Polip a hálós szatyorban

Az egyik legnehezebb dolog saját magunkat megzabolázni, némi tudatosságot vinni a döntéseinkbe, tetteinkbe, szokásainkba. Nagyjából olyan, mintha a vacsorára frissen beszerzett polipot próbálnánk bepakolni a hálós cekkerünkbe: valamelyik csápja mindig kicsusszan a legközelebbi lyukon.

Különösen feltűnő ez olyan szituációkban, amilyen a mostani, ahol az emberek számottevő része a megszokottnál lényegesen nagyobb szabadságfokkal menedzselheti mindennapjait. Nem muszáj időre beérni a gyárba vagy a hivatalba, nem telik el oda-vissza egy-egy óra a bejárással, nem legelteti vigyázó szemeit rajtuk se főnök, se kolléga egész nap, és nem jönnek az ügyfelek vagy vendégek, meghatározva számunkra az aktuális tennivalót. Ha tudsz otthonról melózni, akkor a korábban jellemzőnél több döntést hozhatsz meg a napi időbeosztásoddal kapcsolatban, ha nem tudsz, akkor meg pláne. Ráadásul, kb. 1.7 millió családban, ahol van gyerek, megkapták a szüleik nappalra is őket, tovább komplikálva a helyzetet.

Előző blogbejegyzésemben arról írtam, hogy milyen tevékenységek és szokások segíthetnek megtartani szellemi épségünket, de ezek végrehajtásához bizony komoly elszántság és erőfeszítés szükségeltetik. Amint a polip egyik csápját beleügyeskeded a szatyorba, a másik már ki is ficcent. Jó ötlet a napirend, csak azt be is kell tartani és tartatni. Ahhoz pedig ott kell lenni, és nem éppen a bevásárlást intézni, figyelni az órára, és felvállalni a konfliktusokat a családtagokkal. Ezek pedig macerás dolgok. Szintén extra erőfeszítést kíván, ha másról is akarunk kommunikálni a gyerekekkel azon túl, hogy miként haladnak a házi feladatokkal. Hiába fogjuk esetleg fel, hogy nem kéne állandóan mindenkivel erről a kibaszott vírusról beszélgetni, latolgatni az esélyeinket, és riogatni magunkat naponta harminc alkalommal a híradásokkal, az ösztöneink és a félelmeink mégis afelé sodornak újra és újra, hogy odakattintsunk a híroldalakra. Tudjuk ugyan, hogy a közösségi média oldalak böngészése, mögötte a “persuasive technology” tervezettségével, az orrunknál fogva rángat és szögez oda órákra a telefon vagy a számítógép képernyőjéhez, mégis nehezen álljuk meg, ha rajta vagyunk a cuccon. Mennyivel könnyebb ezzel elszarni az időnket, mint megmetszeni a sövényt a ház előtt (amit én ma megtettem amúgy a fiammal, és végre normálisan néz ki). És mennyivel komolyabb és értelmesebb agymunka a lehetőségeinken és különféle cselekvési forgatókönyveken gondolkodni, mint kommentekben vitatkozni és okoskodni valamiről, amiről még a szakértőknek is csak homályos és/vagy egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, nem még nekünk. Ami az egyik legnehezebb: megálljt parancsolni idegrendszerünk folyamatos sürgetésének, hogy kéne már végre enni valamit. Egyébként pedig ezen a szép tavaszi napon (mint ahogy tegnap és holnap is) simán megérdemlünk néhány gyógy sört vagy egy palack jófajta bort a nagy ijedtségre való tekintettel. És bár mostanában nem túl hiteles a mondás, hogy nincs időd mozogni egy kicsit, azért még mindig bepróbálkozol magadnál ezzel a dumával.

Nincs jó válaszom a problémára, iszonyú nehéz az alapvető motivátorainkkal, ösztönösen végzett és utólag megideologizált cselekvéseinkkel szembeszállni, még akkor is, ha jól tudjuk némelyikről, hogy nem szolgálnak bennünket. Ha sikerül helyettük az előnyösebb választásokat szokássá alakítani, akkor legalább részben mi kerülünk a kormányrúdhoz. Egész jól állunk például a családi napirend terén, vagy a testmozgással kapcsolatban. A gyerekekkel való foglakozással is elégedett vagyok, a normál működéshez viszonyítva sokkal több időt fordítok rájuk. A híreknél jelenleg a reggel-délben-este megnézésnél tartok, pedig azt is le kéne tolni napi egyre. Az evés-ivásnál pedig erőből kell lecsapkodni a vállamon ülő szemét kis manót, aki huncut hangon oltogat, hogy miért kéne nekem pont ebben az időszakban bármilyen szinten is önsanyargatni? Ami egyértelműen sokat segít, ha kitalálok magamnak olyan feladatokat, akár szellemi, akár fizikai jellegűt, ahol érzem, hogy valami értéket állítok elő. Ez van, amikor jól megy, máskor viszont sajnos sodródok a könnyebb ellenállás felé. A tervezettség fokozásában látom a megoldás kulcsát: kiválasztani fontos témákat, amelyekben mindenképp haladni szeretnék előre, ezeket betervezni előre egy-egy hétre, és közé iktatni az időközben beeső, magas prioritású feladatokat.

Talán neked is érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy a polipodnak mely csápjai hajlamosak a szatyorból való kilógásra, azaz hol nyerhetnél a tudatosság fokozásával és önmagad erőteljesebb irányításával.

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

A puhány megmondóember antagonisztikus ellentét?

A legtöbb vezetőt akkor tekintik kompetensnek, ha képesek megoldani problémákat, ki tudják találni, hogy mit kellene tenni egy adott helyzetben vagy épp össze tudják szedni, hogy egy feladat elvégzéséhez milyen támogatásra van szükségük. A sikereikhez hozzájárul az is, hogy ügyesen érvelnek vagy vitatkoznak olykor, így gyakorolva hatást a kollégáikra. Mondhatnánk úgy is, hogy a vállalatok vezetői ideálja egy „határozott faszagyerek”.

Bővebben »

A kreativitás szokásáról pár gondolat

Több helyen olvastam már arról, hogy a kreativitás tulajdonképpen szokás, nem egy különleges, veleszületett tehetség megnyilvánulása néhány kiváltságos ember esetében. Mindannyian lehetünk kreatívak, amikor kitalálunk valamit, és azt meg is valósítjuk. A fiam például kapott egy pirográfot (ha esetleg valaki nem tudná, mint ahogy én se hallottam még róla egészen a közelmúltig, ez egy olyan eszköz, amivel fába lehet égetni különféle mintákat, feliratokat, tehát egy írószerszám), a téli szünetben rendszeresen kiment a kertbe, fűrészelt magának egy deszkadarabot, aztán arra rajzolgatott, írogatott.

Bővebben »

Az akaraterő csapdája

Amikor látunk másokat megvalósítani a vágyaikat, elérni a céljaikat gyakran csodáljuk a karakterüket, elszántságukat, amivel megáldotta őket a sors. Azt gondolhatjuk, hogy ha valamit igazán eltökélten akarunk, akkor az sikerülni fog. Sajnos azonban túlságosan leegyszerűsítjük a változtatások természetét, amikor azt a tanulságot vonjuk le, hogy pusztán az akaraterőn múlik, hogy elérjük-e a kitűzött célt.

Bővebben »

Ne hidd el, hogy minél több, annál jobb!

Át vagyunk itatva azzal a meggyőződéssel, hogy a több szükségszerűen jobb is. Többet akarunk keresni, nagyobb alapterületen akarunk élni, drágább cuccokkal venni körül magunkat, magasabbra törni akármiféle rangsorban vagy hierarchiában, bővebb listára szert tenni végzettségekből, gyakrabban és messzebbre utazni, szélesebb olvasóközönséghez elérni, ismertebbé válni.

Bővebben »

Miért találunk kevés jó vezetőt?

Sok szakembernek relatíve ködös elképzelése van arról, hogy mi tesz vezetővé valakit, mit is csinál egy vezető pontosan. Számtalan cikket olvasni arról, hogy mi a 21. századi vezető 3-5 legfontosabb ismérve, több előadásban karcolgatják az érthetetlen fogalmak felszínét, így hevítve a fingot a volfrám olvadáspontja fölé. Kb. ilyesmikre bukkanhatunk: brilliáns stratéga, kreatív megoldóember, tulajdonosi szemlélet, magas EQ, optimista, és más hasonló adottságok.

Bővebben »

A jóllét tudománya

A 2020-as évet egy MOOC kurzussal indítottam (ami aztán egy új e-könyv megírására is inspirált tavasszal), és egy másik MOOC képzéssel fejeztem be, a neves Yale Egyetemtől. Ez utóbbi a jóllét tudományos hátteréről szólt, ahogy a címéből is félreérthetetlenül kiderül: The Science of Well-being. Már régóta rajta volt a listámon, hogy egyszer végigmegyek rajta az akácos út helyett.

Bővebben »

Van-e értelme manapság a személyes évtervezésnek?

Annak ellenére, hogy jópár éve lelkes gyakorlója és propagálója vagyok a december végén aktuális személyes évértékelésnek és évtervezésnek, az idén felmerült bennem, hogy egy ilyen bizonytalan és nehezen kiszámítható időszakban mennyi értelme van egyáltalán ennek az egésznek. Lehet, hogy le se töltöm az aktuális doksit, lamentáltam.

Bővebben »

Ha nincs kimondott szenvedélyed, a vízhólyagokat is követheted

Érdekes kérdést feszeget Dan Cable, a London Business School szervezeti viselkedés professzora a Harvard Business Review honlapján nemrég megjelent írásában. Úgy érzi, hogy túl általános és nehezen megfogható az a tanács, hogy “kövesd a szenvedélyed”, és annak megfelelően válassz vagy módosíts karriert.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: