Nem mindegy, melyik időablakon kukkantasz ki a home-office-ból!

Múlt héten írt Dobay Robi kollégám egy felettébb izgalmas cikket arról, hogy az értelmezést és a levont konklúziókat igen nagy mértékben befolyásolja a rendelkezésre álló adatok elemzése során, hogy milyen időablakot nyitunk a vizsgálatnak, teljesen önkényesen. Azóta is kattog rajta az agyam, hogy mekkora jelentősége van ennek a gondolatnak, amikor például a teljesítményt vagy az eredményeket értékeljük.

ablak

Arra már régen rájöttem, két évtizedet vállalkozóként töltve, hogy egy adott havi forgalom egy kis cégben egyáltalán nem indikál semmit. Elképzelhető, hogy a következő hónapban háromszor annyit, vagy éppen pont a felét fogjuk számlázni. Ráadásul emögött lehetnek teljesen prózai, adminisztratív okok is, nem csak a megrendelések ingadozása. Arra jutottam elég hamar, hogy éves szinten nagyjából értelmesen nyomon követhető a számok alakulása, látni lehet az előremozdulást vagy a fejlődést egyik esztendőről a másikra. Az is megfigyelhető azonban, hogy a forgalom jelentősen fluktuál, nem feltétlenül követ egy lineárisan vagy exponenciálisan emelkedő trendet: van egy-egy kiemelkedően sikeres év, néha beütnek bénábbak, de azért összességében látszik, hogyha sok éve, becsülettel nyomunk valamit, akkor az azért fejlődik, még ha dimbes-dombos is az a grafikon.

Vegyük például azt a sokak számára valószínű forgatókönyvet, hogy ez az év elég gatya lesz, legalábbis a naptári évet tekintve. Ha viszont nekünk is eltérő időpontban fordulna az üzleti évünk, mint jó pár nemzetközi cégnél, akkor akár egészen mást is mutathatna majd számunkra a 2019-2020-2021-es üzleti évek összehasonlítása. Még izgalmasabb lehetne, ha megvizsgálnánk idén szilveszterkor, hogy az elmúlt három évünk eredménye hogyan alakult az azt megelőző háromhoz viszonyítva. Könnyen lehet, hogy tetszene a kép. Vessünk ezzel össze egy másik időablakot ugyanebből a periódusból: a 2020 második negyedévét, és mindjárt tökön is szúrjuk magunkat. Nagyon nem mindegy, hogy egy irgalmatlan méretű ülepet vizsgálunk egészen közelről, vagy tíz métert hátralépve megpillantjuk a csodálatos paripát, aki annak a tulajdonosa.

Az emberi lények meg vannak áldva egy tulajdonsággal, amit úgy neveznek, hogy habituáció. A lényege, hogy megszokjuk a dolgokat, a rosszakat is, de a jókat pláne. Normálissá és természetessé válik, ha van egy klassz családunk, elégedettségre okot adó jövedelmünk, számunkra kívánatos lakókörnyezetünk, jófej kollégáink. Ezekhez hozzászokunk, és onnantól minimumelvárásként jelennek meg számunkra. Amikor bármelyik kiesik közülük, mondjuk egy munkahely elvesztése, egy válás vagy betegség okán, akkor mérjük csak fel, milyen nagy értéket képviseltek számunkra. És az is jellemző ránk, hogy néhány éve még egy alacsonyabb jövedelmi vagy életminőségi szintet is megfelelőnek ítéltünk, de ha annál jobban kerestünk az elmúlt egy-két évben, akkor azt a nívót húzzuk be magunknak alapnak. A visszaesés viszont csak akkor fájdalmasan szembetűnő, ha az időablakot a tavalyi és az idei évekre nyitjuk.

Amikor nagyon gáznak tűnik a helyzet, érdemes lehet kihúzni a fejünket a ló seggéből, számot vetni azzal, hogy milyen sok, igazán fontos dolog maradt meg érintetlenül számunkra, továbbá visszatekinteni, hogy az elmúlt három-öt-tíz évben mi minden valósult meg a korábbi vágyakból, tervekből. Aztán amikor három vagy öt év múlva ismét visszatekintünk, gyanúm szerint ki fognak simulni a lepedő jelenleg hegyvidéknek tetsző ráncai.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.



Email*
Keresztnév*
Vezetéknév*
Language
Newsletter

Kövess minket

További bejegyzések:

A féligazságok bizony veszélyesek

Az élet rövid: vedd meg azt a cipőt, edd meg azt a süteményt, fizesd be az utazást – olvasom a fészbukkon. Tényleg, milyen jól hangzik! Kapja be a prefrontális kéreg! Egyetértek, lájkolom, megosztom a képet piros tűsarkúról vagy a tengerparti naplementéről, tizenkét Celsius fokon felszolgált, rezeda és macskagyökér illatjegyekkel büszkélkedő fehérborral. Van benne igazság?

Bővebben »

Mikor ne tarts workshop-ot?

Ismét a Derrick és Harry blog egyik térdcsapkodósan vicces írása szolgált inspirációként számomra, melyben a szerző a szarul levezetett workshop-ok minden apró hozzávalóját és konyhatechnikai eljárását számba veszi, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel. Ahogy autókáztam reggel a munkába, azon morfondíroztam…

Bővebben »

A tudás jó árfolyamon váltható készpénzre

Pár éve átszoktam a telefonon keresztüli zenehallgatásra az autóban, ami azt a luxust biztosítja, hogy szinte bármilyen előadó vagy zeneszám azonnal elérhető. A minap beugrott egyik réges-régi kedvenc együttesem, a Foreigner, úgyhogy rá is böktem azonnal. Mintha valami időgépbe szálltam volna, nyomban visszarepültem 1993-ba…

Bővebben »

Miért bűvölnek el a számok?

Azon törtem a fejem, hogy ugyan miről kellene írni a 800. blogbejegyzésemet. Mi van akkor, ha épp a nyolcszázadik? Miért fontosak nekem ezek a számok? Mi jelentősége van annak, hogy rövidesen 10 éves lesz a Tudatos Vezetés blog, és kit érdekel, hogy hány emberhez sikerül eljutni az e-könyveknek, vagy épp hány vezetővel van alkalmam személyesen foglalkozni egyik vagy másik évben?

Bővebben »

Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Pár éve átestem egy eléggé kimerítő időszakán az életemnek, ami segített helyre tenni mi mennyire fontos. Az történt, hogy felvállaltam, sőt, inkább magamra rántottam egy problémás nagyprojektet. Önbizalmam túlértékelte teljesítőképességemet, mert kiderült, hogy ezt a projektet nem, hogy én, de nagyon más sem tudta volna megmenteni. Volt ugyanis a bajoknak egy kivédhetetlen forrása a szerződésben, amit én nem ismertem.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: