Mi újság a coaching világában?

Az PriceWaterhouseCoopers a mostanában gyűjti az adatokat a 2019-es globális coaching kutatásához, melynek eredményeit feltételezésem szerint valamikor jövőre fogják közzétenni. Ennek örömére megnéztem a legutóbbi, 2016-ban publikált ICF-PWC kutatás Executive Summary-ját, hogy miként változott a helyzet a korábbi, 2012-es hasonló felmérés óta. Pont abban az évben voltam az International Coach Federation (ICF) Magyar Tagozatának elnöke, és volt szerencsém annak idején az adatokat személyesen prezentálni az érdeklődőknek.

vuk és karak

A legutóbbi felmérésben 15.380 coach vett részt, 137 országból, kétharmaduk nő, egyharmaduk férfi, a válaszadók fele 45 év alatti, fele 45 feletti életkorú, haranggörbe szerinti eloszlással. Nem ICF-belterjes a kutatás, a válaszadók 38%-a 6 másik coach szervezet valamelyikének tagja, vagy szervezetfüggetlen. Nem pontosan értem, hogyan matekolták ki a becslést, de a kutatást végző PWC szerint a világon kb. 53 ezer professzionális coach van (csak 11%-kal több, mint négy évvel korábban), és kb. 11 ezer olyan vezető, aki coach képességeit a munkájában hasznosítja. Ebből egész Kelet-Európában 4.500 coach és 1.500 coach szemléletű vezető ténykedik. Hát ha ez a becslés helytálló, akkor mégse igaz a széles körben hangoztatott mondás, hogy fű-fa-bokor coach lenne, és telítődött volna velük a piac, bármennyire is ez a feeling. Ezekhez a számokhoz képest rengeteg cég és magánszemély van, aki fizetőképes keresletet biztosíthatna a coachingra. Nem állítom persze, hogy ettől még könnyű lenne ilyen szolgáltatásokat értékesíteni, praxist felépíteni a nulláról, és ebből a tevékenységből meg is élni a kezdőknek.

A négy évvel korábbi felméréshez hasonlóan nincs nagy különbség abban, hogy kik kapnak coachingot. Az ügyfelek 29%-a menedzser, 23%-a felső vezető, 14% cégtulajdonos/vállalkozó, 7% csapatvezető, és mindössze 4% beosztott. Továbbra is jellemző tehát, hogy az egyéni szintű fejlesztés a vezetői pozíciókban dolgozók privilégiuma. Még egy megerősítés számunkra, hogy a beosztottak soft skill fejlesztésére nem sok erőforrást áldoznak a cégek, ezért a skálázható és gazdaságos mobil mikrotanulásnak valószínűleg lesz létjogosultsága. Ezért fejlesztjük az Act2Imrove applikációnkat, kifejezetten a nem vezetőként tevékenykedő szellemi dolgozók képzéséhez.

Ami érdekes továbbá, hogy a coachingban részesülőknek a 40-50%-a saját zsebből fizeti a szolgáltatást, a másik 50-60% kapja a munkáltatójától ezt a segítséget. Tehát jó sokan látnak benne annyi értelmet, hogy kinyissák érte a saját pénztárcájukat. Gyanúm szerint persze más a vállalati és a privát árképzés. Az ügyfelek kicsit több mint a fele nő, és normál eloszlást követ az életkoruk. A coachee-k kétharmada 35 és 54 év közötti, ami megint alátámasztja valamennyire, hogy a seniorabbak nagyobb arányban részesülnek az előnyeiből.

És hogy mennyire jó vagy nem jó biznisz ez? Csak coachingból az USÁ-ban és Nyugat-Európában évi 50-60 ezer dollárt gereblyéznek be átlagosan. Bár ez átszámítva nem hangzik rosszul, az ottani megélhetés költségeit figyelembe véve nem tűnik magas számnak (az USÁ-ban 2018-ban a median household income 63 ezer USD). Sejtéseim szerint számottevő lehet a szórás. Ami számunkra érdekes, hogy a Kelet-Európai coachok keresnek a legkevesebbet a világban ebből a tevékenységből, átlagosan 5.5 millió forintot évente. (Viszonyításképp, az Aldi eladók alapbére 2019-ben havi 309.000 Ft, azaz évi 3.7 millió Ft, ami a munkabeosztásnak megfelelő műszakpótlékkal kiegészítve már nincs fényévekre ettől az összegtől.) A 2012-es kutatásban benne volt viszont, hogy a coachok átlagosan 2.7, azaz majdnem háromféle egyéb tevékenységet is folytatnak (tanácsadás, képzés, coach képzés stb.), tehát jellemzően nem csak és kizárólag a coaching órákból élnek meg. Erre vonatkozó adatot a 2016-os kutatás vezetői összefoglalójában sajnos nem találtam. Sokak számára vonzó perspektívának tűnik, hogy a gyárba/irodába bejárás helyett ügyfelekkel kávézgassanak napközben. A realitás azonban az, hogy keveseknek sikerül pusztán ebből a tevékenységből megélniük. Arról nem is beszélve, hogy az évi 5.5 milliós kelet-európai, coachingból származó átlagjövedelemben vélhetően benne vannak mindazok a tapasztalt öreg rókák, akik ennél lényegesen többet keresnek, következésképp sokan lehetnek, akik ennél jóval kevesebbet számláznak.

A konklúzióim tehát a következők: 

  • Nincs robbanás, szép lassan növekszik a coaching iparág, és terjedget a coaching, mint vezetői eszköz is.
  • Szó sincs telítődésről, viszont hosszú évek munkájára van szükség ahhoz, hogy tényleg széles körben elterjedjen a használata, akár külsős szolgáltatók bevonásával, akár coach szemléletű vezetőkön keresztül.
  • Továbbra is szinte csak a vezetők kapnak coachingot, kivéve azokat, akik maguknak vesznek.
  • Nincs kolbászból a kerítés, kis fociért kis pénz jár.

Hiányérzetem:

Azért én bizony többet várnék egy olyan kutatástól, amit a PWC (emlékeim szerint) londoni irodája valósít meg. Először is, a többedik alkalommal megismételt felmérésnél is csak az egyszerű megoszlásokat nézik, nem vizsgálják a korrelációkat. Pedig az sokkal érdekesebb lenne. Például felettébb kíváncsi lennék, hogy vajon annak a coachnak, akikek van nemzetközi akkreditációja, vagy magasabb óraszámban tanult coachingot, több-e az óradíja vagy a coachingból származó jövedelme, illetve több-e az aktív ügyfele, összehasonlítva a saját piacán tevékenykedő többiekkel. Ugyanezt lehetne más tényezők fényében is vizsgálni, amire adatot gyűjtöttek, mint mondjuk az életkor vagy a coaching tapasztalat mennyisége. Számítanak-e vajon ezek egyáltalán? Vagy hogy az ügyfélkör összetétele beosztási szint tekintetében függ-e bármelyik eddig említett tényezőtől? A másik gondom, hogy túl sok kérdés irányul a válaszadók véleményére (ezekkel nem is foglalkoztam a bejegyzésben, de a fenti linken meg lehet nézni). Mondjuk, hogy szerinte jövőre lesz-e több ügyfele, miként alakul az óradíja, vagy tart-e különféle fenyegetésektől, amiket a felmérés készítői odaírtak. Ezeknek túl nagy értékét nem látom.

Remélem rajtam kívül másnak is érdekes volt ez a kis kitekintés. Majd próbálom észben tartani jövőre, hogyha publikus lesz az új kutatási beszámoló, nézzem meg, miként alakult a következő négy éve a történetnek.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Amikor a lehetetlen lehetségessé vált, de mégsem kell temetni régi életünket

Az elmúlt hónapokban nagyon sok írás született arról, hogy mostantól aztán vége az eddigi életünknek, temethetjük az egészet úgy, ahogy van. Én speciel azok táborát erősítem, akik szerint a most megtapasztalt élmények, amikhez hasonlóra legalábbis az én életemben biztosan nem volt példa, nem fognak drasztikus változásokat hozni, inkább finomításokat.

Bővebben »

Kisiklott vezetők

Ahogyan egyre feljebb kapaszkodunk a ranglétrán, egyre inkább azt érezzük, hogy egyedül maradtunk. Végülis a vezetők viselik a felelősséget mindenért és többek jóléte is az ő kezükben van. Ha hibáznak, sok ember érdeke sérül. Kivel tudják megosztani az aggodalmaikat? Nehéz beszélni a legnagyobb problémákról, félelmekről a beosztottakkal vagy a főnökeikkel. A barátok talán nem is értik, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük, és ha a kétségeiket nyíltan megosztják, elképzelhető, hogy mindenféle híresztelések kapnak szárnyra.

Bővebben »

Félreértitek, amit írok!

Az a helyzet, hogy félreértitek, amit írok, és az igazat megvallva, azt is félre szoktátok érteni, amit mondok. Na jó, ez egyáltalán nem így van, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet ezzel a kattintásvadász címmel és kezdéssel. 🙂 Gyakran látom, hogy sikertelen kommunikációs kísérlet esetén a közlő a fogadó félre hárítja a kudarc teljes felelősségét.

Bővebben »

Nem mindegy, melyik időablakon kukkantasz ki a home-office-ból!

Múlt héten írt Dobay Robi kollégám egy felettébb izgalmas cikket arról, hogy az értelmezést és a levont konklúziókat igen nagy mértékben befolyásolja a rendelkezésre álló adatok elemzése során, hogy milyen időablakot nyitunk a vizsgálatnak, teljesen önkényesen. Azóta is kattog rajta az agyam, hogy mekkora jelentősége van ennek a gondolatnak, amikor például a teljesítményt vagy az eredményeket értékeljük.

Bővebben »

Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában.

Bővebben »

Divatos időtöltés lett a magabiztos spekulálás

Bármerre fordulok, fű-fa-bokor arról nyilatkozik, hogy szerinte mi és mikor fog történni. Egymást licitálják túl a különféle forgatókönyvekkel, legyen szó járványról, az élet újraindításáról, gazdasági ágazatok lejtmenetéről és kilátásairól, munkaerőpiaci trendekről, és persze mindezek várható időbeli horizontjáról. Egyesek azt is ki merik jelenteni, hogy soha nem lesz már semmi olyan, mint azelőtt, talán még a jó anyánk töltött káposztájának is más íze lesz, nem beszélve…

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: