Miért kell a vezetőknek megállni és bevárni a többieket?

Itt a nyár, jönnek sorra a biciklis elmélkedések, eszmecserék és analógiák a Tudatos Vezetés blogon. Megyünk négyen a szokásos reggeli körünkre, elöl a vezérürü, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Bélának (persze az sem lényegtelen szempont, hogy ez a neve). Igazi vezető, lendületes vállalkozó, erősen orientálja a teljesítmény, úgyhogy tolja neki rendesen.

Igyekszünk lépést tartani vele, nagyjából sikerül is, úgy nyolcvan-száz méter távolságban. Egyszer csak elénk bukkan egy forgalmi akadály, talán egy kukásautó, és ahogy odaérünk, pont jönnek is szembe. Ráadásul még egy dülöngélő szaktársat is jó szélesen ki kell kerülnünk. Vezetőnk tehát több száz méteres előnyre tesz szert, de hátra se néz, azzal van elfoglalva, hogy tartsa a megcélzott pulzustartományt. A célpontig gyakorlatilag esélyünk sincs behozni ezt a tulajdonképpen nem is jelentős lemaradást. Illetve talán nem lenne lehetetlen, de az akkora energiaégetéssel járna, hogy utána nem maradna erőnk tartani a sebességet. Ezért aztán nincs is rá motivációnk, meg se próbáljuk, megyünk a saját tempónkban. Az elöl haladó máskor egyértelműen megtapasztalt húzóereje ebből a távolságból már nem érzékelhető, így a távolság és a lemaradás egyre nő.

Eszembe juttatta ez az élmény mindazoknak a vezetőknek a példáját, akik valamiféle változást igyekeznek elérni a szervezetükben, miután már jól megemésztették a helyzetet vagy kielemezték az előttük álló lehetőséget, kitalálták a stratégiát, és nekiállnak implementálni. A többiek, még a legjobbak és a legmotiváltabbak is, jelentős időbeli eltolódásban vannak, amikor a vezetőjük nagy lelkesen csörtet előre a bozótosban. Még csak ott tartanak, hogy kezdik megérteni a szituációt, és akár tagadják is a változás szükségességét. Vagy amikor belátják, hogy nincs más választás, gyászolják a megszokott, biztonságosnak tűnő múltbeli felállást. A vezető meg csak értetlenkedik, hogy mit akadékoskodnak ezek most itt, tisztán látszik, merre van az előre. Igen, neki már egyértelmű, mert előrébb jár ugyanazon az úton. Ha nem néz hátra, nem lassít be, és megy vissza a többiekért, akkor a kollégáknak nem sok sanszuk van rá, hogy valaha is utólérjék. Ez pedig komoly frusztrációt és motivációvesztést idéz elő mindkét oldalon. A visszamenés azt jelenti, hogy meghallgatja az aggodalmakat, empátiát tanúsít a felmerülő érzésekkel kapcsolatban, megválaszolja a kérdéseket, és végigviszi a csapattagokat ugyanazon a gondolatmeneten, amit saját maga is végigment, igaz időben jóval korában. Ekkor van esély arra, hogy együtt folytassák az utat, közel a vezető által elvárt tempóban, megerősödött motivációval.

Természetesen előfordul, hogy nem mindenki akarja vagy tudja felvenni az elvárt sebességszintet. Ebben az esetben szükség lehet rá, hogy nehéz döntéseket hozzon a vezető. Adott esetben mindenkinek jobb, ha a fürge vitorlásról a cementes zsákok átkerülnek egy teherhajóra. De ez is csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha a vezető visszamegy a többiekért, ahelyett, hogy azon bosszankodna, hogy milyen lassú itt mindenki.

A fotóért köszönet: Ceglédi Ferenc és Molnár Péter

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás legújabb, Az emberi lények tanítása című ekönyvét.

Innen pedig Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című, szintén ingyenes ebookját tudod megszerezni.

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

A túlzott magabiztosságról, avagy mindannyian átlag felettiek vagyunk

Legalábbis azt gondoljuk magunkról, tisztelet a kivételnek. Pedig nem kell hozzá túl komoly matematikai felkészültség, hogy belássuk: ez lehetetlen. Richard Thaler, a viselkedési közgazdaságtan egyik nagy spílere, Nudge (2008) című alapművében egy nagy kupac kutatást lapátolt össze arra vonatkozóan, hogy az emberek többsége túlértékeli esélyeit és saját magát egy csomó témában.

Bővebben »

Miért kell a vezetőknek megállni és bevárni a többieket?

Itt a nyár, jönnek sorra a biciklis elmélkedések, eszmecserék és analógiák a Tudatos Vezetés blogon. Megyünk négyen a szokásos reggeli körünkre, elöl a vezérürü, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Bélának (persze az sem lényegtelen szempont, hogy ez a neve). Igazi vezető, lendületes vállalkozó, erősen orientálja a teljesítmény, úgyhogy tolja neki rendesen.

Bővebben »

A jó tanácsadó nem azt csinálja meg, amit az ügyfele kér

“Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor. – diktál a beteg, írja a doktor.” – szól a Dr. Bubó főcímdala. Ezt idéztük fel informatikában utazó barátommal a minap, miután azt fejtegette nekem, hogy a jó tanácsadó nem azt csinálja meg, amit az ügyfél kér, hanem azt, aminek értelme van.

Bővebben »

Hogyan lövünk öngólt a fizetési igénnyel?

Több tanácsadó vállalat szakosodott arra, hogy segítsen a fizetések összehasonlításában. Hasznos információ lehet a HR számára az, hogy pl. az iparágukon belül milyenek a fizetések, hogyan állnak össze a kompenzációs csomagok. Az adatok ismeretében megnézhetik, hogy pl. egy munkakör kompenzációs csomagja hogyan viszonyul különböző iparágak hasonló pozícióihoz.

Bővebben »

Saját magunk megzabolázásának négy hatékony fegyvere

Mindennek ellen tudunk állni, csak a csábításnak és a kísértésnek nem. Vagy legalábbis nem könnyen. Ezer felől érkeznek az impulzusok, amelyek csupa olyasmire késztetnek bennünket, aminek nem kéne bedőlnünk. Egy részük alapvető fiziológiai szükségleteinkhez kapcsolódik, mint például a táplálkozás vagy a fajfenntartás, másik részük az agyunk kényelmességéből adódik, mivel spórolni akar az energiával, a harmadik kategória pedig az erős vágyakozásunk azokra a fröccsökre, amiket egyes neurotranszmitterek felszabadulása okoz, mint mondjuk a dopamin.

Bővebben »

Nem a kapcsolatépítés a vezető egyik legfontosabb feladata? Nem!

Amikor becsöppenünk egy cég életébe, felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy hogyan is néz ki a szervezet, milyen a vezetés?

Elég azt a varázsszót a HR-es fülébe búgni, hogy “organigram” és máris villámtempóban úszik be a látóterünkbe a D:\eztvillantsd könyvtárból valami ilyesmi ábra:

Bővebben »

Kulcs az eredményességhez: norma és kivétel

Akár a munkában, akár a magánéletben szeretnénk valamiféle eredményt elérni, célokat megvalósítani, megkerülhetetlen kérdés, hogy a mindennapi működésünkben mi számít normának, és mi kivételnek. Az fogja meghatározni a végkifejletet, amit nagy számban, szokásként ismétlünk, nem az, amit alkalmanként cselekszünk. Vegyünk néhány példát az önreflexióhoz!

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: