Legfrissebb tartalmainkat az Act2Manage weboldalunkon olvashatod

Két 2020-as e-könyv összehasonlító elemzése a Menedzsmentor-istállóból

Azt nem állíthatjuk, hogy a 2020-as év első fele túl kellemes meglepetésekkel szolgált volna a földlakóknak, az viszont saját magunk számára is pozitív értelemben volt meglepő, hogy pont ebben az időszakban jutott el két e-könyvünk is a publikálási fázisba: Dr. Dobay Róbert kollégámé és az enyém.

Míg ő a tavalyi évben már nagyon sokat dolgozott rajta, bennem még idén január elején sem merült fel az újabb könyvírás konkrét szándéka, pedig nagy tervezgető vagyok. A két könyv több szempontból is hasonlít egymásra, de vannak érdemleges eltérések közöttük. Ha már rendhagyó volt az idei érettségi, elképzeltem, miket sorolnék fel, ha a két iromány összehasonlítását húznám ki a szóbelin.

Mégis, mire számítottál? és Az emberi lények tanítása című e-könyvek közös jellemzője, hogy:

  • erős szakirodalmi megalapozottsággal bírnak
  • egy-két évtized személyesen begyűjtött szakmai tapasztalatán alapszik mindkettő
  • könnyen olvasható és érthető a szöveg, esetenként talán még szórakoztató is
  • az életből vett gyakorlati példákkal támasztottuk alá az okosságokat
  • soraikba beleszűrődik egy-két lófasz, ezért a finomabb lelkületű olvasók csak szülői felügyelettel olvassák
  • nem magunkat vettük benne komolyan, hanem azt, amiről írtunk (Peter Ustinov után szabadon)
  • mindkét könyv értelmezhető úgy mint egy kétségbeesett felkiáltás, amit Rátót tanácselnöke intézett a falubeliekhez a Legényanya című filmben: “Álljunk meg, Béláim! Nem jó lesz ez így!”
  • a kendőzetlen kritika megfogalmazása mellett konstruktív javaslataink is vannak, ahol tudunk jobb ötletet mondani
  • kedélyborzoló, bicskanyitogató, elefánt hátán porcelánboltba beügető, kognitív disszonanciát okozó, veszélyes anyagok
  • nem adnak univerzális recepteket, nem kínálnak csodaszereket, céljuk sokkal inkább az, hogy az olvasók vegyék elő (ön)kritikus gondolkodásukat, és úgy tekintsenek rá a megszokott és természetesnek vett működésre
  • mindkettő ingyenesen letölthető

Miben más a két könyv?

  • Robi könyve inkább a szervezeti szintre összpontosít, míg az enyém az egyén szintjére
  • Mégis, mire számítottál? a vállalati gyakorlatban széles körben alkalmazott féligazságokat veszi górcső alá, és csapatja szét húsklopfolóval, az én könyvem pedig a tanulásról és a tanításról szól, elsősorban munkahelyi kontextusban, és az avítt oktatási gyakorlatoknak ver oda péklapáttal
  • a Robié jelentősen bővebb terjedelmű, nagyobb ívű, mélyebb könyv, az enyém a szokásos e-book léptékű
  • Robi könyve az ingyenes letölthetőség mellett egy nemes cél támogatására is felhívja a figyelmet
  • aki mindkettőt elolvassa, annak üvölteni fog, hogy az egyiket egy mérnök-üzletember írta, a másikat meg egy tanár bácsi

Hogy pontosan mire gondoltak a költők, azt nem fogom előemészteni itt, rábízom a nyájas olvasóra, hogy kitalálja saját maga.

Ha a fentiekkel nem sikerült végleg elvenni a kedved a könyvek elolvasásától, akkor íme a letöltési linkek: Mégis, mire számítottál? valamint Az emberi lények tanításaJó szórakozást hozzájuk!

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések: