Polip a hálós szatyorban

Az egyik legnehezebb dolog saját magunkat megzabolázni, némi tudatosságot vinni a döntéseinkbe, tetteinkbe, szokásainkba. Nagyjából olyan, mintha a vacsorára frissen beszerzett polipot próbálnánk bepakolni a hálós cekkerünkbe: valamelyik csápja mindig kicsusszan a legközelebbi lyukon. Különösen feltűnő ez olyan szituációkban, amilyen a mostani, ahol az emberek számottevő része a megszokottnál lényegesen nagyobb szabadságfokkal menedzselheti mindennapjait. Nem muszáj időre beérni a gyárba vagy a hivatalba, nem telik el oda-vissza egy-egy óra a bejárással, nem legelteti vigyázó szemeit rajtuk se főnök, se kolléga egész nap, és nem jönnek az ügyfelek vagy vendégek, meghatározva számunkra az aktuális tennivalót. Ha tudsz otthonról melózni, akkor a korábban jellemzőnél több döntést hozhatsz meg a napi időbeosztásoddal kapcsolatban, ha nem tudsz, akkor meg pláne. Ráadásul, kb. 1.7 millió családban, ahol van gyerek, megkapták a szüleik nappalra is őket, tovább komplikálva a helyzetet.

polip

Előző blogbejegyzésemben arról írtam, hogy milyen tevékenységek és szokások segíthetnek megtartani szellemi épségünket, de ezek végrehajtásához bizony komoly elszántság és erőfeszítés szükségeltetik. Amint a polip egyik csápját beleügyeskeded a szatyorba, a másik már ki is ficcent. Jó ötlet a napirend, csak azt be is kell tartani és tartatni. Ahhoz pedig ott kell lenni, és nem éppen a bevásárlást intézni, figyelni az órára, és felvállalni a konfliktusokat a családtagokkal. Ezek pedig macerás dolgok. Szintén extra erőfeszítést kíván, ha másról is akarunk kommunikálni a gyerekekkel azon túl, hogy miként haladnak a házi feladatokkal. Hiába fogjuk esetleg fel, hogy nem kéne állandóan mindenkivel erről a kibaszott vírusról beszélgetni, latolgatni az esélyeinket, és riogatni magunkat naponta harminc alkalommal a híradásokkal, az ösztöneink és a félelmeink mégis afelé sodornak újra és újra, hogy odakattintsunk a híroldalakra. Tudjuk ugyan, hogy a közösségi média oldalak böngészése, mögötte a “persuasive technology” tervezettségével, az orrunknál fogva rángat és szögez oda órákra a telefon vagy a számítógép képernyőjéhez, mégis nehezen álljuk meg, ha rajta vagyunk a cuccon. Mennyivel könnyebb ezzel elszarni az időnket, mint megmetszeni a sövényt a ház előtt (amit én ma megtettem amúgy a fiammal, és végre normálisan néz ki). És mennyivel komolyabb és értelmesebb agymunka a lehetőségeinken és különféle cselekvési forgatókönyveken gondolkodni, mint kommentekben vitatkozni és okoskodni valamiről, amiről még a szakértőknek is csak homályos és/vagy egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, nem még nekünk. Ami az egyik legnehezebb: megálljt parancsolni idegrendszerünk folyamatos sürgetésének, hogy kéne már végre enni valamit. Egyébként pedig ezen a szép tavaszi napon (mint ahogy tegnap és holnap is) simán megérdemlünk néhány gyógy sört vagy egy palack jófajta bort a nagy ijedtségre való tekintettel. És bár mostanában nem túl hiteles a mondás, hogy nincs időd mozogni egy kicsit, azért még mindig bepróbálkozol magadnál ezzel a dumával.

Nincs jó válaszom a problémára, iszonyú nehéz az alapvető motivátorainkkal, ösztönösen végzett és utólag megideologizált cselekvéseinkkel szembeszállni, még akkor is, ha jól tudjuk némelyikről, hogy nem szolgálnak bennünket. Ha sikerül helyettük az előnyösebb választásokat szokássá alakítani, akkor legalább részben mi kerülünk a kormányrúdhoz. Egész jól állunk például a családi napirend terén, vagy a testmozgással kapcsolatban. A gyerekekkel való foglakozással is elégedett vagyok, a normál működéshez viszonyítva sokkal több időt fordítok rájuk. A híreknél jelenleg a reggel-délben-este megnézésnél tartok, pedig azt is le kéne tolni napi egyre. Az evés-ivásnál pedig erőből kell lecsapkodni a vállamon ülő szemét kis manót, aki huncut hangon oltogat, hogy miért kéne nekem pont ebben az időszakban bármilyen szinten is önsanyargatni? Ami egyértelműen sokat segít, ha kitalálok magamnak olyan feladatokat, akár szellemi, akár fizikai jellegűt, ahol érzem, hogy valami értéket állítok elő. Ez van, amikor jól megy, máskor viszont sajnos sodródok a könnyebb ellenállás felé. A tervezettség fokozásában látom a megoldás kulcsát: kiválasztani fontos témákat, amelyekben mindenképp haladni szeretnék előre, ezeket betervezni előre egy-egy hétre, és közé iktatni az időközben beeső, magas prioritású feladatokat.

Talán neked is érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy a polipodnak mely csápjai hajlamosak a szatyorból való kilógásra, azaz hol nyerhetnél a tudatosság fokozásával és önmagad erőteljesebb irányításával.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Amikor a lehetetlen lehetségessé vált, de mégsem kell temetni régi életünket

Az elmúlt hónapokban nagyon sok írás született arról, hogy mostantól aztán vége az eddigi életünknek, temethetjük az egészet úgy, ahogy van. Én speciel azok táborát erősítem, akik szerint a most megtapasztalt élmények, amikhez hasonlóra legalábbis az én életemben biztosan nem volt példa, nem fognak drasztikus változásokat hozni, inkább finomításokat.

Bővebben »

Kisiklott vezetők

Ahogyan egyre feljebb kapaszkodunk a ranglétrán, egyre inkább azt érezzük, hogy egyedül maradtunk. Végülis a vezetők viselik a felelősséget mindenért és többek jóléte is az ő kezükben van. Ha hibáznak, sok ember érdeke sérül. Kivel tudják megosztani az aggodalmaikat? Nehéz beszélni a legnagyobb problémákról, félelmekről a beosztottakkal vagy a főnökeikkel. A barátok talán nem is értik, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük, és ha a kétségeiket nyíltan megosztják, elképzelhető, hogy mindenféle híresztelések kapnak szárnyra.

Bővebben »

Félreértitek, amit írok!

Az a helyzet, hogy félreértitek, amit írok, és az igazat megvallva, azt is félre szoktátok érteni, amit mondok. Na jó, ez egyáltalán nem így van, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet ezzel a kattintásvadász címmel és kezdéssel. 🙂 Gyakran látom, hogy sikertelen kommunikációs kísérlet esetén a közlő a fogadó félre hárítja a kudarc teljes felelősségét.

Bővebben »

Nem mindegy, melyik időablakon kukkantasz ki a home-office-ból!

Múlt héten írt Dobay Robi kollégám egy felettébb izgalmas cikket arról, hogy az értelmezést és a levont konklúziókat igen nagy mértékben befolyásolja a rendelkezésre álló adatok elemzése során, hogy milyen időablakot nyitunk a vizsgálatnak, teljesen önkényesen. Azóta is kattog rajta az agyam, hogy mekkora jelentősége van ennek a gondolatnak, amikor például a teljesítményt vagy az eredményeket értékeljük.

Bővebben »

Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában.

Bővebben »

Divatos időtöltés lett a magabiztos spekulálás

Bármerre fordulok, fű-fa-bokor arról nyilatkozik, hogy szerinte mi és mikor fog történni. Egymást licitálják túl a különféle forgatókönyvekkel, legyen szó járványról, az élet újraindításáról, gazdasági ágazatok lejtmenetéről és kilátásairól, munkaerőpiaci trendekről, és persze mindezek várható időbeli horizontjáról. Egyesek azt is ki merik jelenteni, hogy soha nem lesz már semmi olyan, mint azelőtt, talán még a jó anyánk töltött káposztájának is más íze lesz, nem beszélve…

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: