Gyorstalpaló tanfolyam arról, hogy nem is (volt) rossz nekünk

Az emberi lények hajlamosak a hiányokra és a kellemetlenségekre fókuszálni a mindennapokban, és nem annyira fordítanak figyelmet arra a temérdek dologra, ami az életük mérlegének pozitív serpenyőjébe tehető. Aztán jön az sors, mint analóg tanító, és rendre megmutatja nekünk, hogy normál esetben messze nem kéne ennyit morgolódni, elégedetlenkedni, panaszkodni. A saját esetemben úgy két-három évente érkezett egy ilyen lecke a távoktatási postaládámba.

vidám gyerek

Öt évvel ezelőtt repültem egy jókorát biciklizés közben, melynek következében eltört a vállam. Nagyon hamar ráébredtem, milyen jó volt azelőtt nekem, amikor is képes voltam jobb kézzel fogat mosni és borotválkozni, rendesen be tudtam állni a zuhany alá, és a seggemet is a negyven évig bevált módon törölhettem ki. A testmozgási lehetőségekkel kapcsolatban is széttártam volna a kezem, ha tudtam volna, pedig igencsak sajnáltam veszni hagyni a megelőző évben elért 10+ kg-os fogyásomat. Azzal is rögvest szembe kellett néznem, hogy bár volt nekem bőven munkám, azokat leginkább az ország más részén, ipari parkokban kellett végezni, autót viszont biztonságosan nem tudtam vezetni, és tömegközlekedéssel plusz felszereléssel időre odajutni nem volt túl reális. Perspektívába helyeződött rögtön, hogy bármiféle korábbi elégedetlenségemnek viszonylag kicsi súlya van, alapvetően minden fasza volt.

Két éve egy jelentősebb maflás érkezett egy közepesen kellemetlen tünet első vizsgálati eredménye képében. Na ott aztán tényleg bele kellett gondolni, hogy mi a szart kezdjek, ha hamarabb gördül le a függöny, mint sejtettem, és a második felvonásra a B oldal zenéjével már nem kíváncsi a közönség. Ez aztán egy kórházi kivizsgálássá szelídült, onnan hazatérve viszont hihetetlenül nagyra értékeltem, hogy találkozhatom a családdal, kulturáltak a körülmények, van személyes terem, és nem öklendezek minden alkalommal, amikor a mellékhelységbe kell betérni. Ez a sztori például már a nulla közeli szintre vitte részemről az elmúlt években a problémázást, az élettel való elégedetlenséget.

Most pedig itt vagyunk, és élénken emlékezünk rá, milyen jó is volt, amikor a gyerekek mehettek suliba, edzésre, barátokkal találkozni. Volt lehetőségünk színházba, moziba járni, barátokat elhívni, meglátogatni. Nyilván mindenkit másként érint, nekem speciel a személyesen kivitelezet munkalehetőségeim 100%-a is egyelőre elpárolgott előlem, mai tudásom szerint legalább április végéig. Senki nem tudja persze, hogy ténylegesen mikortól folytathatjuk a megkezdett munkákat. Nekem, mint más vállalkozóknak, a munka hiánya egyenlő a jövedelem hiányával. Egyelőre költség oldalon maximum annyi differenciát látok, hogy nem kell feszt tankolni. Az alkalmazottként dolgozók egy részének lesz fizetése a járványidőszakban is, másoknak kénytelenek lesznek felmondani, ahol nincs annyi tartalék, hogy termelés és bevétel nélkül tudjanak bért fizetni. Ha akarnának és ezt tartanák korrektnek, akkor se lenne cash hozzá. Milyen jó is volt nehezen felkelni reggel, erőt venni magunkon, elkészülni és munkába indulni! Még ha dugóban is araszoltunk oda.

Érdekes tapasztalat, hogy amikor elvonulnak a viharfelhők és kisüt a nap, hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt a leckét. De talán egyre kevésbé röhögünk teli pofával a nagymamán, akinek mindig volt a spájzban öt kiló só.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Bővebben »

Kritizálás helyett inkább gondolkodj kritikusan

Ugyanis annak több értelme van. A kritizálás leggyakrabban arról szól, hogy valaki más tevékenységének eredményében találunk kifogásolni valót, elsősorban a saját nézőpontunkból, saját tapasztalataink, meggyőződéseink, hiedelemrendszerünk, tudásunk és látókörünk alapján. A kritizálás tehát mindezeknek köszönhetően egyrészt meglehetősen gyenge alapokon áll, másrészt igen ritkán tartalmaz jól megvalósítható, kontextusba illő alternatív megoldási javaslatot. A klasszikus mondást idézve: fikázni könnyű, alkotni nehéz.

Bővebben »

Az önbizalom szerepéről, megerősítésének lehetőségeiről Nr2.

Legutóbbi írásomban bemutattam 6 „életmentő technikát”, amelyekkel nehéz helyzetekben helyrállíthatjuk önbizalmunkat és ötleteket generálhatunk, hogy sikeresen kilábaljunk egy szorított helyzetből. Mai írásomban bemutatok 6 hosszútávú gyakorlatot a stabil önbizalom/önbecsülés kiépítése érdekében. Az önbizalomkutatás egyik meghatározó személyisége Nathaniel Branden (kanadai-amerikai pszichoterapeuta), „Az önbecsülés hat pillére“ című könyvében tágabb kontextusban is bemutatja az önbecsülés és az önbizalom meglétének, kialakításának kérdéseit, alább ennek kivonatát ismertetem.

Bővebben »

A jövőállóság kulcsa: a hozzáadottérték-termelő képesség

Természetes, hogy a vállalatok, vállalkozások mérettől függetlenül folyamatosan keresik a hosszú távú fenntarthatóság és növekedés kulcsát, mivel az üzleti életben nem túl reális opció a stagnálásra gyúrni. Sokan azonban a gyakorlatban csak az orruk hegyéig látnak el a mindennapi küzdelem és darálás során, ami csak a közelebbi jövőre biztosítja a túlélést. Bár vannak, akik azt is felismerik, hogy előre kellene gondolkodni, turbulens világunkban azonban baromira nehéz évekre tervezni, három-öt éves stratégiákat gyártani, mert a fene tudja, mi minden történik még addig.

Bővebben »

Kutatási beszámoló: Áttörés a vezetőfejlesztő programrésztvevők elköteleződésében

Hurrá, végre vannak adataink! Évek óta várjuk ezt a pillanatot! De mielőtt ismertetném a mini-kutatásunk eredményeit, szeretnék megosztani néhány háttérinformációt, és kontextust adni az adatelemzésünkből levont következtetéseknek. Már több mint egy évtizede fáradhatatlanul keressük a módját annak, hogy miképpen tudnánk a vezetőket rábírni olyan people management szokások beépítésére a mindennapjaikba, amelyek egyaránt szolgálják a beosztottaik és a szervezet érdekét, valamint természetesen egyúttal a sajátjukét is.

Bővebben »

Nem a távolságtartás a tekintély fő forrása. Íme 20 másik lehetőség.

Újra meg újra felbukkan az orrom előtt az az erőteljes meggyőződés, hogy egy rendes vezető nem barátkozik össze a beosztottaival, mert akkor azzal vissza fognak élni, és nem fog tudni tőlük követelni. Mintha a vezetői tekintély elsősorban a pozícióból vagy a távolságtartásból táplálkozna. Nem vitatva persze, hogy egyes embertársaink bármiféle helyzettel képesek visszaélni, felsorolnék húsz egyéb lehetséges alkotóelemet, a teljesség igénye nélkül, amiből felépülhet a (vezetői) tekintélyünk:

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: