Hogyan vált elérhetővé 5 év legjobb teljesítménye, komfortzónán belül?

Már egy korábbi bejegyzésben ekéztem azt az általánosító baromságot féligazságot, hogy alapvetően a komfortzónán kívül érhető el komolyabb teljesítmény, ott lenne elsősorban a tanulás zónája, ad absurdum ott várnának ránk a csodák. Természetesen nem állítom, hogy mondjuk a versenysportban ne lenne létjogosultsága az edzésprogramba tudatosan és rendszeresen beletervezett határon túli megfeszítéseknek, de az emberek 99 százaléka irgalmatlan messze van a versenyzők céljaitól, terhelésétől és életmódjától. Érdemleges teljesítmény és tanulás is bőven történhet a komfortzónánkon belül, illetve annak felső határsávjában.

kupa

Béla barátom szombaton reggel úgy érkezett a szokásos Aliga körünkre (40 km), hogy hozott magával még egy embert, valamint tele volt az agya a héten felgyülemlett szarságokkal. Ilyenkor szeret lendületesebben tekerni, hogy kitisztítsa a fejét. Ha magam megyek, akkor az utazósebességem mostanában olyan 25-26 km/h körül szokott lenni (ez nem az átlag, mert olykor meg kell állni egy-egy kereszteződésben), de most tolta neki a cimbora, így 28-30 közt mentünk az egyenesekben. 

Ez a plusz kb. 10% már nagyobb erőfeszítést igényelt, de még pont benne volt a komfortzónámban, pontosabban annak a felső sávjában. Nem lihegtem, nem köptem ki a tüdőmet, nem ment szét a seggem az ülésben, nem fájt a combom, nem görcsölt be a lábam – mindezek nálam a komfortzónán kívül eső területek a kerékpározásban. Persze azért tudtam ebben a tempóban menni, mert az idei szezonban már több ezer kilométert letekertem, szinte minden alkalommal annyit, amennyi még jól esett. Az átlagsebességből gyanús volt, hogy ez lesz életem leggyorsabb 40 km-es köre 5 év 420 kerékpározási alkalmából. És így is lett, kiírta az applikáció, amiben nyomon követem a tekeréseket. Semmi nagy elhatározás, semmi összeszorított fog, semmi összepréselt csőr, semmi extrém adag akaraterő bevetése nem kellett hozzá. 

Ha még 5-10%-kal magasabb utazósebességgel haladtunk volna, mondjuk 32-33-mal, akkor az egész egy szenvedéssé alakul, néhány kilométer után kidöglök, és utána a tempó is legfeljebb az egyedül szokásosra lassul. Ezt onnan tudom, hogy ilyesmi gyorsabb résztávokat alkalmanként szoktunk beletenni Béláim javaslatára, és pont ilyen hatást vált ki a dolog. Tehát a saját képességeinkhez és kondíciónkhoz viszonyított (1) botorkálás, (2) a kényelmes szokásos középtempó, (3) a komfortzónán belüli lendületesebb cselekvés és (4) az azon túli megfeszítés lépcsőfokai között becslésem szerint csak 10-10% ugrások vannak. 

Én abban hiszek, hogy ha teljesítményt szeretnénk fokozni a munkában, vagy el akarunk indulni a tanulás/viselkedésváltozás útján, akkor a leginkább hatékony és fenntartható út az, ha nem rögtön a tüdőkiköpős 20%-kal szaladunk neki, óriási ugrással próbálkozva a jelenleg megszokotthoz képest, hanem egy kicsit feljebb tesszük a lécet, ami még komfortos nekünk. Aztán fokozatosan innen kezdünk tovább építkezni. Végül meglepődünk, hogy milyen szépen haladunk előre, vagy elértük, amire sose gondoltunk volna. 

Vegyünk egy példát!

A Tudatos Vezetés képzés első, teljesítménymenedzsmentről és támogató kommunikációról szóló modulja után az egyik résztvevő, aki egyébként meglehetősen elfoglalt vezető, fellelkesedik, és azt tervezi az utánkövető konzultáción/coachingon, hogy hat közvetlen beosztottjával heti rendszerességgel egyórás 1/1-es beszélgetéseket indít, mivel látná a hasznát, bár eddig semmi ilyesmit nem csinált. Erre én azt mondom, hogy a szándéka nagyon dicséretes, és biztos ideális lenne a dolog, de hogy praktikusan heti egy napot erre szánjon, annak nem sok realitása van, tekintve a jelenlegi naptárját. 

Mi lenne, ha mondjuk indulásként kéthetente, uram bocsá’ havonta foglalna be efféle találkozókat (már az utóbbi is pont 12 alkalommal lenne több a következő évben, mint amennyi az előző esztendőben volt), első körben félórás időkerettel, de óránként beosztva, hogyha esetleg mégis szükség lesz az egész órára. Sokkal nagyobb valószínűséggel fog a dolog megvalósulni. 

Aztán ha az első két-három hónapban sikerül tartani ezt a vállalást, egyértelműen látszik, hogy megéri a befektetést, sőt, láthatóan több kéne belőle, akkor lehet a gyakoriságon is és az időtartamon is finomhangolni. 

Nincs kétségem afelől, hogy már ezzel az apró új szokással rövidesen élete legjobb vezetői teljesítményét fogja nyújtani, persze csak akkor, ha a megbeszélésekre szánt időt értelmesen használják. Mindenesetre itt sincs szükség pálfordulásra, drasztikus változtatásra a működésmódon, épp csak annyira, ami komfortosan beleilleszthető az időbeosztásba.

(Képi illusztráció: a wimbledoni serleg, aminek elnyeréséhez biztos sok komfortzónán kívüli ténykedésre is szükség volt, de attól tartok, kevesen gyúrnak efféle trófeákra…)

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában.

Bővebben »

Divatos időtöltés lett a magabiztos spekulálás

Bármerre fordulok, fű-fa-bokor arról nyilatkozik, hogy szerinte mi és mikor fog történni. Egymást licitálják túl a különféle forgatókönyvekkel, legyen szó járványról, az élet újraindításáról, gazdasági ágazatok lejtmenetéről és kilátásairól, munkaerőpiaci trendekről, és persze mindezek várható időbeli horizontjáról. Egyesek azt is ki merik jelenteni, hogy soha nem lesz már semmi olyan, mint azelőtt, talán még a jó anyánk töltött káposztájának is más íze lesz, nem beszélve…

Bővebben »

Adatok segítségével valóban jó konklúziókra jutunk?

Mit gondolnánk arról, ha azt állítanám, hogy a Covid-19 hatására csökken a daganatos megbetegedésben elhunytak száma?

Különféle médiumokat olvasgatva a neten, sok helyen azzal riogatnak, hogy koronavírus miatt mennyire megnőtt a halálesetek száma. Humán szakember lévén gyakran látom előnyét annak, hogy mérnökként végeztem a BME-n… Miért emelkedne a halálozások száma a vírus hatására?

Bővebben »

Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát…

Bővebben »

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie. Mivel a vezérigazgató is ő volt egyben, végül azt mondtam neki, hogy te egy kiváló üzleti érzékkel megáldott géniusz vagy, de …

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: