Nem mindegy, hogy azt szajkózzák egy szervezetben, hogy “vagy megszoksz, vagy megszöksz”, ahogy ezerszer is hallottam annak idején az iskolában, vagy azt, hogy “szeretnénk pontosabban megérteni, hogy miben vagy jó, és milyen munkát végzel szívesen”. Nem mindegy, hogy bár sokszor reménytelennek tűnik, kitartóan igyekszünk-e a gyereket a kulturált étkezés/viselkedés mikéntjére emlékeztetni, vagy legyintünk rá, mert már annyiszor elmondtuk, és még mindig nem megy tökéletesen.

Úgyhogy ennek szellemében a jövőben is tervezek beszólni, de próbálom majd szem előtt tartani, hogy lehetőleg ne legyen könnyű úgy értelmezni, hogy a személyes frusztrációimnak kerestem benne szelepet, és ha egy mód van rá, ne tűnjek a ténylegesnél is unszimpatikusabb faszkalapnak.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Mi mindent kaptam a TEDxEgertől?

Bár már sok éve nézegetek TED videókat, még csak most szombaton estem át a TED-tűzkeresztségen. Ez persze nem volt véletlen, valahogy eddig nem szántam rá magam, hogy egy egész délutánon keresztül előadásokat hallgassak, még akkor sem, ha több hazai rendezésű esemény szervezői és előadói között jó pár régi ismerősöm, kollégám is feltűnt már. Az előadásokkal ugyanis nem mondhatnám, hogy felhőtlen lenne a viszonyom. Életem során az előadásokon töltött nem kevés időm 95%-ában halálra untam magam. Oktatási felhasználásukban egyáltalán nem hiszek, legalábbis úgy semmiképp, ahogy azt jellemzően alkalmazzák…

Bővebben »

Most akkor a tartalom a király vagy az LMS?

Bill Gates egy 1996-ban írt esszéjében azt prognosztizálta, hogy az akkor még a maihoz képest igen szegényes Internet világában nem a technológiai szolgáltatás hanem a tartalom fogja az igazán nagy bizniszt generálni (“content is king”). Azt hiszem megállapíthatjuk, hogy eltalálta. Dobay Robi kollégám nemrég tért vissza Párizsból az Unleash Global kiállításról, leánykori nevén a HR Tech-ről. Azt mesélte, hogy a nagyvállalatok körében most az LMS-ek (Learning Management System) tarolnak, azaz nagy, integrált rendszerek segítségével igyekeznek a munkatársak fejlesztése területén választ adni a digitalizáció kihívásaira.

Bővebben »

Együttműködési készsége, nem az esze teszi az embert eredményessé

Sose érdekelt különösebben a történelem, vélhetően azért, mert nem nagyon hallottam senkit figyelemfelkeltő módon beszélni róla iskolaéveim során. Már egy ideje terveztem viszont elolvasni a népszerű történész, Harari egyik-másik könyvét, hátha jól kiegészíti a viselkedéstudománnyal kapcsolatos idei kutakodásaimat. Már az első száz oldalon visszaigazolást nyert a feltételezés: több tanulságos gondolatot találtam a könyvben, ugyebár egy teljesen más tudományág nézőpontjából. Ezek közül választottam a mai bejegyzéshez egyet.

Bővebben »

Olvasással brutálisan kiemelkedhetsz a mezőnyből

Arra gondoltam, hogy utánanézek egy kicsit a magyar könyvolvasási szokásoknak, annak örömére, hogy az elmúlt hét évben megjelent négy ingyenes e-könyvem mások és önmagunk tudatos vezetéséről elérte a 150.000 letöltést. Bár ez a szám elég lelkesítő egy ilyen niche szakmai témában, mint amivel foglalkozom, és vissza is igazolja, hogy volt értelme venni a fáradságot, izgalmasnak találtam megvizsgálni, hogy egyáltalán mekkora hányadát van esélyünk könyvekkel megcélozni a hazai népességnek. Hát bizony egy nagyon szűk szegmensről beszélünk, akik drasztikusan másként működnek ebben a tekintetben, mint a túlnyomó többség.

Bővebben »

A mobil tanulás hatása az üzleti eredményekre

Nagy öröm látni, amikor mások is erőfeszítést tesznek arra vonatkozóan, hogy a különféle képzési kezdeményezések eredményességét adatokkal is alá tudják támasztani. Az úgy volt, hogy összefogott a Fuse nevű digitális tanulási keretrendszer fejlesztő cég (nem, nem Learning Mangement System, hanem egy másféle alternatíva), a University College London Artificial Intelligence központja, valamint ügyfelük, a 420 kiskereskedelmi üzletében 3000 alkalmazottat foglalkoztató Carpetright cég, kb. olyasmi profillal, mint itthon a Diego.

Bővebben »

Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: