Nem menekülhetsz el az életfeladatod elől

Olyan jó lenne úgy kezdeni, hogy világ életemben tanár szerettem volna lenni. De eszemben se volt, több okból. Először is, az iskolában végigunatkozott tizenöt év során tanáraim 95%-ától egyáltalán nem vágytam tanulni, így ez a pálya végképp nem vonzott. Másrészt szüleim, akik elkötelezett, szigorú, de mégis kedvelt közép- és főiskolai tanárok voltak, egyetlen szakmától intettek óva, a sajátjuktól. Harmadrészt, nem szerettem volna én is úgy élni, hogy számolgatni kelljen a mindennapi kiadásokat, vagy hogy tizenöt évente vehessek egy új autót, karrierem során mindösszesen kettőt.

Végül mégis tanárképzőt végeztem (egy kivételesen inspiráló angol nyelvtanár, Bóta Sándor hatására), tanításmódszertani témában írtam a szakdolgozatomat, és huszonöt éve gyakorlatilag folyamatosan része az életemnek, hogy tanítok valahogy valakinek valamit.

Mindent megtettem annak érdekében is, hogy végzettségem ellenére senkinek se jusson eszébe, hogy tanárnak tituláljon. Fejvadász irodában dolgoztam kutatóként és kutatási menedzserként, majd munkatársammal tanácsadó céget alapítottunk, trénerképzőre jártam, és hát két évtizede vagyok vállalkozó. Az utóbbi öt évben pedig mobil applikáció(ka)t fejlesztettünk kollégáimmal és külső partnereinkkel, hazai és nemzetközi vállalati felhasználásra. Hiába viseltem azonban eleinte az üzletemberek öltönyét, később kicsit lazítva a stíluson a business casual gúnyát, sose éreztem magam igazán otthonosan se a bizniszlájk viseletben, se az üzletépítés feladataiban, se a szakmai networking-ben. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen jól mentek ezek, és szép eredményeket tudtunk bennük felmutatni.

Akkor voltam elememben, amikor olyan rövid vagy hosszabb ismeretterjesztő szövegeket írtam, amiből mások tudtak tanulni, legyenek ezek cikkek, e-könyvek vagy mobil mikrotanulási tartalmak. Vagy akkor, amikor személyes fejlesztő folyamatokban láttam, miként esik le a résztvevőknél a tantusz, milyen cselekvésekre szánják el magukat, és hogyan örülnek a tudás gyakorlatba ültetése során elért eredményeiknek. Jó sokszor megélhettem ezt az elmúlt évtizedben a megbízó cégeknél, és az utóbbi néhány évben a munkatársaimnál is. Rá kellett jönnöm, hogy nem üzletember vagyok, hanem tanárbácsi, bármennyire is menekültem a megnevezés elől.

Lassan kezdem is megérteni, milyen a jó tanár, talán egyszer majd a sok bátorító pozitív visszajelzést is elhiszem, amiket jellemzően csak tisztelettel megköszönök és zsebre vágok. A jó tanár nem oktató, aki leadja, vagy inkább ráfossa az “anyagot” a passzív hallgatóságra. Nem a tutit megmondó tanácsadó. Nem is coach, aki abban bízik, hogy mindenre megvan a válasz az ügyfele fejében. Nem is vezető, aki célokat tűz ki a tanítvány helyett, és azok teljesítését bevasalja. Hanem az, aki ezekből egy megfelelő mixet képes összehozni a tanítványai számára.

Hiányzó tudás és tapasztalat esetén a leghatékonyabb módszer az ismeretátadás, de ezt emészthető kimértetekben és ütemezéssel kell adagolni. Alkalmasint, gyakorlat híján jól jön a bölcs tanács. Ha megvan a másikban a megoldás potenciálja, akkor elég csak meghallgatni, esetleg kérdésekkel terelgetni az illetőt. Igenis fel kell tenni a lécet, hogy legyen mit átugrani, ráadásul a léc magasságát dinamikusan és okosan kell állítgatni. A tanárnak meg kell adnia a visszajelzést is, ami nem egy minősítő osztályzás, mert az szart se ér, hanem leíró jellegű szembesítés a leadott teljesítménnyel. És muszáj folyamatosan nyomon követni az előrehaladást, mert a gazda szeme hizlalja a jószágot. Egyszer elismerni kell, támogatni és biztatni, máskor pedig szóvá tenni a hozzáállásbeli hiányosságokat, az elmaradást a képességek szerinti teljesítéstől.

Már tudom, hogy nekem ez az életfeladatom, és egyre kevésbé akarom kihúzni magam alóla. Vajon a tiéd mi? Jön az ünnepi lecsendesedés rövidesen, eltöprenghetsz rajta.

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

A túlzott magabiztosságról, avagy mindannyian átlag felettiek vagyunk

Legalábbis azt gondoljuk magunkról, tisztelet a kivételnek. Pedig nem kell hozzá túl komoly matematikai felkészültség, hogy belássuk: ez lehetetlen. Richard Thaler, a viselkedési közgazdaságtan egyik nagy spílere, Nudge (2008) című alapművében egy nagy kupac kutatást lapátolt össze arra vonatkozóan, hogy az emberek többsége túlértékeli esélyeit és saját magát egy csomó témában.

Bővebben »

Miért kell a vezetőknek megállni és bevárni a többieket?

Itt a nyár, jönnek sorra a biciklis elmélkedések, eszmecserék és analógiák a Tudatos Vezetés blogon. Megyünk négyen a szokásos reggeli körünkre, elöl a vezérürü, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Bélának (persze az sem lényegtelen szempont, hogy ez a neve). Igazi vezető, lendületes vállalkozó, erősen orientálja a teljesítmény, úgyhogy tolja neki rendesen.

Bővebben »

A jó tanácsadó nem azt csinálja meg, amit az ügyfele kér

“Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor. – diktál a beteg, írja a doktor.” – szól a Dr. Bubó főcímdala. Ezt idéztük fel informatikában utazó barátommal a minap, miután azt fejtegette nekem, hogy a jó tanácsadó nem azt csinálja meg, amit az ügyfél kér, hanem azt, aminek értelme van.

Bővebben »

Hogyan lövünk öngólt a fizetési igénnyel?

Több tanácsadó vállalat szakosodott arra, hogy segítsen a fizetések összehasonlításában. Hasznos információ lehet a HR számára az, hogy pl. az iparágukon belül milyenek a fizetések, hogyan állnak össze a kompenzációs csomagok. Az adatok ismeretében megnézhetik, hogy pl. egy munkakör kompenzációs csomagja hogyan viszonyul különböző iparágak hasonló pozícióihoz.

Bővebben »

Saját magunk megzabolázásának négy hatékony fegyvere

Mindennek ellen tudunk állni, csak a csábításnak és a kísértésnek nem. Vagy legalábbis nem könnyen. Ezer felől érkeznek az impulzusok, amelyek csupa olyasmire késztetnek bennünket, aminek nem kéne bedőlnünk. Egy részük alapvető fiziológiai szükségleteinkhez kapcsolódik, mint például a táplálkozás vagy a fajfenntartás, másik részük az agyunk kényelmességéből adódik, mivel spórolni akar az energiával, a harmadik kategória pedig az erős vágyakozásunk azokra a fröccsökre, amiket egyes neurotranszmitterek felszabadulása okoz, mint mondjuk a dopamin.

Bővebben »

Nem a kapcsolatépítés a vezető egyik legfontosabb feladata? Nem!

Amikor becsöppenünk egy cég életébe, felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy hogyan is néz ki a szervezet, milyen a vezetés?

Elég azt a varázsszót a HR-es fülébe búgni, hogy “organigram” és máris villámtempóban úszik be a látóterünkbe a D:\eztvillantsd könyvtárból valami ilyesmi ábra:

Bővebben »

Kulcs az eredményességhez: norma és kivétel

Akár a munkában, akár a magánéletben szeretnénk valamiféle eredményt elérni, célokat megvalósítani, megkerülhetetlen kérdés, hogy a mindennapi működésünkben mi számít normának, és mi kivételnek. Az fogja meghatározni a végkifejletet, amit nagy számban, szokásként ismétlünk, nem az, amit alkalmanként cselekszünk. Vegyünk néhány példát az önreflexióhoz!

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: