Nem menekülhetsz el az életfeladatod elől

Olyan jó lenne úgy kezdeni, hogy világ életemben tanár szerettem volna lenni. De eszemben se volt, több okból. Először is, az iskolában végigunatkozott tizenöt év során tanáraim 95%-ától egyáltalán nem vágytam tanulni, így ez a pálya végképp nem vonzott. Másrészt szüleim, akik elkötelezett, szigorú, de mégis kedvelt közép- és főiskolai tanárok voltak, egyetlen szakmától intettek óva, a sajátjuktól. Harmadrészt, nem szerettem volna én is úgy élni, hogy számolgatni kelljen a mindennapi kiadásokat, vagy hogy tizenöt évente vehessek egy új autót, karrierem során mindösszesen kettőt. Végül mégis tanárképzőt végeztem (egy kivételesen inspiráló angol nyelvtanár, Bóta Sándor hatására), tanításmódszertani témában írtam a szakdolgozatomat, és huszonöt éve gyakorlatilag folyamatosan része az életemnek, hogy tanítok valahogy valakinek valamit.

run-dinosaur

Mindent megtettem annak érdekében is, hogy végzettségem ellenére senkinek se jusson eszébe, hogy tanárnak tituláljon. Fejvadász irodában dolgoztam kutatóként és kutatási menedzserként, majd munkatársammal tanácsadó céget alapítottunk, trénerképzőre jártam, és hát két évtizede vagyok vállalkozó. Az utóbbi öt évben pedig mobil applikáció(ka)t fejlesztettünk kollégáimmal és külső partnereinkkel, hazai és nemzetközi vállalati felhasználásra. Hiába viseltem azonban eleinte az üzletemberek öltönyét, később kicsit lazítva a stíluson a business casual gúnyát, sose éreztem magam igazán otthonosan se a bizniszlájk viseletben, se az üzletépítés feladataiban, se a szakmai networking-ben. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen jól mentek ezek, és szép eredményeket tudtunk bennük felmutatni.

Akkor voltam elememben, amikor olyan rövid vagy hosszabb ismeretterjesztő szövegeket írtam, amiből mások tudtak tanulni, legyenek ezek cikkek, e-könyvek vagy mobil mikrotanulási tartalmak. Vagy akkor, amikor személyes fejlesztő folyamatokban láttam, miként esik le a résztvevőknél a tantusz, milyen cselekvésekre szánják el magukat, és hogyan örülnek a tudás gyakorlatba ültetése során elért eredményeiknek. Jó sokszor megélhettem ezt az elmúlt évtizedben a megbízó cégeknél, és az utóbbi néhány évben a munkatársaimnál is. Rá kellett jönnöm, hogy nem üzletember vagyok, hanem tanárbácsi, bármennyire is menekültem a megnevezés elől.

Lassan kezdem is megérteni, milyen a jó tanár, talán egyszer majd a sok bátorító pozitív visszajelzést is elhiszem, amiket jellemzően csak tisztelettel megköszönök és zsebre vágok. A jó tanár nem oktató, aki leadja, vagy inkább ráfossa az “anyagot” a passzív hallgatóságra. Nem a tutit megmondó tanácsadó. Nem is coach, aki abban bízik, hogy mindenre megvan a válasz az ügyfele fejében. Nem is vezető, aki célokat tűz ki a tanítvány helyett, és azok teljesítését bevasalja. Hanem az, aki ezekből egy megfelelő mixet képes összehozni a tanítványai számára.

Hiányzó tudás és tapasztalat esetén a leghatékonyabb módszer az ismeretátadás, de ezt emészthető kimértetekben és ütemezéssel kell adagolni. Alkalmasint, gyakorlat híján jól jön a bölcs tanács. Ha megvan a másikban a megoldás potenciálja, akkor elég csak meghallgatni, esetleg kérdésekkel terelgetni az illetőt. Igenis fel kell tenni a lécet, hogy legyen mit átugrani, ráadásul a léc magasságát dinamikusan és okosan kell állítgatni. A tanárnak meg kell adnia a visszajelzést is, ami nem egy minősítő osztályzás, mert az szart se ér, hanem leíró jellegű szembesítés a leadott teljesítménnyel. És muszáj folyamatosan nyomon követni az előrehaladást, mert a gazda szeme hizlalja a jószágot. Egyszer elismerni kell, támogatni és biztatni, máskor pedig szóvá tenni a hozzáállásbeli hiányosságokat, az elmaradást a képességek szerinti teljesítéstől.

Már tudom, hogy nekem ez az életfeladatom, és egyre kevésbé akarom kihúzni magam alóla. Vajon a tiéd mi? Jön az ünnepi lecsendesedés rövidesen, eltöprenghetsz rajta.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Adatok segítségével valóban jó konklúziókra jutunk?

Mit gondolnánk arról, ha azt állítanám, hogy a Covid-19 hatására csökken a daganatos megbetegedésben elhunytak száma?

Különféle médiumokat olvasgatva a neten, sok helyen azzal riogatnak, hogy koronavírus miatt mennyire megnőtt a halálesetek száma. Humán szakember lévén gyakran látom előnyét annak, hogy mérnökként végeztem a BME-n… Miért emelkedne a halálozások száma a vírus hatására?

Bővebben »

Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát…

Bővebben »

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie. Mivel a vezérigazgató is ő volt egyben, végül azt mondtam neki, hogy te egy kiváló üzleti érzékkel megáldott géniusz vagy, de …

Bővebben »

A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának…

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: