Legfrissebb tartalmainkat az Act2Manage weboldalunkon olvashatod

Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát, majd pedig mindenki abban bízik, hogy a résztvevők a hallottak alapján varázsütésre megváltoztatják a gondolkodásmódjukat, hiedelemrendszerüket, viselkedésüket és szokásaikat, sőt, fejlődni fognak a képességeik. Aztán kerek szemekkel csodálkozik mindenki, hogy az ég világon semmi nem változik.

Az elmúlt hónapokban sokat tanulmányoztam a kapcsolódó szakirodalmat, különös tekintettel a tanulás neurobiológiai hátterére. A témát részletesen fogom taglalni rövidesen megjelenő új e-könyvemben, most csak annyit vennék belőle elő, hogy az idegpályák tartós megerősödéséhez inkább arra van szükség, hogy sokszor, rövidebb időtartamban foglalkozzunk a témával, és fokozatosan növekvő időeltolódással ismételjük/gyakoroljuk a tanultakat újra és újra.

A folyamatos otthon tartózkodás most nagyszerű lehetőségeket biztosít számomra a saját gyermekeim fejlődésének megfigyelésére, különféle témákban. Nagyjából egy hónap alatt jól látható előrelépéseket értem tetten három területen, amiket a kisfiammal szinte napi rendszerességgel végzünk együtt: a gitározás, a pingpong és az angol nyelv. Két éve tanul gitározni a suliban, zenetanártól, heti két alkalommal. Az akkordkísérettel ott nem foglalkoztak, de érdekelte a dolog. Ezért megtanítottam szép fokozatosan, 6-8 harmónia felhasználásával vagy tíz dal kíséretére, amiket furulyán el tudok játszani. Naponta átlagosan egy alkalommal, mondjuk negyedórát zenélünk. Egy hónap elég volt rá, hogy a nulláról eljusson oda, hogy egész jól váltogatja a tanult akkordokat. Pingpongot akkor játszunk, amikor az időjárás megengedi, mondjuk heti 4-5-ször, naponta egy-kétszer félórát. Március közepén még csak egyeneseket ütött, mára már viszonylag stabilan pörget és nyes, kifejezetten élvezetes vele játszani, pedig még csak tízéves. Az angolozást később kezdtük, mondjuk két hete, minden iskolanapon egy tanórányi időkeretben. Az óra felében ismételgetjük a korábban tanultakat, a másik felében mondjuk öt új szót tanítok neki, meg pár alkalmanként valami nyelvtanba ágyazzuk a szavakat. Elsőre nehezen jegyzi meg őket, de két-három nappal később már emlékszik a tanultakra. Saját maga is megfogalmazta, hogy legyenek olyan órák, amikor csak gyakorlunk, és nincs semmi újdonság. Mindegyik területen egyértelműen érződik, amikor már elfáradt a figyelésben, akkor lekerekítem és abbahagyjuk. Semmi értelme túltolni sem az egyes alkalmakkor feldolgozott mennyiséget, sem a rászánt időt, sem pedig a tempót. A motivációval sincs gond, mindig szívesen vállalkozik a következő gyakorlásra. Van egyébként még egy terület, amivel az utóbbi egy hónapban látványos sikert értünk el, ez pedig az önálló olvasás. Korábban legfeljebb néhány oldalt olvasott el egy könyvből, amit ő maga választott, aztán abbahagyta. Most minden tanítási napon az egyik “tanórája” könyvolvasás, és már 130 oldal felett jár. Természetesen ez is egy pozitív spirál: minél könnyebben megy, annál élvezetesebb, és minél több élményt ad a tevékenység, annál szívesebben fog neki.

Nem csak a gyerekeknél működik a “sok kicsi sokra megy” megközelítés. Néhány éve úgy tanultam meg a nulláról vagy 100 db népdalt elfurulyázni, hogy azokon a reggeleken rászántam egy fél órát, amikor otthonról dolgoztam. Az írást pedig azzal gyakoroltam tíz éven át, hogy heti egy vagy két blogbejegyzést készítettem, és ugyanennek a tevékenységnek a keretei között végeztem a szakmai továbbtanulásomat: a postokhoz vagy kétszáz szakkönyvet és jó pár száz cikket olvastam el.

Arra bíztatlak tehát, hogy amikor tanulásról van szó, akár a sajátodéról, akár valaki máséról, inkább a rendszerességet és a kisebb dózisokat válaszd, ne az egyszeri nagy nekilendülésektől, eseti oktatási alkalmaktól várd a csodát!

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések: