Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Pár éve átestem egy eléggé kimerítő időszakán az életemnek, ami segített helyre tenni mi mennyire fontos.

Az történt, hogy felvállaltam, sőt, inkább magamra rántottam egy problémás nagyprojektet. Önbizalmam túlértékelte teljesítőképességemet, mert kiderült, hogy ezt a projektet nem, hogy én, de nagyon más sem tudta volna megmenteni. Volt ugyanis a bajoknak egy kivédhetetlen forrása a szerződésben, amit én nem ismertem. Az ügyfél mindenféle sikerkritérium előzetes definiálása nélkül íratta alá az általam is képviselt céggel a szerződést és a nemzetközi áttétek miatt időbe telt, míg erre fény derült.

Na de, nem az elkövetett projektmenedzsment vagy üzletkötési hibákat akarom kielemezni, hanem a helyzet feloldása után tett felfedezéseimet.

workinghard

Miután lezártam ezt a lehetetlen projektet és „belenéztem a tükörbe“, kénytelen voltam észrevenni, milyen károkat okoztam magamnak, a családomnak, a barátaimnak és a munkatársaimnak is. Feltűnt, milyen jelentős mértékben elhanyagoltam azon kapcsolataimat, amelyekre ép szellemi állapotban azt mondjuk, „a legfontosabbak“ és azt is láttam, milyen károkat okoztam azoknak is, akik velem küzdöttek. Persze utólag az ember mindig okosabb, de megtanultam, az az ár, amit fizettem és fizettettem velük, elvesztegetett ráfordítás volt, ha nem kapok érte semmit cserébe.

Pusztán az, hogy visszatértem az „élők“ sorába, nem elegendő. Mi van még? Rájöttem, csak a tanulsággal kárpótolhatom magam, amely a jövőben megvéd hasonló helyzetektől.

Hogyan védhetem ki ezt legközelebb?

Egy reggel fogtam és összeírtam, melyek életem legfontosabb feladatai, család, munka, hobby, stb., majd ezeket lebontottam napi rutinokra. Végiggondoltam mit teszek, amikor velük foglalkozom és fontossági sorrendben feltöltöttem a napomat az összegyűlt tevékenységekkel. (Egy jó coach ilyenkor azt kérdezné: Mit tennék, ha rendesen élném az életem, hogy nézne ki egy napom?).

Bizonyára ismerős az iskolai kísérlet, amikor a tanár kikészít egy edényt, mellette egy halom kavicsot, egy pohár homokot és egy pohár vizet.

A feladat az, hogy helyezzünk ebből annyit az edénybe, amennyi csak belefér.

Az eredmény azon múlik, ki milyen sorrendet választ.

Az egyik diák elkezdi a vízzel majd a homokkal és a második kavics már kilóg és melléfolyik a víz. Kimarad egy halom kavics.

Erre a tanár bemutatja, hogy ha fordítva kezded, a kavicsok közé befér a homok, annak szemei közt van hely a víz jó részének és ha eléggé ügyes volt a tanár a kiméréskor, szembetűnő lesz a különbség, vagyis belefér minden, túlcsorgás nélkül. 

Bár a példa az apró és nagyobb napi teendők sorrendjéről szól, jól alkalmazható életünk fontos és még fontosabb dolgaira is.

Hagy utaljak vissza a címre. Sokunk számára azt sugallhatja, hogy a munka nem fontos. Nos, ez reméljük nem igaz sokunknál, ebből tartjuk el életünk fontos részeit, jól érezzük benne magunkat (szerencsés esetben) és valami fontos dolog létrehozásán, fenntartásán ügyködünk (ez meg az, amit vezetőink igyekeznek sugallni és szintén szerencsés, aki látja ezt a munkájában).

Visszatérve a saját történetemhez, azt tapasztaltam, hogy az én életem kavicsai azok a tevékenységek, amelyekkel önmagamról és családomról gondoskodom: a sport, meditáció, jóga, a tanulás, az elmélkedés, a tervezgetés, a családommal töltött idő és az, amit együtt teszünk.

Az én homokszemeim ezután a munka, mint pénzkeresés olyan tevékenységek révén amelyek szívből jönnek és jó energia járja át.

A víz minden más, úgy hívom „adminisztratív teendő“, amelyekkel főként mások igényeit támogatom.

Mi történik ha nem fér be egy napba minden, ami „víz“? – Befér a következőbe…

Egy biztos: a „kavicsokat“ teszem be elsőnek.

Végeredményként az jött ki hogy napi 2×2 óra összefüggő klasszikus „munka“ férne bele egy napomba, ha mindent a leírt prioritások mentén tennék. Ez akkor nem volt megvalósítható, de mindenesetre egyértelműen eldőlt, hogyan fogok viselkedni a következő „mission impossible“ típusú projektfelkérés esetén és a mindennapjaim fontossági sorrendjét is egyértelműen eldöntöttem.

Neked mik a legfontosabb területei az életednek és hogyan biztosítod, hogy más területek ne vegyék el a rájuk szánt időt?

Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Kritizálás helyett inkább gondolkodj kritikusan

Ugyanis annak több értelme van. A kritizálás leggyakrabban arról szól, hogy valaki más tevékenységének eredményében találunk kifogásolni valót, elsősorban a saját nézőpontunkból, saját tapasztalataink, meggyőződéseink, hiedelemrendszerünk, tudásunk és látókörünk alapján. A kritizálás tehát mindezeknek köszönhetően egyrészt meglehetősen gyenge alapokon áll, másrészt igen ritkán tartalmaz jól megvalósítható, kontextusba illő alternatív megoldási javaslatot. A klasszikus mondást idézve: fikázni könnyű, alkotni nehéz.

Bővebben »

Az önbizalom szerepéről, megerősítésének lehetőségeiről Nr2.

Legutóbbi írásomban bemutattam 6 „életmentő technikát”, amelyekkel nehéz helyzetekben helyrállíthatjuk önbizalmunkat és ötleteket generálhatunk, hogy sikeresen kilábaljunk egy szorított helyzetből. Mai írásomban bemutatok 6 hosszútávú gyakorlatot a stabil önbizalom/önbecsülés kiépítése érdekében. Az önbizalomkutatás egyik meghatározó személyisége Nathaniel Branden (kanadai-amerikai pszichoterapeuta), „Az önbecsülés hat pillére“ című könyvében tágabb kontextusban is bemutatja az önbecsülés és az önbizalom meglétének, kialakításának kérdéseit, alább ennek kivonatát ismertetem.

Bővebben »

A jövőállóság kulcsa: a hozzáadottérték-termelő képesség

Természetes, hogy a vállalatok, vállalkozások mérettől függetlenül folyamatosan keresik a hosszú távú fenntarthatóság és növekedés kulcsát, mivel az üzleti életben nem túl reális opció a stagnálásra gyúrni. Sokan azonban a gyakorlatban csak az orruk hegyéig látnak el a mindennapi küzdelem és darálás során, ami csak a közelebbi jövőre biztosítja a túlélést. Bár vannak, akik azt is felismerik, hogy előre kellene gondolkodni, turbulens világunkban azonban baromira nehéz évekre tervezni, három-öt éves stratégiákat gyártani, mert a fene tudja, mi minden történik még addig.

Bővebben »

Kutatási beszámoló: Áttörés a vezetőfejlesztő programrésztvevők elköteleződésében

Hurrá, végre vannak adataink! Évek óta várjuk ezt a pillanatot! De mielőtt ismertetném a mini-kutatásunk eredményeit, szeretnék megosztani néhány háttérinformációt, és kontextust adni az adatelemzésünkből levont következtetéseknek. Már több mint egy évtizede fáradhatatlanul keressük a módját annak, hogy miképpen tudnánk a vezetőket rábírni olyan people management szokások beépítésére a mindennapjaikba, amelyek egyaránt szolgálják a beosztottaik és a szervezet érdekét, valamint természetesen egyúttal a sajátjukét is.

Bővebben »

Nem a távolságtartás a tekintély fő forrása. Íme 20 másik lehetőség.

Újra meg újra felbukkan az orrom előtt az az erőteljes meggyőződés, hogy egy rendes vezető nem barátkozik össze a beosztottaival, mert akkor azzal vissza fognak élni, és nem fog tudni tőlük követelni. Mintha a vezetői tekintély elsősorban a pozícióból vagy a távolságtartásból táplálkozna. Nem vitatva persze, hogy egyes embertársaink bármiféle helyzettel képesek visszaélni, felsorolnék húsz egyéb lehetséges alkotóelemet, a teljesség igénye nélkül, amiből felépülhet a (vezetői) tekintélyünk:

Bővebben »

Miért távoznak mégis a kollégák, ha egyébként normális a főnök?

Nem csak itthon gond a munkatársak, különösen a jó emberek megtartása, hanem olyan nagy és valószínűleg vonzó munkáltatóknál is, mint a Facebook. Tavaly írt egy cikket a Harvard Business Review-ban a kapcsolódó vizsgálódásaikról és tapasztalataikról három HR-esük egy Wharton professzorral együttműködésben. Szinte már természetes egy efféle cégnél, hogy a Google-hez hasonlóan van egy olyan csapatuk, akik a munkatársakkal kapcsolatos adatokat elemzik (People Analytics Team).

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: