Miért kell a vezetőknek megállni és bevárni a többieket?

Itt a nyár, jönnek sorra a biciklis elmélkedések, eszmecserék és analógiák a Tudatos Vezetés blogon. Megyünk négyen a szokásos reggeli körünkre, elöl a vezérürü, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Bélának (persze az sem lényegtelen szempont, hogy ez a neve). Igazi vezető, lendületes vállalkozó, erősen orientálja a teljesítmény, úgyhogy tolja neki rendesen.

Igyekszünk lépést tartani vele, nagyjából sikerül is, úgy nyolcvan-száz méter távolságban. Egyszer csak elénk bukkan egy forgalmi akadály, talán egy kukásautó, és ahogy odaérünk, pont jönnek is szembe. Ráadásul még egy dülöngélő szaktársat is jó szélesen ki kell kerülnünk. Vezetőnk tehát több száz méteres előnyre tesz szert, de hátra se néz, azzal van elfoglalva, hogy tartsa a megcélzott pulzustartományt. A célpontig gyakorlatilag esélyünk sincs behozni ezt a tulajdonképpen nem is jelentős lemaradást. Illetve talán nem lenne lehetetlen, de az akkora energiaégetéssel járna, hogy utána nem maradna erőnk tartani a sebességet. Ezért aztán nincs is rá motivációnk, meg se próbáljuk, megyünk a saját tempónkban. Az elöl haladó máskor egyértelműen megtapasztalt húzóereje ebből a távolságból már nem érzékelhető, így a távolság és a lemaradás egyre nő.

Eszembe juttatta ez az élmény mindazoknak a vezetőknek a példáját, akik valamiféle változást igyekeznek elérni a szervezetükben, miután már jól megemésztették a helyzetet vagy kielemezték az előttük álló lehetőséget, kitalálták a stratégiát, és nekiállnak implementálni. A többiek, még a legjobbak és a legmotiváltabbak is, jelentős időbeli eltolódásban vannak, amikor a vezetőjük nagy lelkesen csörtet előre a bozótosban. Még csak ott tartanak, hogy kezdik megérteni a szituációt, és akár tagadják is a változás szükségességét. Vagy amikor belátják, hogy nincs más választás, gyászolják a megszokott, biztonságosnak tűnő múltbeli felállást. A vezető meg csak értetlenkedik, hogy mit akadékoskodnak ezek most itt, tisztán látszik, merre van az előre. Igen, neki már egyértelmű, mert előrébb jár ugyanazon az úton. Ha nem néz hátra, nem lassít be, és megy vissza a többiekért, akkor a kollégáknak nem sok sanszuk van rá, hogy valaha is utólérjék. Ez pedig komoly frusztrációt és motivációvesztést idéz elő mindkét oldalon. A visszamenés azt jelenti, hogy meghallgatja az aggodalmakat, empátiát tanúsít a felmerülő érzésekkel kapcsolatban, megválaszolja a kérdéseket, és végigviszi a csapattagokat ugyanazon a gondolatmeneten, amit saját maga is végigment, igaz időben jóval korában. Ekkor van esély arra, hogy együtt folytassák az utat, közel a vezető által elvárt tempóban, megerősödött motivációval.

Természetesen előfordul, hogy nem mindenki akarja vagy tudja felvenni az elvárt sebességszintet. Ebben az esetben szükség lehet rá, hogy nehéz döntéseket hozzon a vezető. Adott esetben mindenkinek jobb, ha a fürge vitorlásról a cementes zsákok átkerülnek egy teherhajóra. De ez is csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha a vezető visszamegy a többiekért, ahelyett, hogy azon bosszankodna, hogy milyen lassú itt mindenki.

A fotóért köszönet: Ceglédi Ferenc és Molnár Péter

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás legújabb, Az emberi lények tanítása című ekönyvét.

Innen pedig Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című, szintén ingyenes ebookját tudod megszerezni.

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Hol a határ az őszinteség és a manipuláció között?

Asszem most a céges értékek megújításának divatkorszakát éljük… Alig tudok beszélgetni egy HR-essel úgy, hogy ne kerülne szóba a corporate HR által kiköhögött új értékrend. Az egyik aktuális kedvencem az „őszinte vezetői kommunikáció”. Ez mégis mit jelent? – kérdeztem egyik alkalommal.

Bővebben »

Még mindig inkább a képzőknek jó biznisz a coaching?

Most tette közzé a PWC az International Coach Federation megbízásából immáron negyedszer, kb. négyévente végzett globális coaching kutatásának 2020-as eredményeit. A 2016-os riportról tavaly írtam egy összefoglalót, amit most nem ismételnék meg, mert olyan eszeveszett sok újdonság nincs benne.

Bővebben »

A gépies vezetés is csak egy kapufára elég

Míg mi itt kis hazánkban azon törpölünk, hogy a vezetőként ténykedők egyáltalán halljanak arról, hogy miket illene csinálniuk ebben a szerepkörben, valamint azon, hogy ha már hallottak róla, elkezdjék végre a gyakorlatban is kipróbálni a tanultakat, a fejlettebb vezetési kultúrával bíró országokban más típusú kihívásokat kellene megugraniuk a vezetőknek.

Bővebben »

A szívás, mint értékteremtő tevékenység

Mivel egész életemben idegenkedtem a műszaki és a gyakorlatiasságot igénylő dolgoktól, sose mertem belevágni egy építkezésbe, vagy egy olyan jellegű felújításba, ahol mindent szétverünk és onnan a ground zero-ról rendesen megcsináljuk az újat.

Bővebben »

A Nagy Távmenedzsment Parasztvakítás

Attól, hogy a kereslet és a kínálat egymásra talál, még nem biztos, hogy érték is teremtődik. Érthető és üdvözlendő módon, számos vállalatnak eszébe jut mapapság, hogy segítenie kellene a vezetőinek abban, hogy miképp boldoguljanak a megváltozott, flexibilisebb munkavégzést előhívó környezetben.

Bővebben »

A lufifújás és a finghevítés népszerűsége töretlen

Még az 1990-es évek közepén találkoztam először azzal a jelenséggel a hanyatló nyugaton, hogy a semmit vagy a közepeset bőséges meleg levegővel hogyan kell ellenállhatatlanná tuningolni. Az alkalmazott módszertant az elmúlt évtizedekben hazánkban is sikerült tökélyre fejleszteni, valamint széles körben elterjeszteni.

Bővebben »

A te felelősséged, amit beviszel a munkahelyre

Nemrég találkoztam egy indianai egészségügyi szolgáltató ajtaján lefényképezett felirattal, ami az oda belépőket figyelmeztette (szabad fordításban): “Kérjük vállalj felelősséget az energiákért, amiket ide behozol! A szavaid számítanak. A viselkedésed számít.

Bővebben »

Lesz-e vajon hómofisz-áttörés hosszabb távon?

Amikor első gyermekünk született, akkor hallottam egy jópofa dumát, miszerint három dolgot csinál egy pici baba: eszik, alszik és hasonlít. Amikor pedig először tapasztalhattuk meg életünkben ezt a tavaszi karanténosdit, a gondolataikat publikusan megosztók egy dolgot csináltak főállásban: jóslatokba bocsátkoztak.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: