Együttműködési készsége, nem az esze teszi az embert eredményessé

Sose érdekelt különösebben a történelem, vélhetően azért, mert nem nagyon hallottam senkit figyelemfelkeltő módon beszélni róla iskolaéveim során. Már egy ideje terveztem viszont elolvasni a népszerű történész, Harari egyik-másik könyvét, hátha jól kiegészíti a viselkedéstudománnyal kapcsolatos idei kutakodásaimat. Már az első száz oldalon visszaigazolást nyert a feltételezés: több tanulságos gondolatot találtam a könyvben, ugyebár egy teljesen más tudományág nézőpontjából. Ezek közül választottam a mai bejegyzéshez egyet.

együttműködés2

Ahogy a címben is megfogalmaztam, a szerző amellett tör lándzsát, hogy az embert nem a bőségesebb agykapacitása emelte a többi földlakó felé, természetesen a fizikai ereje pláne nem, hanem az együttműködésre való képessége. A több tonnás vadállat mindaddig nemigen tartott a “vézna majomtól”, ami a környéken sertepertélt, mindaddig, amíg vagy két tucat közülük összefogott, becserkészte, csapdába ejtette, és hatékonyan lemészárolta. Egyébként a ma emberének se sok esélye lenne egyénileg, puszta kézzel, még egy nagyobb testű kutyával szemben sem, nem beszélve a lényegesen erősebb gorilláról, kengururól vagy oroszlánról. De gond nélkül be tudunk fogni egy tigrist, mert sok ember összefogott, kitalált és legyártott egy ampulla megfelelő altatószert, megint mások a kilövéshez használható puskát terveztek és készítettek, rengeteg ember közreműködésének köszönhetően biztonságos terepjáró áll rendelkezésre, így aztán tisztes távolságból elaltatható az állat, amit 5-6 ember hevederekkel be tud emelni egy ketrecbe. Egy-egy sapiens, legyen bármilyen okos, töredékére se képes önmagában, mint másokkal összefogva.

Valahogy ezt hajlamosak vagyunk a mindennapokban elfelejteni. Versengve bizonygatjuk, melyikünk az okosabb, kinek van éppen igaza. Ellenségeket kreálunk azokból, akik ezerféle szempontból más csoportba tartoznak, mint mi. De ehhez egyébként az is bőven elég tud lenni, hogy egy csapat gyerek véletlenszerűen kiválasztott ötven százalékára színes szalagot aggatunk.

Be kéne látni, hogy nagyjából semmi komolyabbat nem tudunk elérni anélkül, hogy társainkkal összefognánk. Még olyan extrém egyéni teljesítmények mögött is, mint mondjuk a maraton két órán belüli lefutása, számos típusú külső támogatás van. Például Eliud Kipchogét 35, egymást váltó futó és 6 tartalék segítette az iramtartásban, de előttük ment egy tempomatos autó is, lézerrel az aszfaltra vetítve a szükséges jeleket. A frissítőt nem álló asztalról, hanem bicikliről kapta meg, és a táplálékbevitelét is folyamatosan szakértők monitorozták.

Persze mi a mindennapokban igen messze vagyunk mind a nagyvadak elejtésétől, mind a maratonfutástól. A munkánk és a magánéletünk terén elért teljesítményünk, eredményeink viszont hasonlóan nagy mértékben függnek össze a kapcsolatrendszerünkkel és az együttműködési ügyességünkkel. Akiknek a viselkedése bizalmat, nyitottságot, kooperációs hajlandóságot vált ki másokból, lényegesen több dolgot tudnak megvalósítani és elérni, mint azok, akik elmarják maguk mellől az embereket, szükségtelenül kötekednek, trollkodnak, befeszülnek, másokkal szándékosan kitolnak. Nem űrtudomány, mégse tűnik magától értetődőnek.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

De jó lett volna gyerekként megtanulni!

Belefutottam a Big Life Journal 5-11 éves gyerekeknek szóló színezős munkafüzetébe, ami a Growth Mindset (kb. fejlődési beállítódás/szemléletmód) magocskáit próbálja elültetni ifjú olvasói fejében. Azt tapasztalom a mindennapokban, hogy felnőttként is messze túl sokat foglalkoznak az emberek olyan dolgokkal, amire nincs ráhatásuk, és egyáltalán nem eleget olyanokkal, amiket a saját vagy mások érdekében módjukban állna megtenni. Hogy mit tanít az 50 oldalas könyvecske egyik lapja erről? Lássuk! (Zárójelben az én kommentjeim.)

Bővebben »

Hogyan vált elérhetővé 5 év legjobb teljesítménye, komfortzónán belül?

Már egy korábbi bejegyzésben ekéztem azt az általánosító baromságot féligazságot, hogy alapvetően a komfortzónán kívül érhető el komolyabb teljesítmény, ott lenne elsősorban a tanulás zónája, ad absurdum ott várnának ránk a csodák. Természetesen nem állítom, hogy mondjuk a versenysportban ne lenne létjogosultsága az edzésprogramba tudatosan és rendszeresen beletervezett határon túli megfeszítéseknek, de az emberek 99 százaléka irgalmatlan messze van a versenyzők céljaitól, terhelésétől és életmódjától.

Bővebben »

6 életmentő technika az önbizalom megszerzésére

z elmúlt másfél évtizedben sok vezetővel mentorként dolgoztam. Blogjaimban a munkám során szerzett tapasztalataimat osztom meg. Ma az önbizalom kérdéskörével foglalkozom.

Annak érdekében, hogy mentoráltjaim hatásosan tudják ellátni feladatkörüket, gyakran arra van szükségük, hogy önbizalmuk megerősödjön. Az önbizalom a sikeres életvitel egyik fontos összetevője, egyik alapvető szükségletünk, de megszerzése terén gyakran tévúton járunk.

Bővebben »

Nem túl okos dolog okosnak lenni

Nyilvánvalóan jó dolog okosnak lenni. Annak látszani mindenképp. Melyik vállalat ne szeretne okos, értelmes embereket a soraiban tudni, akik előrébb tudják tolni a szekeret? Totál logikus, nem?

Nem. Pontosabban még nem.

Bővebben »

Indul a második hétéves periódusunk

Hét évvel ezelőtt, 2012-ben ismerkedtünk meg a doktor úrral, vagyis Dobay Robi kollégámmal, és mindennemű munkajellegű vagy üzleti szándék nélkül elkezdtünk először is összecimborálni. Akkortájt már évek óta magányos farkasként jártam az utamat, erős meggyőződéssel, hogy ez való nekem.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: