Gyorstalpaló tanfolyam arról, hogy nem is (volt) rossz nekünk

Az emberi lények hajlamosak a hiányokra és a kellemetlenségekre fókuszálni a mindennapokban, és nem annyira fordítanak figyelmet arra a temérdek dologra, ami az életük mérlegének pozitív serpenyőjébe tehető. Aztán jön az sors, mint analóg tanító, és rendre megmutatja nekünk, hogy normál esetben messze nem kéne ennyit morgolódni, elégedetlenkedni, panaszkodni. A saját esetemben úgy két-három évente érkezett egy ilyen lecke a távoktatási postaládámba.

vidám gyerek

Öt évvel ezelőtt repültem egy jókorát biciklizés közben, melynek következében eltört a vállam. Nagyon hamar ráébredtem, milyen jó volt azelőtt nekem, amikor is képes voltam jobb kézzel fogat mosni és borotválkozni, rendesen be tudtam állni a zuhany alá, és a seggemet is a negyven évig bevált módon törölhettem ki. A testmozgási lehetőségekkel kapcsolatban is széttártam volna a kezem, ha tudtam volna, pedig igencsak sajnáltam veszni hagyni a megelőző évben elért 10+ kg-os fogyásomat. Azzal is rögvest szembe kellett néznem, hogy bár volt nekem bőven munkám, azokat leginkább az ország más részén, ipari parkokban kellett végezni, autót viszont biztonságosan nem tudtam vezetni, és tömegközlekedéssel plusz felszereléssel időre odajutni nem volt túl reális. Perspektívába helyeződött rögtön, hogy bármiféle korábbi elégedetlenségemnek viszonylag kicsi súlya van, alapvetően minden fasza volt.

Két éve egy jelentősebb maflás érkezett egy közepesen kellemetlen tünet első vizsgálati eredménye képében. Na ott aztán tényleg bele kellett gondolni, hogy mi a szart kezdjek, ha hamarabb gördül le a függöny, mint sejtettem, és a második felvonásra a B oldal zenéjével már nem kíváncsi a közönség. Ez aztán egy kórházi kivizsgálássá szelídült, onnan hazatérve viszont hihetetlenül nagyra értékeltem, hogy találkozhatom a családdal, kulturáltak a körülmények, van személyes terem, és nem öklendezek minden alkalommal, amikor a mellékhelységbe kell betérni. Ez a sztori például már a nulla közeli szintre vitte részemről az elmúlt években a problémázást, az élettel való elégedetlenséget.

Most pedig itt vagyunk, és élénken emlékezünk rá, milyen jó is volt, amikor a gyerekek mehettek suliba, edzésre, barátokkal találkozni. Volt lehetőségünk színházba, moziba járni, barátokat elhívni, meglátogatni. Nyilván mindenkit másként érint, nekem speciel a személyesen kivitelezet munkalehetőségeim 100%-a is egyelőre elpárolgott előlem, mai tudásom szerint legalább április végéig. Senki nem tudja persze, hogy ténylegesen mikortól folytathatjuk a megkezdett munkákat. Nekem, mint más vállalkozóknak, a munka hiánya egyenlő a jövedelem hiányával. Egyelőre költség oldalon maximum annyi differenciát látok, hogy nem kell feszt tankolni. Az alkalmazottként dolgozók egy részének lesz fizetése a járványidőszakban is, másoknak kénytelenek lesznek felmondani, ahol nincs annyi tartalék, hogy termelés és bevétel nélkül tudjanak bért fizetni. Ha akarnának és ezt tartanák korrektnek, akkor se lenne cash hozzá. Milyen jó is volt nehezen felkelni reggel, erőt venni magunkon, elkészülni és munkába indulni! Még ha dugóban is araszoltunk oda.

Érdekes tapasztalat, hogy amikor elvonulnak a viharfelhők és kisüt a nap, hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt a leckét. De talán egyre kevésbé röhögünk teli pofával a nagymamán, akinek mindig volt a spájzban öt kiló só.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

A nők vagy a férfiak a jobb vezetők?

Nemrég részt vettem egy szakmai rendezvényen, ahol egy tapasztalt, önkritikus, nagyvállalati HR igazgató osztotta meg őszintén saját, traumaként megélt kudarcélményét, amit még viszonylag kezdő vezetőként élt át. Az élmény olyan erős hatással volt rá annak idején, hogy elbizonytalanodott benne: egyáltalán jó ötlet-e vezetőként folytatni a pályafutását.

Bővebben »

A csapatépítő nem békítő show!

Nemrég részt vettem egy szakmai rendezvényen, ahol egy tapasztalt, önkritikus, nagyvállalati HR igazgató osztotta meg őszintén saját, traumaként megélt kudarcélményét, amit még viszonylag kezdő vezetőként élt át. Az élmény olyan erős hatással volt rá annak idején, hogy elbizonytalanodott benne: egyáltalán jó ötlet-e vezetőként folytatni a pályafutását.

Bővebben »

Miféle visszajelzésnek lenne értelme a vezetők számára?

Ezt a fogós kérdést tettük fel magunknak néhány évvel ezelőtt. Könnyű lenne rávágni, hogy bármilyen visszajelzés hasznos. Ez azonban sajnos nem igaz. Nem csak adatra van ugyanis szükségünk, hanem releváns és jó minőségű adatra. Amikor az Act2Manage applikáció első verzióját megmutattuk néhány HR igazgatónak és vállalati L&D szakembernek még 2015-ben, gyakorlatilag azonnal felmerült bennük az igény arra…

Bővebben »

A féligazságok bizony veszélyesek

Az élet rövid: vedd meg azt a cipőt, edd meg azt a süteményt, fizesd be az utazást – olvasom a fészbukkon. Tényleg, milyen jól hangzik! Kapja be a prefrontális kéreg! Egyetértek, lájkolom, megosztom a képet piros tűsarkúról vagy a tengerparti naplementéről, tizenkét Celsius fokon felszolgált, rezeda és macskagyökér illatjegyekkel büszkélkedő fehérborral. Van benne igazság?

Bővebben »

Mikor ne tarts workshop-ot?

Ismét a Derrick és Harry blog egyik térdcsapkodósan vicces írása szolgált inspirációként számomra, melyben a szerző a szarul levezetett workshop-ok minden apró hozzávalóját és konyhatechnikai eljárását számba veszi, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel. Ahogy autókáztam reggel a munkába, azon morfondíroztam…

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: