Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Pár éve átestem egy eléggé kimerítő időszakán az életemnek, ami segített helyre tenni mi mennyire fontos.

Az történt, hogy felvállaltam, sőt, inkább magamra rántottam egy problémás nagyprojektet. Önbizalmam túlértékelte teljesítőképességemet, mert kiderült, hogy ezt a projektet nem, hogy én, de nagyon más sem tudta volna megmenteni. Volt ugyanis a bajoknak egy kivédhetetlen forrása a szerződésben, amit én nem ismertem. Az ügyfél mindenféle sikerkritérium előzetes definiálása nélkül íratta alá az általam is képviselt céggel a szerződést és a nemzetközi áttétek miatt időbe telt, míg erre fény derült.

Na de, nem az elkövetett projektmenedzsment vagy üzletkötési hibákat akarom kielemezni, hanem a helyzet feloldása után tett felfedezéseimet.

workinghard

Miután lezártam ezt a lehetetlen projektet és „belenéztem a tükörbe“, kénytelen voltam észrevenni, milyen károkat okoztam magamnak, a családomnak, a barátaimnak és a munkatársaimnak is. Feltűnt, milyen jelentős mértékben elhanyagoltam azon kapcsolataimat, amelyekre ép szellemi állapotban azt mondjuk, „a legfontosabbak“ és azt is láttam, milyen károkat okoztam azoknak is, akik velem küzdöttek. Persze utólag az ember mindig okosabb, de megtanultam, az az ár, amit fizettem és fizettettem velük, elvesztegetett ráfordítás volt, ha nem kapok érte semmit cserébe.

Pusztán az, hogy visszatértem az „élők“ sorába, nem elegendő. Mi van még? Rájöttem, csak a tanulsággal kárpótolhatom magam, amely a jövőben megvéd hasonló helyzetektől.

Hogyan védhetem ki ezt legközelebb?

Egy reggel fogtam és összeírtam, melyek életem legfontosabb feladatai, család, munka, hobby, stb., majd ezeket lebontottam napi rutinokra. Végiggondoltam mit teszek, amikor velük foglalkozom és fontossági sorrendben feltöltöttem a napomat az összegyűlt tevékenységekkel. (Egy jó coach ilyenkor azt kérdezné: Mit tennék, ha rendesen élném az életem, hogy nézne ki egy napom?).

Bizonyára ismerős az iskolai kísérlet, amikor a tanár kikészít egy edényt, mellette egy halom kavicsot, egy pohár homokot és egy pohár vizet.

A feladat az, hogy helyezzünk ebből annyit az edénybe, amennyi csak belefér.

Az eredmény azon múlik, ki milyen sorrendet választ.

Az egyik diák elkezdi a vízzel majd a homokkal és a második kavics már kilóg és melléfolyik a víz. Kimarad egy halom kavics.

Erre a tanár bemutatja, hogy ha fordítva kezded, a kavicsok közé befér a homok, annak szemei közt van hely a víz jó részének és ha eléggé ügyes volt a tanár a kiméréskor, szembetűnő lesz a különbség, vagyis belefér minden, túlcsorgás nélkül. 

Bár a példa az apró és nagyobb napi teendők sorrendjéről szól, jól alkalmazható életünk fontos és még fontosabb dolgaira is.

Hagy utaljak vissza a címre. Sokunk számára azt sugallhatja, hogy a munka nem fontos. Nos, ez reméljük nem igaz sokunknál, ebből tartjuk el életünk fontos részeit, jól érezzük benne magunkat (szerencsés esetben) és valami fontos dolog létrehozásán, fenntartásán ügyködünk (ez meg az, amit vezetőink igyekeznek sugallni és szintén szerencsés, aki látja ezt a munkájában).

Visszatérve a saját történetemhez, azt tapasztaltam, hogy az én életem kavicsai azok a tevékenységek, amelyekkel önmagamról és családomról gondoskodom: a sport, meditáció, jóga, a tanulás, az elmélkedés, a tervezgetés, a családommal töltött idő és az, amit együtt teszünk.

Az én homokszemeim ezután a munka, mint pénzkeresés olyan tevékenységek révén amelyek szívből jönnek és jó energia járja át.

A víz minden más, úgy hívom „adminisztratív teendő“, amelyekkel főként mások igényeit támogatom.

Mi történik ha nem fér be egy napba minden, ami „víz“? – Befér a következőbe…

Egy biztos: a „kavicsokat“ teszem be elsőnek.

Végeredményként az jött ki hogy napi 2×2 óra összefüggő klasszikus „munka“ férne bele egy napomba, ha mindent a leírt prioritások mentén tennék. Ez akkor nem volt megvalósítható, de mindenesetre egyértelműen eldőlt, hogyan fogok viselkedni a következő „mission impossible“ típusú projektfelkérés esetén és a mindennapjaim fontossági sorrendjét is egyértelműen eldöntöttem.

Neked mik a legfontosabb területei az életednek és hogyan biztosítod, hogy más területek ne vegyék el a rájuk szánt időt?

Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

A csapatépítő nem békítő show!

Nemrég részt vettem egy szakmai rendezvényen, ahol egy tapasztalt, önkritikus, nagyvállalati HR igazgató osztotta meg őszintén saját, traumaként megélt kudarcélményét, amit még viszonylag kezdő vezetőként élt át. Az élmény olyan erős hatással volt rá annak idején, hogy elbizonytalanodott benne: egyáltalán jó ötlet-e vezetőként folytatni a pályafutását.

Bővebben »

Miféle visszajelzésnek lenne értelme a vezetők számára?

Ezt a fogós kérdést tettük fel magunknak néhány évvel ezelőtt. Könnyű lenne rávágni, hogy bármilyen visszajelzés hasznos. Ez azonban sajnos nem igaz. Nem csak adatra van ugyanis szükségünk, hanem releváns és jó minőségű adatra. Amikor az Act2Manage applikáció első verzióját megmutattuk néhány HR igazgatónak és vállalati L&D szakembernek még 2015-ben, gyakorlatilag azonnal felmerült bennük az igény arra…

Bővebben »

A féligazságok bizony veszélyesek

Az élet rövid: vedd meg azt a cipőt, edd meg azt a süteményt, fizesd be az utazást – olvasom a fészbukkon. Tényleg, milyen jól hangzik! Kapja be a prefrontális kéreg! Egyetértek, lájkolom, megosztom a képet piros tűsarkúról vagy a tengerparti naplementéről, tizenkét Celsius fokon felszolgált, rezeda és macskagyökér illatjegyekkel büszkélkedő fehérborral. Van benne igazság?

Bővebben »

Mikor ne tarts workshop-ot?

Ismét a Derrick és Harry blog egyik térdcsapkodósan vicces írása szolgált inspirációként számomra, melyben a szerző a szarul levezetett workshop-ok minden apró hozzávalóját és konyhatechnikai eljárását számba veszi, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel. Ahogy autókáztam reggel a munkába, azon morfondíroztam…

Bővebben »

A tudás jó árfolyamon váltható készpénzre

Pár éve átszoktam a telefonon keresztüli zenehallgatásra az autóban, ami azt a luxust biztosítja, hogy szinte bármilyen előadó vagy zeneszám azonnal elérhető. A minap beugrott egyik réges-régi kedvenc együttesem, a Foreigner, úgyhogy rá is böktem azonnal. Mintha valami időgépbe szálltam volna, nyomban visszarepültem 1993-ba…

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: