Továbblendülés a panaszkodás kátyújából

Létezik egy tevékenység, ami ha sportág lenne, nem okozna különösebb gondot összeállítani belőle egy ütőképes válogatottat bármely világversenyre. Már néha az az érzésem, hogy kifejezetten szeretnek az emberek verbálisan dagonyázni az őket ért kellemetlenségek mocsarában, újra és újra átélve a tehetetlenség érzésének fojtogató szorítását.

A felemlegetett panaszok egyébként széles skálán mozognak. Az egyik végponton azok vannak, amelyekkel ellen még csak meg sem próbáltak fellépni, pedig könnyen lehet, hogy egy egyszerű kérdéssel vagy némi határozottsággal megoldást lehetne találni. A másik véglethez pedig azok tartoznak, amelyeken egész biztosan nem fognak tudni változtatni, mondjuk más emberek alapvető személyiségvonásai, vagy egy cégnél a tulajdonos/külföldi felettesek személye. Lehet rajta hosszasan rugózni, a hét minden napján morgolódni miatta, de változás attól nem fog történni.

Azoktól az emberektől, akikkel nekem van dolgom jellemzően a munkám során (vezetők, valamint olyan tehetséges munkatársak, akikbe a cég értelmét látja invesztálni), elvárható, hogy panaszkodás helyett konstruktívabb módon közelítsenek meg egy-egy problémát, amit megtapasztalnak. Mivel feszültséggel és negatív érzésekkel telítődve nem nagyon tudunk értelmesen gondolkodni, mindig teret szoktam adni egy darabig annak, hogy beszélgetőpartnerem kiengedje magából a gőzt. Az esetek jelentős részében utána magától rájön az illető, hogy itt az ideje annak, hogy a társalgást valami előremutatóbb mederben folytassuk. Az is megesik azonban, hogy meg kell állítani a ventilálás orkánját. Az a klasszikus filmes jelenet van előttem, amikor az ítéletidőben rohan a főhős az üvöltő szörnyeteg elől, mi pedig kinyitjuk a házunk ajtaját, kabátjánál fogva egy határozott mozdulattal berántjuk a delikvenst, majd az ajtó visszacsapódása síri csendet eredményez a vad csatazaj után.

No ebben a pillanatban kezdjük el mérlegelni, hogy mennyi mozgástere van emberünknek az adott kérdésben. Kiderülhet, hogy tulajdonképpen rajta múlik, hogy miként reagál. Mire mond igent és mire nemet. Meghúzza-e a határait. Vesz-e egy nagy levegőt, és szóvá teszi-e a problémáját, amit eddig még sose tett meg. Más esetekben teljes mértékben kontrollálni ugyan nem tudja az eseményeket, de befolyásolni, hatást gyakorolni, próbálkozni abszolút lehetséges. Sőt, ha nem sikerül elsőre, akkor meg lehet ismételni a dolgot, kétszer, háromszor, tízszer, ötvenszer. Nyilván attól függ, hogy mennyire fontos az ügy, mekkora erőfeszítést ér meg neki. Végül pedig ott vannak azok a témák, amelyeken igen kevés eséllyel fog tudni változtatni. Itt fel kell tenni a kérdést, hogy tud-e velük együtt élni, képes-e vezetőként képviselni a céget és a tulajdonos(oka)t, azt is beleértve, amire panaszkodik és igen valószínűtlen a megreformálása. Mindig ott áll előttünk a lehetőség, hogy felálljunk, és azt mondjuk, hogy én ezt így nem akarom csinálni. Ha viszont nem “show stopper” a dolog, akkor abba kell hagyni a rajtuk való rágózást. Érdekes egyébként, hogy kifejezetten értelmes, proaktív vezetőknek sem feltétlenül egyszerű leszokniuk a pampogásról, főleg amikor a történések bőségesen szolgáltatnak rá okot. De már az is nagy előrelépés, ha egyre gyorsabban sikerül továbblendülniük abból a kátyúból.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Hogyan válsz a saját sztorid túszává?

Egy vezető megkért, hogy segítsek már neki, mert folyamatosan konfliktusai vannak az egyik beosztottjával. A történet nagyon tanulságos volt… Onnan kezdődött, hogy a medve elindult nyuszikához, hogy kölcsönkérje a fűnyíróját… Végül inkább idejekorán megb@szatta vele… 🙂

Bővebben »

Ötletek pozitív visszajelzéshez

Mások teljesítményének, viselkedésének vagy hozzáállásának elismerése nem kerül semmibe, mégis szűkmarkúan bánnak vele az emberek, tisztelet a kivételnek. A Gallup Intézet évtizedeken át tartó, milliós nagyságrendű mintán végzett kutatásának lepárlásaként rajzolódott ki az a tizenkét állítás, amivel az átlagosnál magasabb teljesítményt leadó szervezetek/szervezeti egységek munkatársai nagy mértékben egyetértenek (Q12).

Bővebben »

Az érzelmek hozzák létre a szokásokat, nem a 21 napos ismétlés

Ha a szokások kialakításával kapcsolatban olvasgatunk vagy tanácsokat kapunk, gyakran felbukkan az az elgondolás, hogy 21 napon át kell hozzá ismételni a tevékenységet. Más források a 66 napot jelölik meg ugyanehhez. Egyébként mindkét szám egy-egy megfigyelés-alapú kutatásból jön. De hiába végzek valamit véres verejtékkel 21 napig, aminek minden percét rühellem, hosszú távon fennmaradó szokás, azaz tartós viselkedésváltozás nemigen lesz belőle.

Bővebben »

Miért beszélünk 60%-ban magunkról?

Annyi mindenről lehetne társalogni, beszélgetéseink nagyobbik hányadában mégis saját magunk a téma. Adrian F. Ward, a University of Colorado kutatója a Scientific American hasábjain röviden és kevésbé tudományosan meg is mondja, miért: mert jó érzéssel tölt el az önfeltárás. Aztán persze kifejti a jelenség idegtudományi hátterét.

Bővebben »

Hogyan termel a gondolkodás és a cselekvés jobb érzéseket?

Már régóta terveztem, hogy egyszer egy kicsit közelebbről megismerkedek a kognitív viselkedésterápiával (CBT), amiről számos forrás egybehangzóan állítja, hogy az egyik leghatékonyabb pszichoterápiás eszköz. Legalábbis a legtöbb tudományos kutatási bizonyíték ennek a megközelítésnek az eredményességét támasztja alá, összehasonlítva más irányzatokkal.

Bővebben »

Már több a kérdésünk mint a válaszunk

Beszélgettem egy gyerekkori barátommal, aki egy nemzetközi vizeken is sokat próbált, hosszú évek óta sikeres cégtulajdonos. Azt mondta, hogy minden tudása és tapasztalata ellenére 48 éves korára a benne felmerülő kérdésekből jóval több van, mint válaszokból. Mivel nekem is hasonló érzésem van, nem lepődtem meg a felvetésén.

Bővebben »

Mikor vedd át az irányítást a robotpilótádtól?

“Vajon milyen mértékben irányítják tudatos ismereteink a napi tevékenységünket?” – teszi fel a kérdést David Eagleman, a houstoni Baylor Orvostudományi Egyetem idegtudomány docense Az agy (2016) című könyvében. Aztán meg is válaszolja, miszerint a tudatos “én” agyunk tevékenységének elenyésző részét jelenti.

Bővebben »

A legnagyobb hülyeség a munkavállalói elkötelezettség mérésében

Dobjon egy kommentet az, aki NEM szeretne proaktív, lelkes, a szervezet céljait szem előtt tartó munkatársakat, eredményes csapatokat és minimális fluktuációt!
Úgy tippelem, ez a poszt se lesz „széjjekommentelve”. Mindenki ezt szeretné elérni, ami totál rendben is van. Azonban, amikor a „hogyanra” kerül a sor rendszerint szétcsúsznak a dolgok.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: