Mentális koncepciók állnak világérzékelésünk és érzelmeink mögött

Menjünk tovább Lisa Feldman Barrett How Emotions are Made című könyvének feldolgozásával, amit néhány hete kezdtem el a blogon. Mindent, amit magunk körül érzékelünk, az agyunk mentális koncepcióként reprezentálja (macska, asztal, kávéillat, park, mosnivaló, zöld lámpa, barack a fejünkre stb.). Koncepciók nélkül a tapasztalataink csak folyamatos zajból állnának.

Bármi, amivel találkozunk, minden mástól különböző lenne, így “tapasztalati vakságtól” szenvednénk. Az agyunk felelős azért, hogy az állandóan ránk ömlő érzékszervi és belső érzékelési inputot valahogyan értelmezze. A nagy összevisszaságból gyors előrejelzéseket tegyen, hogy mivel is van dolga, és szükség esetén kipótolja a hiányzó részleteket. Találjon szabályszerűségeket ahol csak lehet, annak érdekében, hogy a környezeti ingerek ne katyvaszként, hanem például tárgyakként, emberekként, beszédként, zeneként vagy eseményekként legyenek értelmezhetők számunkra. Azt hisszük, hogy a világot érzékszerveink segítségével úgy tapasztaljuk meg, ahogy az van, de a valóságban az agyunk konstruálja az értelmezést.

A kategória (category) tárgyak, események vagy cselekedetek összességét jelenti, amelyek valamilyen szempontból ekvivalensek. A koncepció (concept) egy-egy kategória mentális reprezentációja. Egy épület átlátszó nyílászárójáról akkor is azt gondolod, hogy ablak, ha 30×30 centis, lichthofra néző példányát látod a vécében, de akkor is, ha egy irodaház üvegpalotájának egyik hatalmas paneljén át csodálod a Dunát. Pedig elég másképp néznek ki, és eltérő a használatuk is. Ahogy sétálsz a városban, rengeteg tárgyat és történést figyelsz meg. Saját magad alkotod meg a tapasztalataidat ezekből az elemekből, a meglévő koncepcióid segítségével. Az állandó előrejelző üzemmódban lévő agyunk felteszi magának a kérdést: “A koncepcióim közül melyikhez hasonlít, amit érzékelek?” A mentális koncepciók azonban nem fix definíciók az agyunkban, és nem is a leggyakoribb esetek prototípusai. Az agyunk sok példát fel tud idézni, legyen szó kutyákról, házakról, házimunkáról vagy vidámságról, és a hasonlóságaik alapján kategorizálja őket egybe, de rugalmasan, az adott szituációban érvényes céljainkhoz passzolva. Ugyanaz a tárgy több koncepciónak is lehet a része: például egy autó lehet közlekedési eszköz, de státuszszimbólum is. Ha esik az eső, akkor esernyő, ha pedig elgázolnak vele valakit vagy ittasan vezetik, akkor veszélyforrás. Az utóbbi, cél-alapú koncepciókban az az izgalmas, hogy kizárólag az elménkben léteznek. A megázás elkerülésére szolgáló eszközök kategóriájában lévő dolgoknak nem sok közük van egymáshoz (esernyő, autó, terasztető, kivágott kukazsák). Amikor az agyunk kategorizál, nem arról van szó, hogy felismeri az egyforma dolgokat a világban, hanem arról, hogy megalkotja a kategóriát a céljaink függvényében. Ha az agynak koncepcióra van szüksége, akkor kapásból képes kreálni egyet a korábbi tapasztalatokból összerakva, ami az adott szituációban a céljainkat leginkább szolgálja.

És itt kapcsolódunk vissza az érzelmekhez, mivel az érzelmekkel kapcsolatos koncepcióink cél-alapúak. A boldogság esetei nagyon szerteágazók. Lehet, hogy mosolyogsz örömödben, de olyan is van, hogy elbőgöd magad, esetleg visítasz, mint a vett malac, vagy magasba emelve rázod az öklödet, netán mozdulatlanná dermedve hitetlenkedsz, hogy milyen klassz dolog történt veled. Légzésed felgyorsul vagy lelassul, a szíved kiugrik a helyéről vagy épp földöntúli nyugalom áraszt el. A testünkön belüli változások eltérőek, és a céljaink sem egyformák az adott pillanatban. Lehet, hogy arra vágysz, hogy elfogadjanak, vagy hogy kellemes érzésed legyen, vagy elérj egy kívánt eredményt, netán valami értelmes, saját magadon túlmutató dolgot csinálj. A boldogság koncepciód abban a pillanatban a célodhoz fog kapcsolódni, belekombinálva a múltadban korábban érzett boldogságélményeket.

De honnan jönnek az érzelmi koncepcióink? – teszi fel a kérdést Barrett. Az újszülött agya képes mintázatokat megtanulni, ezt a folyamatot statisztikai tanulásnak nevezik. Ahogy megszületünk, ránk ömlik a környezet temérdek impulzusa, amihez hozzá jönnek a saját testünk üzenetei. Az agyunk elkezdi felismerni a szabályszerűségeket az érzékszervekből és az interocepcióból érkező jelek között. Lépésről lépésre, de elég gyorsan mintázatokba rendezi a látványt, a hangokat, az illatokat, az ízeket, a tapintást és az interoceptív érzékleteket, illetve ezek kombinációit. Velünk született képességünk, hogy tanuljunk a szabályszerűségekből és a valószínűségekből, amelyeket megtapasztalunk. Így alakultak ki a mentális koncepcióink, amelyeket a mindennapokban tudattalanul alkalmazunk. Számos kutatás tanúsága szerint a szavak használata is nagyban elősegíti az érzelmi koncepciók kialakulását. Amikor a felnőttek beszélnek a gyerekekkel és megnevezik az érzéseket, amiket a gyerek tapasztal az adott pillanatban, ezt a folyamatot támogatják. A későbbiekben pedig a szavakon túl más tényezők is formálják az érzelmi koncepciókat, például hogy mi előzte meg, mi volt az oka, hogyan zajlott le a történés, és mi lett a következménye.

Az érzelmeket kifejező szavak tehát nem érzelmi tényekre utalnak, és nem is statikus fájlokként tárolódnak az agyunkban. A fizikai impulzusok változatos érzelmi jelentését fejezik ki, az érzelmekkel kapcsolatos korábbi tapasztalataink és tudásunk felhasználásával.  Az érzelmek nem a világ történéseire adott reakcióink, hanem mi konstruáljuk meg a saját világunkat – állítja az idegtudós.

Korábban azt gondoltam, hogy amikor bevág elém autóval valami tahó, reflexből beletaposok a fékbe, “idegállapotba kerülök”, mint Maunika interjúalanya, elkezdek csúnyán és hangosan káromkodni, megemelkedik a pulzusszámom és a torkomban dobog a szívem. De ez fordítva történik. Bevágnak elém, a testem képessé teszi magát a gyors reakcióra (megemelkedik a pulzusszám, vércukor és oxigén szállítódik gyorsan az izmok felé, stb.), beletaposok a fékbe, érzékelem a testi változások miatt a kellemetlenséget az interocepció segítségével, majd az elmém létrehozza a dühöt, mint érzelmet, végül pedig jogosnak érzem elküldeni az illetőt a picsába fennhangon. Fontos tudnivaló tehát, hogy az érzelmeinket magunk konstruáljuk, még akkor is, ha ez tudat alatt történik. Remélem lesz még arról szó a könyvben, hogy miképpen tudjuk legalább valamennyire befolyásolni az érzelmeinket. Ha érdekel, tarts velem a folytatásban is!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!Mene

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések:

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Bővebben »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Bővebben »

A kollab-oké a jövő, nem egymás torkának átharapásáé

Ha a gyereket kérdeznéd, tipikus boomer vagyok, persze kicsit sántít a kategorizálás, mivel nem a “baby boomer” generációhoz tartozom, hanem az X-hez, annak is a fiatalabb harmadához, de hát egy tinédzsernek kábé egykutya. Elég annyi bizonyíték, hogy Facebook felhasználó vagyok, ami kifejezetten old school, egyenesen “mamás”, hiszen az ő nagymamája is azt nyomkodja. Az instától pedig távol tartom magam, mint ördög a tömjénfüsttől.

Bővebben »

A siker nyerő hármasához még egy kritikus hozzávaló

Ugyebár nagyon nem mindegy, mennyire hiteles forrásokból merít az ember, midőn gondolkodását formálja és cselekedeteit kiválasztja. Mi a Menedzsmentornál igyekszünk építeni a tudományra, annak minden hibájával és korlátaival együtt, hiszen még mindig azt találjuk a legértelmesebb kiindulópontnak, összehasonlítva a tudatlan magabiztossággal vagy a hasra ütés jellegű spekulálgatással. A mi szakmánkat tekintve leginkább a pszichológia, a vezetés-, a viselkedés- és az idegtudomány az, ami elég hasznos, ha ott áll a háttérben a munkáink során, némi JPE-vel, azaz Józan Paraszti Ésszel fűszerezve.

Bővebben »

Jövőbiztos??? Mikor látjuk már be, hogy fingunk sincs a jövőről?

Elég ironikus, de épp az elmúlt pár évben szaladtam sorra bele azokba a marketingüzenetekbe, ráadásul a saját szakmámban, ahol jövőbiztos cégeket, vezetőket, képességeket vagy szaktudást ígérgetnek. Most tényleg, komolyan mondja vagy hiszi el ezt bárki ezt a dumát, aki egy kicsit is elgondolkodik rajta? Szellemi vezetőm és képzeletbeli mentorom, Besenyő Pista bácsi egész biztosan feltenné a kérdést, hogy “Nooooormális???” (A fotó azon az emlékezetes előadásán készült, ahol végre megtudhattuk tőle, “mi hülyeség és mi nem az”.)

Bővebben »
coach

Jó ötlet-e nyakló nélkül képezni a kócsokat?

Mielőtt még bárki infarktust kapna, szeretném rögtön itt az elején leszögezni, hogy egyfelől nagyon jó ötlet, másfelől kevésbé. Mint ahogy sok minden más is az életben, aminek van némi komplexitása, bizonyos szempontból kifejezetten előnyös, míg eltérő perspektívából tekintve rá már kicsit színesebb a kép. De mielőtt válaszolnék a saját magam által feltett kérdésre, hadd helyezzem a dolgot kontextusba, hogy miért veszem a bátorságot a témába foganatosított beleugatásnak.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: