Hogyan vált elérhetővé 5 év legjobb teljesítménye, komfortzónán belül?

Már egy korábbi bejegyzésben ekéztem azt az általánosító baromságot féligazságot, hogy alapvetően a komfortzónán kívül érhető el komolyabb teljesítmény, ott lenne elsősorban a tanulás zónája, ad absurdum ott várnának ránk a csodák. Természetesen nem állítom, hogy mondjuk a versenysportban ne lenne létjogosultsága az edzésprogramba tudatosan és rendszeresen beletervezett határon túli megfeszítéseknek, de az emberek 99 százaléka irgalmatlan messze van a versenyzők céljaitól, terhelésétől és életmódjától. Érdemleges teljesítmény és tanulás is bőven történhet a komfortzónánkon belül, illetve annak felső határsávjában.

kupa

Béla barátom szombaton reggel úgy érkezett a szokásos Aliga körünkre (40 km), hogy hozott magával még egy embert, valamint tele volt az agya a héten felgyülemlett szarságokkal. Ilyenkor szeret lendületesebben tekerni, hogy kitisztítsa a fejét. Ha magam megyek, akkor az utazósebességem mostanában olyan 25-26 km/h körül szokott lenni (ez nem az átlag, mert olykor meg kell állni egy-egy kereszteződésben), de most tolta neki a cimbora, így 28-30 közt mentünk az egyenesekben. 

Ez a plusz kb. 10% már nagyobb erőfeszítést igényelt, de még pont benne volt a komfortzónámban, pontosabban annak a felső sávjában. Nem lihegtem, nem köptem ki a tüdőmet, nem ment szét a seggem az ülésben, nem fájt a combom, nem görcsölt be a lábam – mindezek nálam a komfortzónán kívül eső területek a kerékpározásban. Persze azért tudtam ebben a tempóban menni, mert az idei szezonban már több ezer kilométert letekertem, szinte minden alkalommal annyit, amennyi még jól esett. Az átlagsebességből gyanús volt, hogy ez lesz életem leggyorsabb 40 km-es köre 5 év 420 kerékpározási alkalmából. És így is lett, kiírta az applikáció, amiben nyomon követem a tekeréseket. Semmi nagy elhatározás, semmi összeszorított fog, semmi összepréselt csőr, semmi extrém adag akaraterő bevetése nem kellett hozzá. 

Ha még 5-10%-kal magasabb utazósebességgel haladtunk volna, mondjuk 32-33-mal, akkor az egész egy szenvedéssé alakul, néhány kilométer után kidöglök, és utána a tempó is legfeljebb az egyedül szokásosra lassul. Ezt onnan tudom, hogy ilyesmi gyorsabb résztávokat alkalmanként szoktunk beletenni Béláim javaslatára, és pont ilyen hatást vált ki a dolog. Tehát a saját képességeinkhez és kondíciónkhoz viszonyított (1) botorkálás, (2) a kényelmes szokásos középtempó, (3) a komfortzónán belüli lendületesebb cselekvés és (4) az azon túli megfeszítés lépcsőfokai között becslésem szerint csak 10-10% ugrások vannak. 

Én abban hiszek, hogy ha teljesítményt szeretnénk fokozni a munkában, vagy el akarunk indulni a tanulás/viselkedésváltozás útján, akkor a leginkább hatékony és fenntartható út az, ha nem rögtön a tüdőkiköpős 20%-kal szaladunk neki, óriási ugrással próbálkozva a jelenleg megszokotthoz képest, hanem egy kicsit feljebb tesszük a lécet, ami még komfortos nekünk. Aztán fokozatosan innen kezdünk tovább építkezni. Végül meglepődünk, hogy milyen szépen haladunk előre, vagy elértük, amire sose gondoltunk volna. 

Vegyünk egy példát!

A Tudatos Vezetés képzés első, teljesítménymenedzsmentről és támogató kommunikációról szóló modulja után az egyik résztvevő, aki egyébként meglehetősen elfoglalt vezető, fellelkesedik, és azt tervezi az utánkövető konzultáción/coachingon, hogy hat közvetlen beosztottjával heti rendszerességgel egyórás 1/1-es beszélgetéseket indít, mivel látná a hasznát, bár eddig semmi ilyesmit nem csinált. Erre én azt mondom, hogy a szándéka nagyon dicséretes, és biztos ideális lenne a dolog, de hogy praktikusan heti egy napot erre szánjon, annak nem sok realitása van, tekintve a jelenlegi naptárját. 

Mi lenne, ha mondjuk indulásként kéthetente, uram bocsá’ havonta foglalna be efféle találkozókat (már az utóbbi is pont 12 alkalommal lenne több a következő évben, mint amennyi az előző esztendőben volt), első körben félórás időkerettel, de óránként beosztva, hogyha esetleg mégis szükség lesz az egész órára. Sokkal nagyobb valószínűséggel fog a dolog megvalósulni. 

Aztán ha az első két-három hónapban sikerül tartani ezt a vállalást, egyértelműen látszik, hogy megéri a befektetést, sőt, láthatóan több kéne belőle, akkor lehet a gyakoriságon is és az időtartamon is finomhangolni. 

Nincs kétségem afelől, hogy már ezzel az apró új szokással rövidesen élete legjobb vezetői teljesítményét fogja nyújtani, persze csak akkor, ha a megbeszélésekre szánt időt értelmesen használják. Mindenesetre itt sincs szükség pálfordulásra, drasztikus változtatásra a működésmódon, épp csak annyira, ami komfortosan beleilleszthető az időbeosztásba.

(Képi illusztráció: a wimbledoni serleg, aminek elnyeréséhez biztos sok komfortzónán kívüli ténykedésre is szükség volt, de attól tartok, kevesen gyúrnak efféle trófeákra…)

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Nem a kapcsolatépítés a vezető egyik legfontosabb feladata? Nem!

Amikor becsöppenünk egy cég életébe, felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy hogyan is néz ki a szervezet, milyen a vezetés?

Elég azt a varázsszót a HR-es fülébe búgni, hogy “organigram” és máris villámtempóban úszik be a látóterünkbe a D:\eztvillantsd könyvtárból valami ilyesmi ábra:

Bővebben »

Kulcs az eredményességhez: norma és kivétel

Akár a munkában, akár a magánéletben szeretnénk valamiféle eredményt elérni, célokat megvalósítani, megkerülhetetlen kérdés, hogy a mindennapi működésünkben mi számít normának, és mi kivételnek. Az fogja meghatározni a végkifejletet, amit nagy számban, szokásként ismétlünk, nem az, amit alkalmanként cselekszünk. Vegyünk néhány példát az önreflexióhoz!

Bővebben »

Mire jó a magas IQ?

Biztosan már Te is töltöttél ki puszta kíváncsiságból – vagy kötelező jelleggel, pl. állásinterjú során – IQ-tesztet. Kijavították, megvolt az értékelés, és kaptál egy számot. Ha a szerencsésebbek közé tartozol, akkor átlagos vagy afeletti eredmény született. Vajon a kapott eredményből milyen következtetéseket lehet levonni az munkára és személyiségre vetítve?

Bővebben »

Érdemes-e alaposabban megkapirgálni a szakmai képességeket a kiválasztás során?

Az egyik barátommal sokat beszélgetünk a cégműködtetés ügyes-bajos dolgairól, nagyjából másfél évtizede kísérem figyelemmel a vállalkozásának alakulását. Informatikai cég, nagy szervezetek számára fejlesztenek, vezetnek be és üzemeltetnek ügyviteltámogató rendszereket, helyenként akár több ezer felhasználóval, jelentős mennyiségű adatforgalommal, itthon és a nemzetközi piacon egyaránt.

Bővebben »

A tehetségmenedzsment 5 fontos kérdése

Sok cégnél az egyik legfontosabb téma a tehetségmenedzsment. Ahány hely, annyiféleképp próbálnak közelíteni a kérdéskörhöz. Összeszedtem néhány gondolatot, hátha segítenek eligazodni az tehetség dzsungelében…

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: