Tegyék fel a kezüket mindazok, akik miközben 2020. január 1-én, mindőn két pofára befaltak egy nagy tányér lencsefőzeléket a tárgyévi anyagi bőségük bebiztosítására, sejtették, hogy egy Kínában épphogy csak pirickázó kib@szott denevérnátha végigtarolja a világot eleddig 600 millió embert megfertőzve és 6 milliót ki is nyírva, valamint kompletten kirúgja a széket több iparág alól globálisan a következő 1-2 évre!

Arra ki és mennyi pénzt tett volna, hogy se utazni, se moziba-koncertre-színházba járni, se étteremben étkezni nem fogunk hosszú hónapokon át és aztán később megint, az irodai dolgozók számára pedig egy csapásra elfogadottá válik a home office, miután ez korábban igen ritka kiváltság volt néhány maréknyi cégnél?
És amikor tavalyelőtt Szilveszterkor Boldog Új Évet kívántunk egymásnak, gondoltuk volna, hogy annyira f@szán boldog új évünk lesz, hogy februárban háború tör ki Európa földjén, elszabaduló energiaárak tehetnek tönkre anyagilag családokat és vállalkozásokat, valamint olyan inflációs hatásokkal kell megküzdenünk, amilyenekkel vagy három évtizede nem találkoztunk? És az a több százezer ember, akinek a megélhetésének odavertek egy (évközi!) adóváltoztatással, függetlenül attól, hogy korábban mennyire volt igazságos az adott adózási forma (kb. ugyanazok a lélegzetelállítóan tehetséges vezetőink találták ki a létrehozását mint a megszüntetését)? Jövőbiztos akármi, ugye?

Csak hogy egy vidámabb példát is mondjak: két évvel ezelőtt körberöhögtem volna (a kb. negyed évszázados üzleti tapasztalataimmal), ha azt állítja valaki, hogy az általunk elképzelt és pár évvel korábban elindított külföldi terjeszkedésünk legsikeresebb és jelenleg is igen biztató piaca Bulgária lesz! Sőt, bölcs magabiztossággal tettem fel a kérdést a 2021. januári évindító offsite-unkon tanult kollégáimnak, hogy “Tényleg ez a legjobb befektetése vajon az időnknek, hogy egy olyan országra nyelvesítsük blended learning megoldásainkat, ami még akkora sincs mint hazánk, és ugyanúgy sehol máshol nem beszélik a nyelvüket, mint a miénket? Plusz még cirill betűkkel is írnak, ne b@sszatok már fel!” Szerencsére az én üzlettársaim nem a kristálygömb felé meredtek, hanem elővették az Excel táblát, és csináltak rá egy business case-t. Abból kimatekolták, hogy érdemes erre elindulni, és olyannyira belehúztak, hogy fél évvel később már kiváló bolgár kolléganőmet, Danielát képeztem ki a Tudatos Vezetés I. programra, hogy az Act2Manage appal kombinált vezetőfejlesztő programunkat a piacvezető bolgár pénzintézet nagy vezetőfejlesztő projektjét elindíthassa, természetesen anyanyelvükön. Cservenyák úr tehát egész biztosan nem látta előre a jövőt, így jövőbiztos stratégiát se alkothatott se maga, se munkatársai számára. De lehet, hogy csak nekem vannak gyenge képességeim. 😉

De mondjuk tavalyelőtt Szilveszterkor is koccintottam rá a családtagjaimmal éjfélkor, hogy végre visszatér a normális élet, és tele vagyok foglalva melóval 2022-re. Arról fogalmam se volt, hogy boldog újévemnek konkrétan az első napjától három hónapig küzdök majd a fogfájással, ezzel párhuzamosan az első munkanapom előtti pénteken hanyatt vágom magam a létráról, kétszer megműtenek, melynek következtében minden munkámat le kell mondanom az első negyedévre. Annyi fájdalomcsillapítót szerintem a megelőző húsz évben nem kellett bekapkodnom összesen, mint ebben a három hónapban. Aznap(!), amikor leszedik a gipszemet és végre elkezdhetem a gyógytornát (valamint épp kedve támad egy elmeháborodottnak az egyik velünk szomszédos országot bombázni), rámtör egy átkozott vertigo nevű szédülés a semmiből, ami aztán csak május végén múlik el, satöbbi. Bár végül szerencsére nem hánytam le a flipchart táblát egyszer sem a késedelmesen elindult Tudatos Vezetés csoportjaimban, pedig indíttatásom többször is lett volna rá…

Ezzel szemben azt se gyanítottam egyáltalán, főleg amikor még egy rohadt espresso poharat se bírtam felemelni a jobb kezemmel, vagy a budipapírból letépni egy szeletet két kézzel, hogy legalább ballal kitörölhessem a seggemet, hogy nyáron már végre újra kisüt rám a napocska: közel 2000 km-t újra biciklin ülök majd, a munkatársaim sorra számolnak be nagyszerű előrelépésekről a Menedzsmentornál, és sok évnyi gondolkodás után végre eljutok egy olyan termékfejlesztésig, ami szerintem a következő évtizedben meghatározó szolgáltatásunk lesz ügyfeleink számára. No, ezeket se figuráltam ki jövőbiztosan, dacára annak, hogy amúgy nagy előre tervező csávó vagyok.

VISZONT: nem vagyunk azért teljesen tudatlanok azzal kapcsolatban, hogy milyen forgatókönyveket hozhat a jövő. Ebben segíthet például bennünket releváns adatok és/vagy trendek vizsgálata. Természetesen azt semmi nem garantálja, hogy a részvénypiac, ingatlanárak vagy devizaárfolyam a jövőben is a mostani tendenciát fogják követni, de mondjuk az azért nagyobb eséllyel belőhető, hogy ha egy korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló ásványkincs kitermelését az adott ütemben folytatjuk, mikor fog elfogyni.
Vagy hogy a jelenlegi szintű széndioxid kibocsátás nagyjából milyen sebességgel hat a légkör hőmérsékletének emelkedésére a bolygón. Ezek azonban nem hasra ütésre, hanem adatokra és tudományosan alátámasztott, több oldalról próbára tett megállapításokra építve kerültek becslésre. De az is bejósolható, hogy ha minden reggel lenyomsz 100-200 fekvőtámaszt, ki fogsz combosodni (pun intended), bár az már sok minden máson is múlik, hogy milyen testalkatot érsz majd el ezzel. És a munkában is igaz, hogy ha minden nap szisztematikusan végzünk valamit, az előbb-utóbb kész lesz, de minimum haladni fog előre.

Értem én, hogy ha azt hisszük, hogy értünk valamit a bennünket körülvevő világból, és olyan illúziónk van, hogy előre tudjuk jelezni azt, ami történni fog velünk, az némileg megnyugtató, és segít elkerülni, hogy megbolonduljunk a sok bizonytalanságtól… De azért csak szerényen a jövendöléssel, ne essünk a Dunning-Kruger hatás csapdájába!