Saját magunk megzabolázásának négy hatékony fegyvere

Mindennek ellen tudunk állni, csak a csábításnak és a kísértésnek nem. Vagy legalábbis nem könnyen. Ezer felől érkeznek az impulzusok, amelyek csupa olyasmire késztetnek bennünket, aminek nem kéne bedőlnünk. Egy részük alapvető fiziológiai szükségleteinkhez kapcsolódik, mint például a táplálkozás vagy a fajfenntartás, másik részük az agyunk kényelmességéből adódik, mivel spórolni akar az energiával, a harmadik kategória pedig az erős vágyakozásunk azokra a fröccsökre, amiket egyes neurotranszmitterek felszabadulása okoz, mint mondjuk a dopamin.

Ezekkel a masszív késztetésekkel áll szemben a szerény homloklebenyi agyterületünkből irányított tudatos önkontrollunk, és marad gyakran alul az aktivitás és az értékteremtés a tévébámulással vagy a telefonnyomkodással, a testmozgás a zabálással, és a boldog családi jövőkép a pillanatnyi vágyakkal szemben.

Ennyire akaratgyengék lennénk? Ahogy erről részletesebben írtam az Eredményesen és boldogan című e-könyvemben, úgy tűnik, hogy az akaraterőből vagy önkontrollból minden nap csak egy korlátozott mennyiség áll rendelkezésünkre, mint a fizikai erőből vagy a figyelmi energiából. Az igénybevétel apasztja. Ha nehéz emberekkel kell küzdeni, fajsúlyos döntéseket kell hozni, számunkra utálatos tevékenységet kell végezni, és ehhez még jó pofát is vágni, akkor a nap végére nem nagyon marad az önkontroll-készletünkből. Aztán ha alszunk egy jót, vagy tömünk némi glükózt (cukrot) a fejünkbe, akkor új erőre kap az akaraterőnk. És az is igaz, hogy ugyanúgy edzhető az önkontroll gyakorlással, mint a figyelmi képesség vagy a testi erő és az állóképesség. A leghatékonyabb módszerek a saját magunk feletti kontroll visszaszerzésére azonban inkább indirektek, és pont nem az akaraterő-akkumulátorunkat fogyasztják. Íme négy eszköz röviden:

Az Odüsszeusz-módszer

A szirének csábító éneke következtében elkerülhetetlen pusztulást két módszer alkalmazásával kerülte el Odüsszeusz. Egyrészt odakötöztette magát az árbocrúdhoz, másrészt a legénység fülét viasszal tömte be. Ezt a szakirodalom “precommitment”-nek nevezi, bár ezzel Odüsszeusz nem volt tisztában. Olyan helyzetbe hozzuk magunkat, hogy ne fogjon rajtunk a csábítás. Ha nem megyünk kocsmába a haverokkal, akkor nem fogjuk ott elinni a fizetésünket. Ha egészséges tízórait viszünk magunkkal a munkába, nem Snickerst fogunk venni az automatából, amikor leesett a vércukorszintünk. Ha megvesszük előre a színházjegyet vagy lefoglaljuk az utazást, akkor jó eséllyel el is megyünk. Ha nincs tévé előfizetésünk vagy készülékünk se, akkor az nem fogja elvenni a figyelmünket. Ha jön reggel hétre értem a barátom sportolni, akkor nem fogom cserbenhagyni. Van egy alkalmazás, az a neve, hogy Freedom. Havi 2.50 USD ellenében az összes eszközödre beállíthatod, hogy milyen idősávokban nem akarod elbaszni az idődet mondjuk a közösségi média oldalakon, és a program letiltja számodra. Hülyeségnek tűnik? Nem az. Megspórolja az ellenállás kifejtéséhez szükséges akaraterőt, amit aztán felhasználhatsz este valami fontos célra. Mondjuk több türelmed van a gyerekhez/párodhoz munka után, vagy csinálsz valami értelmeset, amire nem szokott már energia jutni, de szeretnéd beépíteni az életedbe.

Szokások

Erről már sokszor írtam: az agyunk szeret spórolni az energiával, és az agyunk régebben kifejlődött, törzsdúci részén tárolja az automatikusan előhívott szokásainkat. Ha ezek előnyös szokások, akkor csak a “program” elindításához kell egy kis akaraterőt befektetni, utána már sínre kerül az adott tevékenység. A témához értő szakemberek azt mondják, hogy leszokni elég nehéz valamiről, sokkal több esélyünk van valami másra átszokni. Amikor jön a “jel”, ami indítja a szokást, más rutinnal helyettesíteni azt, amiről le akarunk jönni.

Kis lépések

Sokkal kisebb az esély arra, hogy kibújjunk a bőrünkből, vagy arra, hogy még a szomszédunk komfortzónájából is kilépjünk egy nagy vállalással. Nem árt persze, ha van egy számunkra vonzó vízió a fejünkben, de az nem mindig elég a napi szintű cselekvési motivációhoz. A kisebb, könnyen elérhető célok, a lépésről lépésre haladás, az alacsonyan függő gyümölcsök leszüretelésének sikerélménye mind abban segít, hogy fokozatosan haladjunk a kívánt irányba. Azt is javasolják a kutatók, hogy ne nyissunk több frontot lehetőleg egyszerre, mert az akaraterőnk szét fog porlasztódni. Ahogy előző cikkemben is írtam róla, a norma-kivétel arányt kell fokozatosan eltolni. Egyre kevesebb legyen abból, amit nem szeretnénk, és egyre több abból, amit igen.

Folyamatos monitorozás

A gazda szeme hizlalja a jószágot, a nyomonkövetés pedig valószínűbbé teszi a megvalósulást. Az az elterjedt mondás például, hogy a fogyókúrázó csak hetente mérje magát, nem igazolódott vissza a nagy mintás kutatásokban. Akik naponta mérték magukat, azok között nagyobb volt a sikerarány. Aki írja a kalóriabevitelét, az még akkor is kevesebbet eszik (átlagosan), ha nem fogalmazott meg konkrét célt maga számára. Nem véletlen, hogy a hatékonyság növelését célzó LEAN módszertan mennyire fontosnak tartja a vizualizálást, hogy folyamatosan a dolgozók orra előtt legyen a tevékenységük eredménye. Számos kísérlet igazolta, hogy tükör előtt az emberek erősebb önkontroll gyakorolnak, és becsületesebben is viselkednek. Arra is sok bizonyíték van, hogy a mások felé történő elköteleződés, a nyilvános monitorozás is kedvező hatást gyakorol, és az sem az akaraterő-készlet terhére megy.

Többet ésszel, mint erővel – tartja a mondás. Persze a legjobb és legtartósabb eredményt úgy tudjuk elérni, ha mindkettőt alkalmazzuk. A jó hír, hogy ily módon pozitív spirált tudunk beindítani. Az erősödő önkontrollunk, a jó szokásaink, az ügyesebb célkitűzés és nyomonkövetés egymást támogatja.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás 5 ebookját és Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című publikációját!

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Mások sikere az igazi örömforrás

Legalábbis a magamfajta tanító-fejlesztő emberkének. És talán más hasonszőrűeknek, vagy akár a vezetők egy részének is. Persze nyilván jól esik, amikor azt mondja egy résztvevő, hogy már sok fejlesztőprogramon volt már, de ez az első, aminek értelmét is látta, vagy amit a gyakorlatba tudott ültetni, és elégedettséggel tölt el, amikor egy-egy üzleti célkitűzés teljesül. De ezeken egész gyorsan átlépek.

Bővebben »

Egyének és csapatok megfordítása és irányba állítása

Rengetegszer volt már alkalmam megfigyelni, ahogy a vezetői viselkedés és/vagy a szervezetben uralkodó kultúra kiszívja az összes életerőt az ott dolgozó emberekből. Ahol ez történik, jellemzően olyan témákra fókuszálnak a mindennapokban, mint hogy mi minden szar, ki a hibás, milyen problémák vannak X-szel vagy Y-nal, és milyen előnytelen személyiségjellemzőket tulajdonítunk másoknak.

Bővebben »

Amikor a nagy cél helyett inkább az orrunk elé érdemes fókuszálni

Bár egy vonzó jövőkép vagy egy kihívást jelentő cél komoly hajtóerőt tud biztosítani számunkra, gyakran előfordul, hogy épp az lomboz le bennünket, hogy ijesztően nagynak találjuk az elefántot, amit meg szeretnénk enni. Az sem ritka, hogy fogalmunk sincs, végül hogyan juthatnánk el az áhított célhoz.

Bővebben »

Vezetőknek az irreális elvárásokon való nyafogás helyett

Az év elején többször is megfigyelhettem azt, hogy a vezetőkkel folytatott coachingok gyakori témája az irreális célkitűzések miatti picsogás.

Valahogy úgy pattog ez a szervezeti ábra dobozai között, hogy a nagyfőnik frankón megvizslatnak mindenféle gazdasági, vállalati mutatókat és behasalják a trombitába, hogy idén 10 malac köll gyerekek, sálálálálá.

Bővebben »

Ok és okozat a munkatársak motivációjában

Sokszor beszélünk arról, hogy a tudás és annak alkalmazása milyen nagy távolságra lehet egymástól, és hogy az ismerethiány szakadékát számottevően könnyebb betömni, mint azt elérni, hogy a tudásból cselekvés legyen. Ennek rendkívül látványos bizonyítéka, amikor egy több mint fél évszázaddal korábban elővezetett innovatív gondolatot elolvasunk mondjuk a vezetéssel kapcsolatban, és azt látjuk, hogy még mindig messze van attól, hogy általánosan elterjedt legyen.

Bővebben »

Heteim a neurobiológia mocsarában

A 2020-21-es év fordulóján úgy döntöttem, hogy nekifogok a University of Chicago Understanding the Brain: The Neurobiology of Everyday Life című MOOC kurzusának, Peggy Mason professzor előadásában. Sose gondoltam volna magamról, hogy én valaha önszántamból még egyszer biológiával kapcsolatos tanulmányokat fogok folytatni közel három évtized után, hiszen mindig is utáltam ezt a tantárgyat, és középiskolában is csak kegyelemből kaptam meg a kettest belőle az egyik évvégén.

Bővebben »

A puhány megmondóember antagonisztikus ellentét?

A legtöbb vezetőt akkor tekintik kompetensnek, ha képesek megoldani problémákat, ki tudják találni, hogy mit kellene tenni egy adott helyzetben vagy épp össze tudják szedni, hogy egy feladat elvégzéséhez milyen támogatásra van szükségük. A sikereikhez hozzájárul az is, hogy ügyesen érvelnek vagy vitatkoznak olykor, így gyakorolva hatást a kollégáikra. Mondhatnánk úgy is, hogy a vállalatok vezetői ideálja egy „határozott faszagyerek”.

Bővebben »

A kreativitás szokásáról pár gondolat

Több helyen olvastam már arról, hogy a kreativitás tulajdonképpen szokás, nem egy különleges, veleszületett tehetség megnyilvánulása néhány kiváltságos ember esetében. Mindannyian lehetünk kreatívak, amikor kitalálunk valamit, és azt meg is valósítjuk. A fiam például kapott egy pirográfot (ha esetleg valaki nem tudná, mint ahogy én se hallottam még róla egészen a közelmúltig, ez egy olyan eszköz, amivel fába lehet égetni különféle mintákat, feliratokat, tehát egy írószerszám), a téli szünetben rendszeresen kiment a kertbe, fűrészelt magának egy deszkadarabot, aztán arra rajzolgatott, írogatott.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: