No de miért ne másoljuk a celeb vezetőket, ha már ilyen sikeresek voltak? A válasz egyik fele az, hogy az elért eredményeikre és a vezetői munkájukra vonatkozó minden tisztelet mellett a korábban istenített menedzserekről azért később nem feltétlenül alakult ki annyira kedvező kép, mint amikor a legnagyobb sikereiket aratták és könyveket írtak róluk (lásd pl. Lee Iacocca, Jack Welch, Steve Jobs, illetve a közelmúltból Elon Musk vagy Jeff Bezos). A másik felét az alábbiakban, nagyobb részletességgel fejteném ki.

Bár magam is olvastam már erről a témáról több forrásból, például a Nobel-díjas Daniel Kahnemantól vagy Malcolm Gladwelltől, hozzájuk nem tudok fordulni személyesen. Szerencsére azonban van nekem egy kedves kollégám, Dr. Dobay Róbert, aki három éve megjelent, Mégis, mire számítottál című (ingyenesen letölthető) könyvében, részben az előbb említett szerzőket idézve kitért arra is, hogy miért nem a sztármenedzserektől vagy a sztárértékesítőktől érdemes leginkább tanulni. Nem vitatva, hogy a tudatosságukból lehet azért szemezgetni hasznos gondolatokat, piedesztálra emelésük és másolásuk mégsem olyan jó ötlet. Mivel nem volt erőm sokadszor is újra végignyálazni a könyvet, inkább felhívtam telefonon, és öt percben összefoglaltattam vele, amit ebben az időkeretben jónak látott számomra kiemelni.
Két aspektusra világított rá:

1. Amikor a világ legsikeresebb üzletembereinek, vállalkozóinak élettörténetéről és üzleti filozófiájáról olvasunk könyveket vagy anekdotákat, hajlamosak vagyunk kifelejteni a képletből egy fontos tényezőt, a véletlent/szerencsét. Például azt, hogy hol pottyantotta le őket a gólya. Musk édesapjának például gyémántbányája volt, Zuckerberg se véletlenül járhatott a Harvardra, Larry Page és Sergei Brin a Stanfordon ismerkedtek meg (közülük az orosz származású Brin édesapja még 1979-ben disszidált az USÁ-ba Moszkvából). Természetesen ezek a tények nem lettek volna elegendőek, igaz lesz az, hogy kellett az irgalmatlan mennyiségű “deliberate practice”, a 10 ezer óra, a kiváló alapképességek, a kitartás és a rengeteg meló. De ott volt a véletlen vagy a szerencse faktor is. Moszkvából nemigen született volna meg a Google, nem véletlenül előzte be az egyébként sokkal korábban fejlesztett és sokkal jobb iwiw-et a facebook, és egy üzbég hegyi falu szippantósának fiából se igen lett még világhírű csellista. Gladwell Outliers című könyve kezdődik úgy, hogy a statisztikák szerint az amerikai iskolákban a legtöbb adót fizető szülők gyermekei tanulnak a legjobban. Első látásra meglepő lehet, de ha belegondolunk, annyira nem az. Nem a gazdagság tesz okossá, hanem a jobb módú szülőktől több lehetőséget tudnak kapni a gyerekek a fejlődéshez. Robi barátom persze hozzáteszi, hogy ha a gyerek lusta lenne és beleszarna, nem érne el olyan jó eredményeket. Egyébként az időzítés is komolyan számíthat, mint szerencsefaktor, valóban létezik, hogy az ember jókor van jó helyen. Ez se helyettesíti a befektetett energiát, de kell hozzá.

Statisztikailag felettébb ritkán fordul elő, hogy a világszintű sikerek alatt nincs stabil alap. Előfordul, de alig van ilyen. A jó gyakorlatokat lemásolva nem tudod megismételni a kiemelkedő eredményeket, mert a szerencsés momentumokról nem szól a fáma a könyvekben és az anekdotákban. Még az is lehet, hogy az illető sincs tudatában ezeknek, amikor megírja a tapasztalatait. Tanulhatsz a bevált gyakorlatokból, az mindenképp hasznos, de a kiemelkedő sikerhez nem lesz elég. A siker a befektetett energia és a kedvező történések/körülmények kombinációjából születik, a nagy siker pedig rengeteg befektetett energiából és még nagyobb mennyiségű szerencséből, tudjuk meg Robitól, aki pedig Kahnemantól tudja.

2. Még egy szempontot érdemes megfontolni: az adott módon sikeressé válni képes emberek számosságát. Vannak sztárok, de nincs belőlük sok, tehát igen ritka kivételek. Nagyon kicsi mintaszámról beszélünk. “Ha egy (száz)ezrelék képes is lenne repülni az emberek közül, akkor se tudnák őket tömegek utánozni.” – tette hozzá Robi. Ahogy a Mégis, mire számítottál című e-könyvben kifejti bővebben, ez a fő gondja Jim Collins: Good to Great című könyvével és a mögötte meghúzódó kutatással. Ha harminc cég volt képes a leírt módon kiemelkedően sikeressé válni és azt évtizedekig fenntartani (bár nem örökre, ahogy egyes cégek történetéből később kiderült), akkor az nem nagyon tud reális követendő példa lenni vállalatok millióinak a Földgolyón. Vicces egyébként, hogy Collins a kutatásai alapján épp azt javasolja részletesen megindokolva, amit az előző pontban leírtam, hogy ne a celeb vezetőket másoljuk, mert ő arra jutott, hogy azt a két-három tucat céget, amelyik az ő sűrű rostáján átfért, szerény stílusú de szakmailag határozott és eltökélt első számú emberek irányították. De ettől még nem kell mindenkinek szerénnyé válni a sikeresség érdekében. Mehet az nagyobb arccal is, még ha nem is elengedhetetlen összetevő. 🙂

Szeretjük azokat a történeteket, amelyekben a szegénylegény elindul szerencsét próbálni, lefejezi a királyság létét veszélyeztető sárkányokat (amelyek sorra több és több fejjel rendelkeznek), végül elnyeri a legkisebb és egyben leggyönyörűbb, ámbár legcsibészebb királykisasszony kezét. Ilyeneket nézünk szívesen a moziban is. De ahogy tanult kollégám fogalmaz, ezek az extrém sikertörténetek jellemzően “nem a semmiből épülnek fel, és nagyon kevés van belőlük”. Akad pár kivétel, de nem sokat tudunk felsorolni belőlük.

Köszönöm a cikkben említett kezdeményezőknek és szakmai segítőmnek, hogy ezt a blogbejegyzést megírhattam, a magam részéről jó szórakozás volt!

—

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, e-könyvét