Mikor ne tarts workshop-ot?

Ismét a Derrick és Harry blog egyik térdcsapkodósan vicces írása szolgált inspirációként számomra, melyben a szerző a szarul levezetett workshop-ok minden apró hozzávalóját és konyhatechnikai eljárását számba veszi, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel. Ahogy autókáztam reggel a munkába, azon morfondíroztam, hogy a hozzá nem értés és a tapasztalathiány mellett leginkább attól kapnak gellert az efféle összejövetelek, hogy olyasmire próbálják használni őket, amire nem valók.

workshop

A teljes csapat bevonásával tartott workshop nem fogja orvosolni az alábbiakat (a teljesség igénye nélkül):

  • egyéni motivációs problémák (valaki unja a munkáját, eleve nem erre született, nem jön ki másokkal, ki van égve, dühös a világra, sértve érzi magát, stb.)
  • alacsony motivációs szint a csapatban, ami rendszerbeli problémákból fakad (alulfizetettek az emberek, nem képviseli a vezető a terület érdekeit, alacsony színvonalú a vezetési kultúra, stb.)
  • egyes kollégák között évek óta érlelődő konfliktusok
  • klikkek szembenállása
  • a mindennapokban elhanyagolt vezetői tevékenységnek köszönhetően jelentkező anomáliák (tiszta prioritások, egyértelmű célok és rendszeres nyomon követés hiánya, a felülről jövő rángatások szerinti utolsó pillanatos kapkodás és fejetlenség következményei, személyes odafigyelés hanyagolása, stb.)
  • egyéb együttműködési és felelősségvállalási gondok a csapatban

A felsorolt problémákat a vezetőnek (önállóan vagy külső segítséggel) kell inkább kezelnie, egyrészt úgy, hogy elkezdi csinálni, ami eddig is a dolga lett volna, másrészt a kollégáival egyéni szinten foglalkozva, vagy meditátorként a közvetlenül érintett személyek kisebb csoportjait bevonva.

Workshop-ot akkor érdemes tartani, ha a csapattagok közötti viszonyok ezt már lehetővé teszik, és készen állnak arra, hogy közösen gondolkodjanak, elemezzék a jelen helyzetet, tervezzék meg a jövőt, együtt keressenek megoldást problémákra vagy fejlesztési lehetőségekre, vállaljanak részt a kivitelezésből, majd pedig utánkövető alkalmak során kölcsönösen számot adjanak egymásnak az előrehaladásról, és szükség esetén segítséget kérjenek társaiktól az elakadásoknál. Félreértés ne essék, a workshop-on nem minden rózsaszín: szenvedélyes viták vannak a témáról (személyeskedés helyett), különböző meglátásokat osztanak és hallgatnak meg a résztvevők (álláspontok szajkózása és befeszülése helyett).

Ha workshop mellett dönt a vezető, mert azt tényleg jó ötlet és időszerű, akkor nagyon nem mindegy, hogy azt ki vezeti le. A csapat vezetője nem tud egyszerre résztvevő és facilitátor lenni, ezért célszerű egy független személyt bevonni erre a feladatra, aki érkezhet házon belülről, vagy lehet külsős is. Nyilván ennek lesz költsége. Amellett, hogy független az illető, olyannak kell lennie, aki egyrészt hitelesen meg tud állni a csapat előtt, és akinek van számottevő tapasztalata ebben a tevékenységben, hogy lehetőleg ne egyék fel kiskanállal a résztvevők. Olyasvalaki, aki képes felépíteni egy menetrendet, és van vér a pucájában, hogy helyre tegye, aki akadályozza a hatékony munkát. De mindezt úgy, hogy közben ne veszítse el a résztvevők jóindulatát és együttműködési hajlandóságát az eszetlen keménykedésével. És akkor se szarja össze magát, ha az eredeti tervet módosítani szükséges, mert ez szolgálja a csapat érdekeit. Természetesen vannak még nüánszok, de így elsőre ezeket emelném ki, mint kulcstényezők.

Óriási ereje van annak, amikor egy tettre kész csapat összefog, közösen értékeli a helyzetet, majd maga határozza meg a továbblépés irányát és akciótervét. Sajnos azonban rendkívül könnyű elcsúszni a műhelymunka megvalósításával a banánhéjon, ha azt feltételezzük, hogy bárki képes filctollal flipchartra írogatni, meg post-it papírkákat szétosztani, miután szénné untatta a résztvevőket hetven darab powerpoint diával. Lehet akármilyen finom az a sajtos pogácsa, az elbaszott munkanapért senkit nem fog kielégítően kárpótolni.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Nem a távolságtartás a tekintély fő forrása. Íme 20 másik lehetőség.

Újra meg újra felbukkan az orrom előtt az az erőteljes meggyőződés, hogy egy rendes vezető nem barátkozik össze a beosztottaival, mert akkor azzal vissza fognak élni, és nem fog tudni tőlük követelni. Mintha a vezetői tekintély elsősorban a pozícióból vagy a távolságtartásból táplálkozna. Nem vitatva persze, hogy egyes embertársaink bármiféle helyzettel képesek visszaélni, felsorolnék húsz egyéb lehetséges alkotóelemet, a teljesség igénye nélkül, amiből felépülhet a (vezetői) tekintélyünk:

Bővebben »

Miért távoznak mégis a kollégák, ha egyébként normális a főnök?

Nem csak itthon gond a munkatársak, különösen a jó emberek megtartása, hanem olyan nagy és valószínűleg vonzó munkáltatóknál is, mint a Facebook. Tavaly írt egy cikket a Harvard Business Review-ban a kapcsolódó vizsgálódásaikról és tapasztalataikról három HR-esük egy Wharton professzorral együttműködésben. Szinte már természetes egy efféle cégnél, hogy a Google-hez hasonlóan van egy olyan csapatuk, akik a munkatársakkal kapcsolatos adatokat elemzik (People Analytics Team).

Bővebben »

Jön az interjúrobot. Ez jó vagy rossz hír a toborzóknak?

A mesterséges intelligencia keze kezdi betenni a lábát a klasszikusan humán területekre is. Bizarr, nem? Nem feltétlenül. Az emberek által végzett kiválasztási tevékenységek során jelentős befolyásoló hatása van az (ismert vagy nem tudatos) előítéleteknek: az első benyomás néhány másodperce vagy perce alatt bekerül a jelölt valamelyik skatulyánkba, aztán jó eséllyel ott is fog maradni, legyen az pozitív vagy negatív előfeltételezés.Olyan tényezőkre gondolhatunk itt, mint a nem, az életkor, a származás, a megjelenés, a beszédhang, a kinézet vagy a képzettség.

Bővebben »

Lehetőségek és tévhitek az irodai környezet kialakításával kapcsolatban

Azt hiszem, azt nem sokan vitatják, hogy a fizikai környezetünk hatással van a hangulatunkra, közérzetünkre, sőt akár a motivációnkra is. Ha nap mint nap deprimáló helyen kell huzamosabb ideig tartózkodnunk, akkor az kiszívja belőlünk az életkedvet. Nem véletlenül fotózkodnak az emberek mindenféle számukra kellemes helyeken, legyen az hegytető, tengerpart, csodás kilátással rendelkező irodai tárgyaló, vagy bármi szokatlan lokáció, és osztják meg ezeket a képeket országgal-világgal (bár ennek más okai is vannak).

Bővebben »

De jó lett volna gyerekként megtanulni!

Belefutottam a Big Life Journal 5-11 éves gyerekeknek szóló színezős munkafüzetébe, ami a Growth Mindset (kb. fejlődési beállítódás/szemléletmód) magocskáit próbálja elültetni ifjú olvasói fejében. Azt tapasztalom a mindennapokban, hogy felnőttként is messze túl sokat foglalkoznak az emberek olyan dolgokkal, amire nincs ráhatásuk, és egyáltalán nem eleget olyanokkal, amiket a saját vagy mások érdekében módjukban állna megtenni. Hogy mit tanít az 50 oldalas könyvecske egyik lapja erről? Lássuk! (Zárójelben az én kommentjeim.)

Bővebben »

Hogyan vált elérhetővé 5 év legjobb teljesítménye, komfortzónán belül?

Már egy korábbi bejegyzésben ekéztem azt az általánosító baromságot féligazságot, hogy alapvetően a komfortzónán kívül érhető el komolyabb teljesítmény, ott lenne elsősorban a tanulás zónája, ad absurdum ott várnának ránk a csodák. Természetesen nem állítom, hogy mondjuk a versenysportban ne lenne létjogosultsága az edzésprogramba tudatosan és rendszeresen beletervezett határon túli megfeszítéseknek, de az emberek 99 százaléka irgalmatlan messze van a versenyzők céljaitól, terhelésétől és életmódjától.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: