Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát, majd pedig mindenki abban bízik, hogy a résztvevők a hallottak alapján varázsütésre megváltoztatják a gondolkodásmódjukat, hiedelemrendszerüket, viselkedésüket és szokásaikat, sőt, fejlődni fognak a képességeik. Aztán kerek szemekkel csodálkozik mindenki, hogy az ég világon semmi nem változik.

 

delfin

Az elmúlt hónapokban sokat tanulmányoztam a kapcsolódó szakirodalmat, különös tekintettel a tanulás neurobiológiai hátterére. A témát részletesen fogom taglalni rövidesen megjelenő új e-könyvemben, most csak annyit vennék belőle elő, hogy az idegpályák tartós megerősödéséhez inkább arra van szükség, hogy sokszor, rövidebb időtartamban foglalkozzunk a témával, és fokozatosan növekvő időeltolódással ismételjük/gyakoroljuk a tanultakat újra és újra.

A folyamatos otthon tartózkodás most nagyszerű lehetőségeket biztosít számomra a saját gyermekeim fejlődésének megfigyelésére, különféle témákban. Nagyjából egy hónap alatt jól látható előrelépéseket értem tetten három területen, amiket a kisfiammal szinte napi rendszerességgel végzünk együtt: a gitározás, a pingpong és az angol nyelv. Két éve tanul gitározni a suliban, zenetanártól, heti két alkalommal. Az akkordkísérettel ott nem foglalkoztak, de érdekelte a dolog. Ezért megtanítottam szép fokozatosan, 6-8 harmónia felhasználásával vagy tíz dal kíséretére, amiket furulyán el tudok játszani. Naponta átlagosan egy alkalommal, mondjuk negyedórát zenélünk. Egy hónap elég volt rá, hogy a nulláról eljusson oda, hogy egész jól váltogatja a tanult akkordokat. Pingpongot akkor játszunk, amikor az időjárás megengedi, mondjuk heti 4-5-ször, naponta egy-kétszer félórát. Március közepén még csak egyeneseket ütött, mára már viszonylag stabilan pörget és nyes, kifejezetten élvezetes vele játszani, pedig még csak tízéves. Az angolozást később kezdtük, mondjuk két hete, minden iskolanapon egy tanórányi időkeretben. Az óra felében ismételgetjük a korábban tanultakat, a másik felében mondjuk öt új szót tanítok neki, meg pár alkalmanként valami nyelvtanba ágyazzuk a szavakat. Elsőre nehezen jegyzi meg őket, de két-három nappal később már emlékszik a tanultakra. Saját maga is megfogalmazta, hogy legyenek olyan órák, amikor csak gyakorlunk, és nincs semmi újdonság. Mindegyik területen egyértelműen érződik, amikor már elfáradt a figyelésben, akkor lekerekítem és abbahagyjuk. Semmi értelme túltolni sem az egyes alkalmakkor feldolgozott mennyiséget, sem a rászánt időt, sem pedig a tempót. A motivációval sincs gond, mindig szívesen vállalkozik a következő gyakorlásra. Van egyébként még egy terület, amivel az utóbbi egy hónapban látványos sikert értünk el, ez pedig az önálló olvasás. Korábban legfeljebb néhány oldalt olvasott el egy könyvből, amit ő maga választott, aztán abbahagyta. Most minden tanítási napon az egyik “tanórája” könyvolvasás, és már 130 oldal felett jár. Természetesen ez is egy pozitív spirál: minél könnyebben megy, annál élvezetesebb, és minél több élményt ad a tevékenység, annál szívesebben fog neki.

Nem csak a gyerekeknél működik a “sok kicsi sokra megy” megközelítés. Néhány éve úgy tanultam meg a nulláról vagy 100 db népdalt elfurulyázni, hogy azokon a reggeleken rászántam egy fél órát, amikor otthonról dolgoztam. Az írást pedig azzal gyakoroltam tíz éven át, hogy heti egy vagy két blogbejegyzést készítettem, és ugyanennek a tevékenységnek a keretei között végeztem a szakmai továbbtanulásomat: a postokhoz vagy kétszáz szakkönyvet és jó pár száz cikket olvastam el.

Arra bíztatlak tehát, hogy amikor tanulásról van szó, akár a sajátodéról, akár valaki máséról, inkább a rendszerességet és a kisebb dózisokat válaszd, ne az egyszeri nagy nekilendülésektől, eseti oktatási alkalmaktól várd a csodát!

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Amikor a lehetetlen lehetségessé vált, de mégsem kell temetni régi életünket

Az elmúlt hónapokban nagyon sok írás született arról, hogy mostantól aztán vége az eddigi életünknek, temethetjük az egészet úgy, ahogy van. Én speciel azok táborát erősítem, akik szerint a most megtapasztalt élmények, amikhez hasonlóra legalábbis az én életemben biztosan nem volt példa, nem fognak drasztikus változásokat hozni, inkább finomításokat.

Bővebben »

Kisiklott vezetők

Ahogyan egyre feljebb kapaszkodunk a ranglétrán, egyre inkább azt érezzük, hogy egyedül maradtunk. Végülis a vezetők viselik a felelősséget mindenért és többek jóléte is az ő kezükben van. Ha hibáznak, sok ember érdeke sérül. Kivel tudják megosztani az aggodalmaikat? Nehéz beszélni a legnagyobb problémákról, félelmekről a beosztottakkal vagy a főnökeikkel. A barátok talán nem is értik, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük, és ha a kétségeiket nyíltan megosztják, elképzelhető, hogy mindenféle híresztelések kapnak szárnyra.

Bővebben »

Félreértitek, amit írok!

Az a helyzet, hogy félreértitek, amit írok, és az igazat megvallva, azt is félre szoktátok érteni, amit mondok. Na jó, ez egyáltalán nem így van, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet ezzel a kattintásvadász címmel és kezdéssel. 🙂 Gyakran látom, hogy sikertelen kommunikációs kísérlet esetén a közlő a fogadó félre hárítja a kudarc teljes felelősségét.

Bővebben »

Nem mindegy, melyik időablakon kukkantasz ki a home-office-ból!

Múlt héten írt Dobay Robi kollégám egy felettébb izgalmas cikket arról, hogy az értelmezést és a levont konklúziókat igen nagy mértékben befolyásolja a rendelkezésre álló adatok elemzése során, hogy milyen időablakot nyitunk a vizsgálatnak, teljesen önkényesen. Azóta is kattog rajta az agyam, hogy mekkora jelentősége van ennek a gondolatnak, amikor például a teljesítményt vagy az eredményeket értékeljük.

Bővebben »

Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában.

Bővebben »

Divatos időtöltés lett a magabiztos spekulálás

Bármerre fordulok, fű-fa-bokor arról nyilatkozik, hogy szerinte mi és mikor fog történni. Egymást licitálják túl a különféle forgatókönyvekkel, legyen szó járványról, az élet újraindításáról, gazdasági ágazatok lejtmenetéről és kilátásairól, munkaerőpiaci trendekről, és persze mindezek várható időbeli horizontjáról. Egyesek azt is ki merik jelenteni, hogy soha nem lesz már semmi olyan, mint azelőtt, talán még a jó anyánk töltött káposztájának is más íze lesz, nem beszélve…

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: