Idősebben nem tudunk már viselkedést változtatni. Bullshit.

Jó erősen tartja magát az a hiedelem, hogy idősebb korban már nem nagyon képesek az emberek változni, úgyhogy pont jók úgy, ahogy vannak. Természetesen ez egy felettébb kényelmes nézőpont, csak az a baj vele, hogy távol áll a valóságtól. Az idegtudósoktól tudjuk, hogy az agyunk jellemzője a neurogenézis, azaz életünk végéig jönnek létre új idegsejtek, valamint a neuroplaszticitás, miszerint az idegsejtek között kapcsolatok fakulnak el és új kapcsolatok alakulnak ki.

Az így formálódó idegpályák aztán gyakorlás/ismétlés következtében megerősödhetnek, az újonnan születő neuronok pedig a használattól és például a testmozgástól is nagyobb eséllyel maradnak fenn. Nem kérdés persze, hogy a gyermeki agy sokkal plasztikusabb mint a felnőtté vagy az idősebb embereké, de ettől függetlenül mindannyian tudunk újat tanulni és akár a viselkedésünkön is változtatni, akárhány évesek vagyunk.

Az anyósommal beszélgettünk erről néhány hete a vasárnap reggeli kávénkat fogyasztva, és az általános meggyőződéssel szinkronban kételkedett benne, hogy képes lenne számára előnyös viselkedésformákat, új szokásokat kialakítani az ő korában. Feltettem neki néhány kérdést. Mikor is szokott rá arra, hogy hetente többször elmegy úszkálni egy kicsit a strandra? És arra, hogy okostelefonja segítségével naponta sokszor görgeti a Facebook üzenőfalát? És mióta használja telefonálás helyett elsősorban a Messengert, azon belül is igen gyakran a videochat funkciót? Továbbá mikor indult el az a szokása, hogy évente egy alkalommal egy hétre külföldre utazik egy fix rokoni-baráti csapattal? Mindegyik esetében elmúlt már 60 éves.

De az én édesanyámat is fel tudtam hozni közösen ismert példának. Majdnem 80 évet leélt úgy, hogy igazából nem szerette a mozit, egyáltalán nem is érdekelte. Aztán pár éve elindult egy nyugdíjas filmklub a városban, becsületkasszás belépéssel. Nem baj, akkor se volt kíváncsi rá, pedig barátnői járni kezdtek oda. Aztán hónapokkal később mégis csak elvetődött egy előadásra. Tetszett neki. A következő kedden is elment. Az is tetszett. Aztán újra. Aztán ismét. Akkor nem tetszett. De kíváncsi volt egy hét múlva, hogy mit adnak, és az már megint jó volt. Rászokott a mozizásra, ahol többségében jól szórakozik, és néha nem. A törzsdúcai nem henyéltek, a dopamin-felszabadulás támogatta a tanulást. Ami sokszor bejött neki és egyszer-egyszer kevésbé (variable reward) létrehozta a szokáshurkot: ha kedd délelőtt, akkor mozi, hiába szaladt el 78-79 év anélkül.

A kerékpározás szokását én 40 évesen vettem fel, miután addigi felnőtt életéveimben végképp nem éltem sportos életet. Azóta akadnak olyan évek, amikor csak ezeöccá, de olyanok is, amikor több mit 5 ezer km-t tekerek, szezonban van hogy csak heti 1-2, máskor 4-5 alkalommal. Változik a mennyiség, de a szokás stabil. Az ingyenes e-könyvek írásának szokását egy évvel korábban, 39 évesen kezdtem el. Kb. negyvenöt lehettem, amikor a Zero Inbox Policy-t bevezettem a több ezres beérkezett üzenetek mappa helyett az Outlookban, és azóta is tartom.

Viselkedésünket, cselekedeteinket leginkább a szokásaink határozzák meg, ahogy erről már többször is írtam, bármennyire nem tűnik hízelgőnek. Azt hisszük, hogy csupa logikus döntést hozunk és tudatosan választunk, de mi sem áll távolabb a valóságtól. Azt azonban meg tudjuk tenni tudatosan, hogy a bennünket szolgáló és nem szolgáló szokásokra rátekintünk, és igyekszünk fokozni a hasznos szokások arányát. Például az anyósom esetében most azt, hogy a hideg idő és a sötét beálltával is mindennap sétáljon egyet a friss levegőn, ha lenne épp kedve, ha nem, a számára legmegfelelőbb napszakban. Amennyiben sikerül beépítenie, jól fog járni vele. 

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések:

Mennyire vagy termelékeny?

Tavaly pont ilyentájt, a nyár végén indított egy felmérést Bob Pozen és csapata az MIT-ről személyes termelékenység (personal productivity) témában a Harvard Business Review honlapján kitölthető kérdőív segítségével, az eredményeketpedig idén tavasszal publikálták ugyanott.

Bővebben »

Az etikátlan vezetői működés három gyilkos hatása a szervezetre

Orwell annak idején nem tankönyvnek és nem is megvalósítandó ötletgyűjteménynek írta az 1984-et és az Állatfarmot. Ugyanígy a neves szociálpszichológus, Robert Cialdini sem e célból publikálta, egyébként épp 1984-ben, Hatás című könyvét a meggyőzés pszichológiájáról, hanem pont annak érdekében, hogy a fogyasztók számára észrevehetővé és megakadályozhatóvá tegye a nemkívánatos befolyásolási kezdeményezéseket.

Bővebben »

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie.

Bővebben »

Hogyan kérjünk elnézést, ha hibáztunk?

Amikor vezetők leszünk, magunk is nagy várakozással tekintünk a jövőbe, nem beszélve a környezetünk elvárásairól.
Érthetően az első pillanattól fontos, hogy jó benyomást tegyünk, magabiztosnak tűnjünk vagy jó döntéseket hozzunk.

Bővebben »

Ha már a könyöködön jönnek ki a SMART célok…

Nincs kétség, a célok fontosak, motiválóan hatnak ránk és a csapatunkra is. A legtöbb vállalatnál különböző szinteken tűznek ki célokat, hogy segítsék a kollégákat a teljesítmény javításában. Sokan megtanulhattuk már, hogy hogy néz ki egy jó cél…

Bővebben »

Hogyan erősítsd a felelősségvállalást a kollégákban?

Akár vezetőkről, a háttérben vagy épp a frontvonalban tevékenykedő munkatársakról legyen szó, nagyon ritkán találkozom olyan kollégával, aki végsősoron ne szeretne felelősséget vállalni a munkájáért, eredményeket felmutatni és segíteni a csapatát vagy épp a vállalatot abban, hogy elérje a célkitűzéseit.

Bővebben »

Miért vegyünk fel csapatokat egyének helyett?

Egyre több cég életében jelenik meg a rugalmas, divatosabban szólva agilis munkavégzés igénye, így nem csoda, hogy rengeteg pénz és idő megy el az együttműködés fejlesztésére csapaton belül vagy épp csapatok között.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: