Hogyan vált elérhetővé 5 év legjobb teljesítménye, komfortzónán belül?

Már egy korábbi bejegyzésben ekéztem azt az általánosító baromságot féligazságot, hogy alapvetően a komfortzónán kívül érhető el komolyabb teljesítmény, ott lenne elsősorban a tanulás zónája, ad absurdum ott várnának ránk a csodák. Természetesen nem állítom, hogy mondjuk a versenysportban ne lenne létjogosultsága az edzésprogramba tudatosan és rendszeresen beletervezett határon túli megfeszítéseknek, de az emberek 99 százaléka irgalmatlan messze van a versenyzők céljaitól, terhelésétől és életmódjától. Érdemleges teljesítmény és tanulás is bőven történhet a komfortzónánkon belül, illetve annak felső határsávjában.

kupa

Béla barátom szombaton reggel úgy érkezett a szokásos Aliga körünkre (40 km), hogy hozott magával még egy embert, valamint tele volt az agya a héten felgyülemlett szarságokkal. Ilyenkor szeret lendületesebben tekerni, hogy kitisztítsa a fejét. Ha magam megyek, akkor az utazósebességem mostanában olyan 25-26 km/h körül szokott lenni (ez nem az átlag, mert olykor meg kell állni egy-egy kereszteződésben), de most tolta neki a cimbora, így 28-30 közt mentünk az egyenesekben. 

Ez a plusz kb. 10% már nagyobb erőfeszítést igényelt, de még pont benne volt a komfortzónámban, pontosabban annak a felső sávjában. Nem lihegtem, nem köptem ki a tüdőmet, nem ment szét a seggem az ülésben, nem fájt a combom, nem görcsölt be a lábam – mindezek nálam a komfortzónán kívül eső területek a kerékpározásban. Persze azért tudtam ebben a tempóban menni, mert az idei szezonban már több ezer kilométert letekertem, szinte minden alkalommal annyit, amennyi még jól esett. Az átlagsebességből gyanús volt, hogy ez lesz életem leggyorsabb 40 km-es köre 5 év 420 kerékpározási alkalmából. És így is lett, kiírta az applikáció, amiben nyomon követem a tekeréseket. Semmi nagy elhatározás, semmi összeszorított fog, semmi összepréselt csőr, semmi extrém adag akaraterő bevetése nem kellett hozzá. 

Ha még 5-10%-kal magasabb utazósebességgel haladtunk volna, mondjuk 32-33-mal, akkor az egész egy szenvedéssé alakul, néhány kilométer után kidöglök, és utána a tempó is legfeljebb az egyedül szokásosra lassul. Ezt onnan tudom, hogy ilyesmi gyorsabb résztávokat alkalmanként szoktunk beletenni Béláim javaslatára, és pont ilyen hatást vált ki a dolog. Tehát a saját képességeinkhez és kondíciónkhoz viszonyított (1) botorkálás, (2) a kényelmes szokásos középtempó, (3) a komfortzónán belüli lendületesebb cselekvés és (4) az azon túli megfeszítés lépcsőfokai között becslésem szerint csak 10-10% ugrások vannak. 

Én abban hiszek, hogy ha teljesítményt szeretnénk fokozni a munkában, vagy el akarunk indulni a tanulás/viselkedésváltozás útján, akkor a leginkább hatékony és fenntartható út az, ha nem rögtön a tüdőkiköpős 20%-kal szaladunk neki, óriási ugrással próbálkozva a jelenleg megszokotthoz képest, hanem egy kicsit feljebb tesszük a lécet, ami még komfortos nekünk. Aztán fokozatosan innen kezdünk tovább építkezni. Végül meglepődünk, hogy milyen szépen haladunk előre, vagy elértük, amire sose gondoltunk volna. 

Vegyünk egy példát!

A Tudatos Vezetés képzés első, teljesítménymenedzsmentről és támogató kommunikációról szóló modulja után az egyik résztvevő, aki egyébként meglehetősen elfoglalt vezető, fellelkesedik, és azt tervezi az utánkövető konzultáción/coachingon, hogy hat közvetlen beosztottjával heti rendszerességgel egyórás 1/1-es beszélgetéseket indít, mivel látná a hasznát, bár eddig semmi ilyesmit nem csinált. Erre én azt mondom, hogy a szándéka nagyon dicséretes, és biztos ideális lenne a dolog, de hogy praktikusan heti egy napot erre szánjon, annak nem sok realitása van, tekintve a jelenlegi naptárját. 

Mi lenne, ha mondjuk indulásként kéthetente, uram bocsá’ havonta foglalna be efféle találkozókat (már az utóbbi is pont 12 alkalommal lenne több a következő évben, mint amennyi az előző esztendőben volt), első körben félórás időkerettel, de óránként beosztva, hogyha esetleg mégis szükség lesz az egész órára. Sokkal nagyobb valószínűséggel fog a dolog megvalósulni. 

Aztán ha az első két-három hónapban sikerül tartani ezt a vállalást, egyértelműen látszik, hogy megéri a befektetést, sőt, láthatóan több kéne belőle, akkor lehet a gyakoriságon is és az időtartamon is finomhangolni. 

Nincs kétségem afelől, hogy már ezzel az apró új szokással rövidesen élete legjobb vezetői teljesítményét fogja nyújtani, persze csak akkor, ha a megbeszélésekre szánt időt értelmesen használják. Mindenesetre itt sincs szükség pálfordulásra, drasztikus változtatásra a működésmódon, épp csak annyira, ami komfortosan beleilleszthető az időbeosztásba.

(Képi illusztráció: a wimbledoni serleg, aminek elnyeréséhez biztos sok komfortzónán kívüli ténykedésre is szükség volt, de attól tartok, kevesen gyúrnak efféle trófeákra…)

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Nem menekülhetsz el az életfeladatod elől

Olyan jó lenne úgy kezdeni, hogy világ életemben tanár szerettem volna lenni. De eszemben se volt, több okból. Először is, az iskolában végigunatkozott tizenöt év során tanáraim 95%-ától egyáltalán nem vágytam tanulni, így ez a pálya végképp nem vonzott. Másrészt szüleim, akik elkötelezett, szigorú, de mégis kedvelt közép- és főiskolai tanárok voltak, egyetlen szakmától intettek óva, a sajátjuktól. Harmadrészt, nem szerettem volna én is úgy élni, hogy számolgatni kelljen a mindennapi kiadásokat, vagy hogy tizenöt évente vehessek egy új autót, karrierem során mindösszesen kettőt.

Bővebben »

A fejünkben se mindegy, miből főzünk

Azt hiszem, nem sokan vitatkoznának azon, hogy egy jó bográcsgulyásnál egyáltalán nem mindegy, milyen alapanyagokból főzöd. Lehetsz akármilyen gumiabroncs-csillagos séf, vagy tiszteletet parancsoló kiterjedésű, és az üstök világában emberöltőnyi tapasztalatot felhalmozó szakács néni, avas szalonnából, egy hete az ábécé hűtőpultjában szomorúan árválkodó mócsingos gulyáshúsból, vagy a tárolás során megfagyott krumpliból nem fogsz tudni értékelhető ebédet varázsolni.

Bővebben »

A közösségi média algoritmusok kinyírják a blogolást?

Sose gondoltam, hogy egyszer azon fogok töprengeni, érdemes-e folytatni a blogolást, pláne nem a Tudatos Vezetés blog közelgő tizedik születésnapja előtt pár hónappal. A Google mellett főleg a Facebook, de kisebb mértékben a LinkedIn is hosszú éveken át nagy segítségemre volt a forgalomterelésben, hálás köszönet érte. Szimbiózisban éltek a tartalomkészítők és az ingyenes közösségi média szolgáltatók, hiszen attól érdekes egy hírfolyam, hogy vannak benne értékes tartalmak. Persze a családi fényképek, az ételfotók, a macskák és a poénok adják a nagy közös tartalomgyártás gerincét…

Bővebben »

Út a hülyeségtől hülyeségig, és a magabiztosságtól magabiztosságig

Borozgattunk és beszélgettünk a hétvégén egy nagy tapasztalatú fejlesztőmérnök cimborámmal, és szóba került egyik kedvenc témám, amivel kapcsolatban Besenyő Pista bácsi alkotott anno maradandót felejthetetlen előadásában: hogy “mi hülyeség és mi nem az”. Barátom rávilágított, hogy érdemes csínján bánni a magas lóról hülyeségnek minősítéssel, hiszen könnyen lehet, hogy elég szűk vonatkoztatási rendszerhez képest tűnik valami hülyeségnek. Valóban, igen gyakran előfordul, hogy tudás-, ismeret- vagy tapasztalathiány van a háttérben, vagy egyszerűen csak a beszélő nézőpontjából nincs értelme valaminek.

Bővebben »

Mi mindent kaptam a TEDxEgertől?

Bár már sok éve nézegetek TED videókat, még csak most szombaton estem át a TED-tűzkeresztségen. Ez persze nem volt véletlen, valahogy eddig nem szántam rá magam, hogy egy egész délutánon keresztül előadásokat hallgassak, még akkor sem, ha több hazai rendezésű esemény szervezői és előadói között jó pár régi ismerősöm, kollégám is feltűnt már. Az előadásokkal ugyanis nem mondhatnám, hogy felhőtlen lenne a viszonyom. Életem során az előadásokon töltött nem kevés időm 95%-ában halálra untam magam. Oktatási felhasználásukban egyáltalán nem hiszek, legalábbis úgy semmiképp, ahogy azt jellemzően alkalmazzák…

Bővebben »

Most akkor a tartalom a király vagy az LMS?

Bill Gates egy 1996-ban írt esszéjében azt prognosztizálta, hogy az akkor még a maihoz képest igen szegényes Internet világában nem a technológiai szolgáltatás hanem a tartalom fogja az igazán nagy bizniszt generálni (“content is king”). Azt hiszem megállapíthatjuk, hogy eltalálta. Dobay Robi kollégám nemrég tért vissza Párizsból az Unleash Global kiállításról, leánykori nevén a HR Tech-ről. Azt mesélte, hogy a nagyvállalatok körében most az LMS-ek (Learning Management System) tarolnak, azaz nagy, integrált rendszerek segítségével igyekeznek a munkatársak fejlesztése területén választ adni a digitalizáció kihívásaira.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: