Legfrissebb tartalmainkat az Act2Manage weboldalunkon olvashatod

Jön az interjúrobot. Ez jó vagy rossz hír a toborzóknak?

A mesterséges intelligencia keze kezdi betenni a lábát a klasszikusan humán területekre is. Bizarr, nem? Nem feltétlenül. Az emberek által végzett kiválasztási tevékenységek során jelentős befolyásoló hatása van az (ismert vagy nem tudatos) előítéleteknek: az első benyomás néhány másodperce vagy perce alatt bekerül a jelölt valamelyik skatulyánkba, aztán jó eséllyel ott is fog maradni, legyen az pozitív vagy negatív előfeltételezés.Olyan tényezőkre gondolhatunk itt, mint a nem, az életkor, a származás, a megjelenés, a beszédhang, a kinézet vagy a képzettség.

Sőt, akár az interjú elején a jégtörő beszélgetés során kiderülő közös pontok (szülőváros, érdeklődési kör, iskolák, stb.) is ide tartoznak. A viselkedéstudomány “confirmation bias”-nak (kb. megerősítési torzítás) nevezi azt a kognitív torzítást, hogy azokat az információkat keressük, ami előzetes feltételezéseinket megerősíti.

A stockholmi KTH Royal Institute of Technology egyik kutatási projektjéből kinőtt Furhat Robotics egy interjúrobotot készített, ami külsőre egy asztalra helyezhető, arckifejezésekre képes beszélő emberfej, aki garantáltan nem rendelkezik előítéletekkel (bár ennek biztosításán az érvényességgel foglalkozó szakembereknek nem keveset kellett töprengeniük, illetve a szerkezet sok különböző toborzótól tanul kérdezni). A kérdésekre adott válaszokról átirat készül, és a döntéshozók ezeket tudják értékelni és összehasonlítani. Jelenleg még csak svédül beszél a robot, de már dolgoznak az angol verzión, várhatóan 2020-ban az is rendelkezésre fog állni. A tesztelésben az egyik legnagyobb svéd toborzócég működik együtt partnerként, akik leginkább a nagyobb létszámot érintő kiválasztási projektek területén látnak fantáziát az eszköz használatában.

A kipróbálásban résztvevők azt mondják, hogy először elég furi, de aztán viszonylag hamar elfelejthető, hogy nem emberrel beszélgetnek, amikor már belemelegedtek az interjúba.

Régebben már írtam az automatizálásról, és arról is, hogy ez egy komplex kérdés. Nyílván senki se sírja vissza, hogy követ fejtsen, különösen veszélyes bányajáratokban, de radioaktív közegbe is menjenek inkább a robotok kipecázni valamit. Elég kevés hozzáadott értéket teremt a hipermarket pénztárosa, aki elhúzza a vonalkódot a leolvasó előtt, és a végén kifizeted kártyával a vásárlást. Ahogy látjuk néhány éve, egyre több helyen, akár 6-8 önálló fizető terminált el tud látni egyetlen pénztáros, és a vevő maga is képes a folyamatot elvégezni, ráadásul kevesebbet áll sorba és az idő is jobban telik. Az embereket pedig értelmesebb, kevésbé gépies tevékenységre lehet alkalmazni. Oké, azt ki kell találni, hogy mi legyen, és alkalmassá kell tenni őket rá.

A szellemi munkáknál első blikkre ez kevésbé tűnik reálisnak, mégis egyre több helyen annak bizonyul. Arra, hogy egy (gyakran nem túl tapasztalt) toborzó kolléga feltegyen standard kérdéseket, és viszonylag standard módon értékelje a válaszokat, nem kell túl sok humán gondolkodó kapacitás. Ha pedig még ráadásul a (nem feltétlenül tudatos) előítéletei miatt még romlik is a kiválasztás minősége, akkor jobb nem az ő kezébe adni a feladatot. Bármennyire döbbenetesen hangzik, egyes orvosi diagnosztikai területeken a számítógép már bizonyítottan kevesebbet hibázik mint az ember.

Meglátjuk, mikor kezdenek majd elterjedni az interjúrobotok, és azt is, hogy a toborzási-kiválasztási folyamatok mely lépéseinél lesz továbbra is elengedhetetlen az emberi közreműködés. Például biztosan szeretnének az emberek személyesen is megismerkedni a jövőbeli kollégáikkal/főnökükkel, mielőtt bármelyik oldal meghozza a döntését.

(A végére még egy kis színes: a Toyota mérnökei faragtak egy olyan humanoid robotot, aminek a harmadik verziója ebben az évben felállította az egymás utáni hibátlan kosárlabda büntetődobás Guiness rekordját: 2020-szor talált bele a gyűrűbe, 100%-os teljesítményt nyújtva.)

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések: