Indul a második hétéves periódusunk

Hét évvel ezelőtt, 2012-ben ismerkedtünk meg a doktor úrral, vagyis Dobay Robi kollégámmal, és mindennemű munkajellegű vagy üzleti szándék nélkül elkezdtünk először is összecimborálni. Akkortájt már évek óta magányos farkasként jártam az utamat, erős meggyőződéssel, hogy ez való nekem.

A hasonló értékrend, az egymást kiegészítő gondolkodásmód és erősségek a kávé, a vacsorák és a borok termékeny táptalaján aztán mégiscsak elkezdtek a munka területén is friss hajtásokat hozni, majd pedig az erőfeszítések gyümölcseiből egyre többet szüretelhettük. Bár nekem eszem ágában sem volt újra cégépítésbe fogni, az évek során egyre markánsabban tapasztaltam, hogy tulajdonképpen megint ebben utazunk, ráadásul örömömet lelem benne. Fokozatosan bútoroztunk össze, mígnem oda jutottunk, hogy közös portfólióba épültek össze és tisztultak le a dolgaink. A folyamat viszont azzal is járt, hogy a külső szemlélő számára meglehetősen kaotikus szövevényt alkottak a blogjaink, kutatásaink, e-könyveink, programjaink, szolgáltatásaink, valamint a digitális/mobil tanulást szolgáló applikációfejlesztési kezdeményezéseink. Azt is ki merem jelenteni, hogy rengeteget tanultunk ebben a hét évben, közösen és egymástól egyaránt. Emellett a csapat mérete is szépen növekedett, és már nem nagyon van olyan ebédlőasztalunk, ami mellé simán odaférnénk (nem baj, hozunk még mellé székeket). Nagyszerű kollégákkal van szerencsénk együtt dolgozni, a következő három halmaz metszetében: dream big, get shit done, know how to have fun.

Indul a második 7 év

Most a Menedzsmentorral alkotott tandemünk a második hétéves életszakaszába lép (a hétéves életperiódusokról a kakasos e-könyvemben írtam részletesebben, ha valakit érdekel, ott elolvashatja), és ezt már közös arculattal és jobban érthető márkanévhasználattal kívánjuk megtámogatni.
 
  • Menedzsmentor néven biztosítjuk a változásmenedzsment szolgáltatásokat, és továbbra is ez Robi blogjának a címe
  • Tudatos Vezetés néven futnak a csapatunk által személyesen végzett vezetőfejlesztő programjaink, valamint az én blogom
  • Mobil applikációnk nevei az Act szóval kezdődnek (ami arra utal, hogy nem az okoskodásra, hanem a cselekvésre helyezzük a nagyobb hangsúlyt): az Act2Manage a vezetők számára fejlesztett digitális tanulási alkalmazás, a rövidesen elkészülő Act2Improve hasonló módon segít, de nem vezetőknek, hanem beosztottaknak szól, az Act4Leanfókusza pedig a lean menedzsment lesz.
Szóval igazából csak ezzel a három dologgal foglalkozunk: vezetőfejlesztéssel, változásmenedzsmenttel és mobil tanulást segítő appokkal. Ezt nem is szándékozunk bővíteni, inkább azokban igyekszünk egyre jobbá válni, amik már most is az erősségeink. Természetesen sosem a mainstream sodrásával, hanem punk módon, ahogy eddig is tettük. Továbbra sem kötünk kompromisszumot a hülyeséggel (ahogy egyik kedves ügyfelünk fogalmazott), és továbbra sem az árbevételre optimalizáljuk az elvállalt munkáinkat. Nem az érdekel minket, hogy tetszik-e amit csinálunk, hanem az, hogy van-e hatása. Lehet, hogy ez arrogánsnak hangzik, valószínűleg az is, de kevés kétségünk van afelől, hogy jobban jár vele a megbízó.
 
Ezúton is szeretném megköszönni a Menedzsmentor és a Tudatos Vezetés ügyfeleinek, hogy több mint egy évtizede együtt is és külön-külön is rendre bizalmat szavaztak nekünk, és hajlandóak egyre korábban befoglalni a kapacitásainkat. A jövőben is minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszolgáljuk ezt a bizalmat.dream big, get shit done, know how to have fun.

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések:

Több nőre van szükség a vezetésben, de nem azért, amiért sokan mondják

Amikor csoportképeket készítenek az ország vagy a világ első embereiről, kétségkívül az öreg, jóllakott, öltönyös faszik dominálnak hosszú évek óta. Az is tény, hogy az emberiség a rengeteg felhalmozott tudás és innováció ellenére a vesztébe hajt, környezetét kizsákmányolja, melynek következtében leginkább magát fogja kinyiffantani (jelenleg úgy tűnik, inkább előbb mint utóbb), a Föld nevű bolygó ökoszisztémája pedig várhatóan ezután is alkalmazkodni fog a helyzethez.

Bővebben »

Számtalanszor feladtam, de nem bántam meg

A filmekben a szuperhősök mellett gyakran felbukkannak a hétköznapi hősök, akik rendíthetetlen kitartással, lángoló motivációval, bámulatos akaraterővel szántják fel az előttük álló utat, míg el nem érik a hőn áhított sikert, pénzt, csillogást (a “pucér nőkről” és az “annyi más érdekesről” már nem is beszélve). Jön az elmaradhatatlan tanulság is: mindent lehet, csak akarni kell.

Bővebben »

Nem sok különbség van a hazai és a külföldi menedzserek között

Ennek részben örülünk, részben nem annyira. De ne szaladjunk túlzottan előre, nézzük meg előbb, honnan fúj a szél! Két olyan ember beszélgetett a Legacy legfrissebb podcast adásában, akiket szakemberként nagyra tartok: Márton Mónika és Malchiner Maximilian Péter. Teljesen véletlen, de mindkettőjükkel 2011 magasságában ismerkedtem meg.

Bővebben »

Lean a fürdőszobában és lean menedzsment a szolgáltató szektorban is

Még a meglepően kis változtatások is a folyamatokban számottevő növekedést tudnak eredményezni a hatékonyságban. Termelési környezetben viszonylag magától értetődő (bár ennek ellenére sem 100%-ban elterjedt) gyakorlat a lean folyamatfejlesztés, de szolgáltató cégek esetén is teljesen releváns a dolog, sőt, ahogy a következő példából kitűnik, még az otthonunkban is értelmezhető.

Bővebben »

A bumeráng dolgozókat is elkezdték lájkolni, nagyon helyesen

Egy jó nevű elektronikai multicég hazai Talent Management vezetője néhány hete a LinkedIn-en beharangozott egy post sorozatot, ahol a tőlük távozó, majd később visszatérő munkatársak osztják meg majd saját történetüket. Eleddig nem találkoztam még ezzel a “boomerang employee” elnevezéssel, a jelenséget azonban én is látom egyre több helyen, és kifejezetten üdvözlöm. Pedig messziről indultunk.

Bővebben »

10 dolog, amit megtanultunk a digitális vezetőfejlesztésről hét év alatt

Amikor Dobay Robi kollégám 2014-ben felhívott azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Telekom szívesen venné, ha fejlesztenénk számukra egy szerethető, a napi vezetői munkát támogató mobil applikációt, válaszom nem tűrte a nyomdafestéket. A vezetők fejlesztése nem könnyű vállalkozás, majd pont a telefon fogja helyettünk megoldani – gondoltam.

Bővebben »

Mi teszi a kritikát és a tanácsot hiteltelenné?

Van egy kedvenc régi történetem, jó pár alkalommal hivatkoztam már rá a kollégáimmal folytatott beszélgetésekben, és most már ők is idézgetik, amikor a helyzetet jól leírja. Egy gyerekkori barátomtól származik, aki mellesleg sok éven át dolgozott vezetőként, nem túl szofisztikált munkakörnyezetben. De ez a sztori magánéleti, nem a melóhoz kapcsolódik.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: