Mások sikere az igazi örömforrás

Legalábbis a magamfajta tanító-fejlesztő emberkének. És talán más hasonszőrűeknek, vagy akár a vezetők egy részének is. Persze nyilván jól esik, amikor azt mondja egy résztvevő, hogy már sok fejlesztőprogramon volt már, de ez az első, aminek értelmét is látta, vagy amit a gyakorlatba tudott ültetni, és elégedettséggel tölt el, amikor egy-egy üzleti célkitűzés teljesül. De ezeken egész gyorsan átlépek.
 

Érzelmi töltekezés abból származik, amikor olyan információkat kapok, ami a résztvevők által elért eredményeket vagy előrehaladást bizonyítják.

Amikor arról számolnak be, hogy a közös munka után pár hónappal tovább erősödött az együttműködés egy vezetői teamben, és mindent megvalósítottak, amit a legutolsó alkalommal célként összeírtunk a következő időszakra. Amikor a szervezet olyan tagjai, akik részéről korábban hiányolták a proaktivitást, teljesen saját indíttatásból százelemű listát állítottak össze fejlesztési lehetőségekről egy adott témában. Amikor egy résztvevő megállapítja, hogy saját vezetői, akik korábban jártak ugyanitt, pont úgy viselkednek vezetőként, ahogy most közösen tanuljuk. Amikor az előzőleg kevés együttműködést mutató középvezetőkről kiderül, hogy együtt ugrottak fejest az adatokba, levonták a konklúziókat, és javaslatokat tettek a feletteseiknek, anélkül, hogy bárki erre konkrétan buzdította volna őket. Amikor úgy kezdenek el javulni a termelési mutatók, hogy mi a közös munkában nem is közvetlenül azokra fókuszálunk, hanem a kooperációt igyekszünk fokozni, és az útban lévő belső és külső akadályokat felszámolni. Amikor kiderül, hogy a személyes hatékonyságbeli változtatások nem kérészéletűek voltak, hanem hónapokkal azután is fennmaradtak, hogy együtt dolgoztunk. Amikor hallom, hogy a kollégáim milyen hatást tudtak gyakorolni a közös programjainkkal, eszközeinkkel. (És persze szülőként is sokszor megélhetjük annak örömét, ahogy a gyerekeknek sikerülnek a dolgok, akár magunk tanítgattuk rá, akár csak lehetőséget biztosítottunk a tanuláshoz, akár egyszerűen csak nem akadályoztuk benne.)

A munkánk elsődleges értelme nem az, hogy valami olyat vezessünk elő, ami a résztvevőknek, érintetteknek tetszik. Természetesen az is klassz dolog, ha élvezik a velünk való dolgozást, és szívmelengető, ha ennek hangot is adnak az emberek. De úgy tűnik, hogy számunkra is abból érkezik a legtöbb öröm és éltető energia, hogy tudtunk értéket teremteni, ezt pedig a csapatmunka, a fejlesztőprogram vagy a coaching folyamat résztvevőinek sikerei, eredményei igazolják vissza.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Mások sikere az igazi örömforrás

Legalábbis a magamfajta tanító-fejlesztő emberkének. És talán más hasonszőrűeknek, vagy akár a vezetők egy részének is. Persze nyilván jól esik, amikor azt mondja egy résztvevő, hogy már sok fejlesztőprogramon volt már, de ez az első, aminek értelmét is látta, vagy amit a gyakorlatba tudott ültetni, és elégedettséggel tölt el, amikor egy-egy üzleti célkitűzés teljesül. De ezeken egész gyorsan átlépek.

Bővebben »

Egyének és csapatok megfordítása és irányba állítása

Rengetegszer volt már alkalmam megfigyelni, ahogy a vezetői viselkedés és/vagy a szervezetben uralkodó kultúra kiszívja az összes életerőt az ott dolgozó emberekből. Ahol ez történik, jellemzően olyan témákra fókuszálnak a mindennapokban, mint hogy mi minden szar, ki a hibás, milyen problémák vannak X-szel vagy Y-nal, és milyen előnytelen személyiségjellemzőket tulajdonítunk másoknak.

Bővebben »

Amikor a nagy cél helyett inkább az orrunk elé érdemes fókuszálni

Bár egy vonzó jövőkép vagy egy kihívást jelentő cél komoly hajtóerőt tud biztosítani számunkra, gyakran előfordul, hogy épp az lomboz le bennünket, hogy ijesztően nagynak találjuk az elefántot, amit meg szeretnénk enni. Az sem ritka, hogy fogalmunk sincs, végül hogyan juthatnánk el az áhított célhoz.

Bővebben »

Vezetőknek az irreális elvárásokon való nyafogás helyett

Az év elején többször is megfigyelhettem azt, hogy a vezetőkkel folytatott coachingok gyakori témája az irreális célkitűzések miatti picsogás.

Valahogy úgy pattog ez a szervezeti ábra dobozai között, hogy a nagyfőnik frankón megvizslatnak mindenféle gazdasági, vállalati mutatókat és behasalják a trombitába, hogy idén 10 malac köll gyerekek, sálálálálá.

Bővebben »

Ok és okozat a munkatársak motivációjában

Sokszor beszélünk arról, hogy a tudás és annak alkalmazása milyen nagy távolságra lehet egymástól, és hogy az ismerethiány szakadékát számottevően könnyebb betömni, mint azt elérni, hogy a tudásból cselekvés legyen. Ennek rendkívül látványos bizonyítéka, amikor egy több mint fél évszázaddal korábban elővezetett innovatív gondolatot elolvasunk mondjuk a vezetéssel kapcsolatban, és azt látjuk, hogy még mindig messze van attól, hogy általánosan elterjedt legyen.

Bővebben »

Heteim a neurobiológia mocsarában

A 2020-21-es év fordulóján úgy döntöttem, hogy nekifogok a University of Chicago Understanding the Brain: The Neurobiology of Everyday Life című MOOC kurzusának, Peggy Mason professzor előadásában. Sose gondoltam volna magamról, hogy én valaha önszántamból még egyszer biológiával kapcsolatos tanulmányokat fogok folytatni közel három évtized után, hiszen mindig is utáltam ezt a tantárgyat, és középiskolában is csak kegyelemből kaptam meg a kettest belőle az egyik évvégén.

Bővebben »

A puhány megmondóember antagonisztikus ellentét?

A legtöbb vezetőt akkor tekintik kompetensnek, ha képesek megoldani problémákat, ki tudják találni, hogy mit kellene tenni egy adott helyzetben vagy épp össze tudják szedni, hogy egy feladat elvégzéséhez milyen támogatásra van szükségük. A sikereikhez hozzájárul az is, hogy ügyesen érvelnek vagy vitatkoznak olykor, így gyakorolva hatást a kollégáikra. Mondhatnánk úgy is, hogy a vállalatok vezetői ideálja egy „határozott faszagyerek”.

Bővebben »

A kreativitás szokásáról pár gondolat

Több helyen olvastam már arról, hogy a kreativitás tulajdonképpen szokás, nem egy különleges, veleszületett tehetség megnyilvánulása néhány kiváltságos ember esetében. Mindannyian lehetünk kreatívak, amikor kitalálunk valamit, és azt meg is valósítjuk. A fiam például kapott egy pirográfot (ha esetleg valaki nem tudná, mint ahogy én se hallottam még róla egészen a közelmúltig, ez egy olyan eszköz, amivel fába lehet égetni különféle mintákat, feliratokat, tehát egy írószerszám), a téli szünetben rendszeresen kiment a kertbe, fűrészelt magának egy deszkadarabot, aztán arra rajzolgatott, írogatott.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: