Miért érhetné meg neked is az évértékelés-évtervezés?

Az idei lesz a hetedik alkalom, amikor a YearCompass használatával értékelem az évet, és tervezem meg a következőt. Az első alkalommal 150 ezer társam volt ebben, tavaly pedig már 1.2 millió. Azt hiszem, nincs jobb visszaigazolása annak, hogy van értelme, minthogy az ember éveken át kitart mellette, és veszi rá a fáradságot. Személyes tapasztalatom, hogy sokat segít a fókusztartásban, valamint ha havi rendszerességgel ránézünk a tervekre, pontosan látjuk, hol tartunk ehhez képest az adott pillanatban. Az évek alatt azt állapíthatom meg, hogy a kitűzött célok legalább 80 százalékban teljesülnek így, de persze adódnak az év során spontán kialakuló történések is, jók és rosszak egyaránt, amiket nem terveztünk.

iranytu

Mivel 2018-ban túlvállalás és néhány kedvezőtlen életesemény okán ledaráltam magam, ezt az évet az Egyensúly szó jegyében terveztem, vissza akartam ülni a lóra. Mindeközben azonban nem kívántam az eredmények tekintetében számottevően lejjebb tenni a lécet, bármennyire is ellentmondásnak tűnhet a két elképzelés. Eldöntöttem, hogy hetente három ügyfélnapot fogok tartani, kettőt pedig az egyéb, céges teendőknek, valamint saját magamnak rezerválok. Így az idén nem volt mission impossible velem időpontot egyeztetni a kollégáimnak (na jó, az első félévben alapos indok kellett hozzá 🙂 ), tudtam elég sokat olvasni és írni, valamint a rendszeres sportolás igényéből sem kellett leadnom. Sikerült tartani bevált szokásomat, hogy az iskolaszünetekben nem végzek ügyfélmunkát, és a tavaszi/őszi hónapokban is csak néhány olyan hét volt, amikor nem jutottam le tekerni egyet a Balatonhoz.

Oké, de lettek-e eredmények ezzel az energia-befektetéssel? Lettek. Személyes üzleti céljaim megvalósultak, illetve kismértékben túlteljesültek. Menedzsmentor-os kollégáimmal az idén összesen 23 új Tudatos Vezetés I. és II. csoportot indítottunk a gyártóipar több szegmensében, az energiaszektorban, az autóiparban, a dohányiparban, a bankszektorban, a pénzügyi, a logisztikai és a professzionális szolgáltatások területén, valamint a Shared Service Centerek világában. Ezek egynegyede angolul futott, fele pedig blended learning programként, az Act2Manage applikációval kombinálva. Írtam 85 magyar és angol cikket, az e-könyveim letöltéseinek száma pedig átlépte a 150 ezret.

10 ügyfélnél indult vagy folytatódott az Act2Manage applikáció használata, elősegítve a vezetői viselkedésváltozást (ebben tevőlegesen nem vettem részt, a munkatársaim intézték). Két fontos mobil mikrotanulási fejlesztést valósítottunk meg 2019-ben, és teszünk közzé jövő év első hónapjaiban: vezetőfejlesztő appunkat visszajelzéskérő funkcióval bővítettük, amin vagy másfél évet gondolkodtunk és reszelgettünk, valamint a beosztott szellemi dolgozók soft-skill fejlesztését segítő Act2Improve applikáció 1.0 verzióját. Kidolgoztuk továbbá a témában nagy gyakorlati tapasztalattal bíró partnerünkkel a Tudatos Lean Vezetés program koncepcióját, mely jövőre már elérhetővé válik ügyfeleink számára, kombinálva az ugyancsak készülő Act4Lean appal. Természetesen a felsorolt eredmények apró töredéke történhetett volna meg, a Menedzsmentor immáron 10 fős csapata nélkül. Ja, és el ne feledjem az év utolsó céges megaprojektjét: ismét készült karácsonyi zene és videoklip, nem kis erőfeszítéssel és időbefektetéssel. Ide kívánkozik továbbá, hogy hálás vagyok barátomnak és üzlettársamnak, Dobay Robinak, aki biznisz érdekei ellenére is partner volt az Egyensúly-alapelvű évtervezésemben, bizonyítva újfent, hogy amellett, hogy vérbeli üzletember, elsősorban jó ember.

Magán vonalon terveztük, hogy a gyerekek külön szobába költöztetését megoldjuk, valamint hogy kétszer elvisszük őket külföldre, és ezek meg is történtek. Igyekeztük a gyerekek iskolai munkáját, sportolását és zenetanulását legjobb tudásunk szerint támogatni, ezeket prioritásként kezelni. Megtanultam SUP-olni (ezt speciel nem terveztem), ami részemről nem kis teljesítmény, valamint letekertem 4728 km-t, ez kétharmadával több, mint amit bármely korábbi évben bicikliztem, és több mint duplája annak, ami a tervben szerepelt. 10 hónapon át sikerült tartani a tervezett testsúlyt is, viszont elég volt egy hét all inclusive nyaralás november elején, valamint két hét torokgyuszi, hogy ennek odabasszon. 🙂 Na de majd tavasszal ez is helyére kerül, amikor újra nyeregbe pattanhatok. Személyes terveim között szerepelt továbbá, hogy a gyerekek iskolájának kommunikációs csoportjához érkező megrendeléseket kiszolgáljuk, valamint a standard feladatokat elvégezzük a csapattagokkal közösen, és ez is megvalósult.

Még egy dolog terven felül: az ünnepek előtti napokban szakmailag lektorálom Robi rövidesen megjelenő könyvét, melynek címe: Mégis, mire számítottál?

Természetesen ez az év se volt fenékig tejfel, történtek szarságok is, mint mindenkivel, de 2018-hoz képest szerencsére elenyésző mértékben, úgyhogy erre nem vesztegetnék több sort.

Az utóbbi években nem nagyon osztottam meg a blogon ilyesmit, mint amit fent leírtam az üzleti és magándolgaimból. De most megtettem, hátha másokat is inspirál arra, hogy értékeljék az idei évüket, levonják a tanulságokat, és szükség szerint más irányba kormányozzák életük vitorlását. Ha már az az életfeladatom, hogy átadjam a tudásomat, tapasztalataimat…

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Mi mindent kaptam a TEDxEgertől?

Bár már sok éve nézegetek TED videókat, még csak most szombaton estem át a TED-tűzkeresztségen. Ez persze nem volt véletlen, valahogy eddig nem szántam rá magam, hogy egy egész délutánon keresztül előadásokat hallgassak, még akkor sem, ha több hazai rendezésű esemény szervezői és előadói között jó pár régi ismerősöm, kollégám is feltűnt már. Az előadásokkal ugyanis nem mondhatnám, hogy felhőtlen lenne a viszonyom. Életem során az előadásokon töltött nem kevés időm 95%-ában halálra untam magam. Oktatási felhasználásukban egyáltalán nem hiszek, legalábbis úgy semmiképp, ahogy azt jellemzően alkalmazzák…

Bővebben »

Most akkor a tartalom a király vagy az LMS?

Bill Gates egy 1996-ban írt esszéjében azt prognosztizálta, hogy az akkor még a maihoz képest igen szegényes Internet világában nem a technológiai szolgáltatás hanem a tartalom fogja az igazán nagy bizniszt generálni (“content is king”). Azt hiszem megállapíthatjuk, hogy eltalálta. Dobay Robi kollégám nemrég tért vissza Párizsból az Unleash Global kiállításról, leánykori nevén a HR Tech-ről. Azt mesélte, hogy a nagyvállalatok körében most az LMS-ek (Learning Management System) tarolnak, azaz nagy, integrált rendszerek segítségével igyekeznek a munkatársak fejlesztése területén választ adni a digitalizáció kihívásaira.

Bővebben »

Együttműködési készsége, nem az esze teszi az embert eredményessé

Sose érdekelt különösebben a történelem, vélhetően azért, mert nem nagyon hallottam senkit figyelemfelkeltő módon beszélni róla iskolaéveim során. Már egy ideje terveztem viszont elolvasni a népszerű történész, Harari egyik-másik könyvét, hátha jól kiegészíti a viselkedéstudománnyal kapcsolatos idei kutakodásaimat. Már az első száz oldalon visszaigazolást nyert a feltételezés: több tanulságos gondolatot találtam a könyvben, ugyebár egy teljesen más tudományág nézőpontjából. Ezek közül választottam a mai bejegyzéshez egyet.

Bővebben »

Olvasással brutálisan kiemelkedhetsz a mezőnyből

Arra gondoltam, hogy utánanézek egy kicsit a magyar könyvolvasási szokásoknak, annak örömére, hogy az elmúlt hét évben megjelent négy ingyenes e-könyvem mások és önmagunk tudatos vezetéséről elérte a 150.000 letöltést. Bár ez a szám elég lelkesítő egy ilyen niche szakmai témában, mint amivel foglalkozom, és vissza is igazolja, hogy volt értelme venni a fáradságot, izgalmasnak találtam megvizsgálni, hogy egyáltalán mekkora hányadát van esélyünk könyvekkel megcélozni a hazai népességnek. Hát bizony egy nagyon szűk szegmensről beszélünk, akik drasztikusan másként működnek ebben a tekintetben, mint a túlnyomó többség.

Bővebben »

A mobil tanulás hatása az üzleti eredményekre

Nagy öröm látni, amikor mások is erőfeszítést tesznek arra vonatkozóan, hogy a különféle képzési kezdeményezések eredményességét adatokkal is alá tudják támasztani. Az úgy volt, hogy összefogott a Fuse nevű digitális tanulási keretrendszer fejlesztő cég (nem, nem Learning Mangement System, hanem egy másféle alternatíva), a University College London Artificial Intelligence központja, valamint ügyfelük, a 420 kiskereskedelmi üzletében 3000 alkalmazottat foglalkoztató Carpetright cég, kb. olyasmi profillal, mint itthon a Diego.

Bővebben »

Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: