Gyorstalpaló tanfolyam arról, hogy nem is (volt) rossz nekünk

Az emberi lények hajlamosak a hiányokra és a kellemetlenségekre fókuszálni a mindennapokban, és nem annyira fordítanak figyelmet arra a temérdek dologra, ami az életük mérlegének pozitív serpenyőjébe tehető. Aztán jön az sors, mint analóg tanító, és rendre megmutatja nekünk, hogy normál esetben messze nem kéne ennyit morgolódni, elégedetlenkedni, panaszkodni.

A saját esetemben úgy két-három évente érkezett egy ilyen lecke a távoktatási postaládámba.

Öt évvel ezelőtt repültem egy jókorát biciklizés közben, melynek következében eltört a vállam. Nagyon hamar ráébredtem, milyen jó volt azelőtt nekem, amikor is képes voltam jobb kézzel fogat mosni és borotválkozni, rendesen be tudtam állni a zuhany alá, és a seggemet is a negyven évig bevált módon törölhettem ki. A testmozgási lehetőségekkel kapcsolatban is széttártam volna a kezem, ha tudtam volna, pedig igencsak sajnáltam veszni hagyni a megelőző évben elért 10+ kg-os fogyásomat. Azzal is rögvest szembe kellett néznem, hogy bár volt nekem bőven munkám, azokat leginkább az ország más részén, ipari parkokban kellett végezni, autót viszont biztonságosan nem tudtam vezetni, és tömegközlekedéssel plusz felszereléssel időre odajutni nem volt túl reális. Perspektívába helyeződött rögtön, hogy bármiféle korábbi elégedetlenségemnek viszonylag kicsi súlya van, alapvetően minden fasza volt.

Két éve egy jelentősebb maflás érkezett egy közepesen kellemetlen tünet első vizsgálati eredménye képében. Na ott aztán tényleg bele kellett gondolni, hogy mi a szart kezdjek, ha hamarabb gördül le a függöny, mint sejtettem, és a második felvonásra a B oldal zenéjével már nem kíváncsi a közönség. Ez aztán egy kórházi kivizsgálássá szelídült, onnan hazatérve viszont hihetetlenül nagyra értékeltem, hogy találkozhatom a családdal, kulturáltak a körülmények, van személyes terem, és nem öklendezek minden alkalommal, amikor a mellékhelységbe kell betérni. Ez a sztori például már a nulla közeli szintre vitte részemről az elmúlt években a problémázást, az élettel való elégedetlenséget.

Most pedig itt vagyunk, és élénken emlékezünk rá, milyen jó is volt, amikor a gyerekek mehettek suliba, edzésre, barátokkal találkozni. Volt lehetőségünk színházba, moziba járni, barátokat elhívni, meglátogatni. Nyilván mindenkit másként érint, nekem speciel a személyesen kivitelezet munkalehetőségeim 100%-a is egyelőre elpárolgott előlem, mai tudásom szerint legalább április végéig. Senki nem tudja persze, hogy ténylegesen mikortól folytathatjuk a megkezdett munkákat. Nekem, mint más vállalkozóknak, a munka hiánya egyenlő a jövedelem hiányával. Egyelőre költség oldalon maximum annyi differenciát látok, hogy nem kell feszt tankolni. Az alkalmazottként dolgozók egy részének lesz fizetése a járványidőszakban is, másoknak kénytelenek lesznek felmondani, ahol nincs annyi tartalék, hogy termelés és bevétel nélkül tudjanak bért fizetni. Ha akarnának és ezt tartanák korrektnek, akkor se lenne cash hozzá. Milyen jó is volt nehezen felkelni reggel, erőt venni magunkon, elkészülni és munkába indulni! Még ha dugóban is araszoltunk oda.

Érdekes tapasztalat, hogy amikor elvonulnak a viharfelhők és kisüt a nap, hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt a leckét. De talán egyre kevésbé röhögünk teli pofával a nagymamán, akinek mindig volt a spájzban öt kiló só.

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

A kreativitás szokásáról pár gondolat

Több helyen olvastam már arról, hogy a kreativitás tulajdonképpen szokás, nem egy különleges, veleszületett tehetség megnyilvánulása néhány kiváltságos ember esetében. Mindannyian lehetünk kreatívak, amikor kitalálunk valamit, és azt meg is valósítjuk. A fiam például kapott egy pirográfot (ha esetleg valaki nem tudná, mint ahogy én se hallottam még róla egészen a közelmúltig, ez egy olyan eszköz, amivel fába lehet égetni különféle mintákat, feliratokat, tehát egy írószerszám), a téli szünetben rendszeresen kiment a kertbe, fűrészelt magának egy deszkadarabot, aztán arra rajzolgatott, írogatott.

Bővebben »

Az akaraterő csapdája

Amikor látunk másokat megvalósítani a vágyaikat, elérni a céljaikat gyakran csodáljuk a karakterüket, elszántságukat, amivel megáldotta őket a sors. Azt gondolhatjuk, hogy ha valamit igazán eltökélten akarunk, akkor az sikerülni fog. Sajnos azonban túlságosan leegyszerűsítjük a változtatások természetét, amikor azt a tanulságot vonjuk le, hogy pusztán az akaraterőn múlik, hogy elérjük-e a kitűzött célt.

Bővebben »

Ne hidd el, hogy minél több, annál jobb!

Át vagyunk itatva azzal a meggyőződéssel, hogy a több szükségszerűen jobb is. Többet akarunk keresni, nagyobb alapterületen akarunk élni, drágább cuccokkal venni körül magunkat, magasabbra törni akármiféle rangsorban vagy hierarchiában, bővebb listára szert tenni végzettségekből, gyakrabban és messzebbre utazni, szélesebb olvasóközönséghez elérni, ismertebbé válni.

Bővebben »

Miért találunk kevés jó vezetőt?

Sok szakembernek relatíve ködös elképzelése van arról, hogy mi tesz vezetővé valakit, mit is csinál egy vezető pontosan. Számtalan cikket olvasni arról, hogy mi a 21. századi vezető 3-5 legfontosabb ismérve, több előadásban karcolgatják az érthetetlen fogalmak felszínét, így hevítve a fingot a volfrám olvadáspontja fölé. Kb. ilyesmikre bukkanhatunk: brilliáns stratéga, kreatív megoldóember, tulajdonosi szemlélet, magas EQ, optimista, és más hasonló adottságok.

Bővebben »

A jóllét tudománya

A 2020-as évet egy MOOC kurzussal indítottam (ami aztán egy új e-könyv megírására is inspirált tavasszal), és egy másik MOOC képzéssel fejeztem be, a neves Yale Egyetemtől. Ez utóbbi a jóllét tudományos hátteréről szólt, ahogy a címéből is félreérthetetlenül kiderül: The Science of Well-being. Már régóta rajta volt a listámon, hogy egyszer végigmegyek rajta az akácos út helyett.

Bővebben »

Van-e értelme manapság a személyes évtervezésnek?

Annak ellenére, hogy jópár éve lelkes gyakorlója és propagálója vagyok a december végén aktuális személyes évértékelésnek és évtervezésnek, az idén felmerült bennem, hogy egy ilyen bizonytalan és nehezen kiszámítható időszakban mennyi értelme van egyáltalán ennek az egésznek. Lehet, hogy le se töltöm az aktuális doksit, lamentáltam.

Bővebben »

Ha nincs kimondott szenvedélyed, a vízhólyagokat is követheted

Érdekes kérdést feszeget Dan Cable, a London Business School szervezeti viselkedés professzora a Harvard Business Review honlapján nemrég megjelent írásában. Úgy érzi, hogy túl általános és nehezen megfogható az a tanács, hogy “kövesd a szenvedélyed”, és annak megfelelően válassz vagy módosíts karriert.

Bővebben »

Megpróbáltad-e már egyáltalán, és hányszor?

Munkám során folyamatosan találkozom azokkal a különféle nehézségekkel, amikkel a vezetők küzdenek a mindennapokban. Nem meglepő módon ezek a kihívások jelentős arányban kötődnek emberekhez, legyenek azok beosztottak, középvezetők, vezetőtársak, felettesek vagy épp külföldi kollégák. Gyakran tapasztalom, hogy idejekorán feladják a próbálkozást, hogy nekifeszüljenek a probléma megoldásának.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: