Együttműködési készsége, nem az esze teszi az embert eredményessé

Sose érdekelt különösebben a történelem, vélhetően azért, mert nem nagyon hallottam senkit figyelemfelkeltő módon beszélni róla iskolaéveim során. Már egy ideje terveztem viszont elolvasni a népszerű történész, Harari egyik-másik könyvét, hátha jól kiegészíti a viselkedéstudománnyal kapcsolatos idei kutakodásaimat. Már az első száz oldalon visszaigazolást nyert a feltételezés: több tanulságos gondolatot találtam a könyvben, ugyebár egy teljesen más tudományág nézőpontjából. Ezek közül választottam a mai bejegyzéshez egyet.

Ahogy a címben is megfogalmaztam, a szerző amellett tör lándzsát, hogy az embert nem a bőségesebb agykapacitása emelte a többi földlakó felé, természetesen a fizikai ereje pláne nem, hanem az együttműködésre való képessége. A több tonnás vadállat mindaddig nemigen tartott a “vézna majomtól”, ami a környéken sertepertélt, mindaddig, amíg vagy két tucat közülük összefogott, becserkészte, csapdába ejtette, és hatékonyan lemészárolta. Egyébként a ma emberének se sok esélye lenne egyénileg, puszta kézzel, még egy nagyobb testű kutyával szemben sem, nem beszélve a lényegesen erősebb gorilláról, kengururól vagy oroszlánról. De gond nélkül be tudunk fogni egy tigrist, mert sok ember összefogott, kitalált és legyártott egy ampulla megfelelő altatószert, megint mások a kilövéshez használható puskát terveztek és készítettek, rengeteg ember közreműködésének köszönhetően biztonságos terepjáró áll rendelkezésre, így aztán tisztes távolságból elaltatható az állat, amit 5-6 ember hevederekkel be tud emelni egy ketrecbe. Egy-egy sapiens, legyen bármilyen okos, töredékére se képes önmagában, mint másokkal összefogva.

Valahogy ezt hajlamosak vagyunk a mindennapokban elfelejteni. Versengve bizonygatjuk, melyikünk az okosabb, kinek van éppen igaza. Ellenségeket kreálunk azokból, akik ezerféle szempontból más csoportba tartoznak, mint mi. De ehhez egyébként az is bőven elég tud lenni, hogy egy csapat gyerek véletlenszerűen kiválasztott ötven százalékára színes szalagot aggatunk.

Be kéne látni, hogy nagyjából semmi komolyabbat nem tudunk elérni anélkül, hogy társainkkal összefognánk. Még olyan extrém egyéni teljesítmények mögött is, mint mondjuk a maraton két órán belüli lefutása, számos típusú külső támogatás van. Például Eliud Kipchogét 35, egymást váltó futó és 6 tartalék segítette az iramtartásban, de előttük ment egy tempomatos autó is, lézerrel az aszfaltra vetítve a szükséges jeleket. A frissítőt nem álló asztalról, hanem bicikliről kapta meg, és a táplálékbevitelét is folyamatosan szakértők monitorozták.

Persze mi a mindennapokban igen messze vagyunk mind a nagyvadak elejtésétől, mind a maratonfutástól. A munkánk és a magánéletünk terén elért teljesítményünk, eredményeink viszont hasonlóan nagy mértékben függnek össze a kapcsolatrendszerünkkel és az együttműködési ügyességünkkel. Akiknek a viselkedése bizalmat, nyitottságot, kooperációs hajlandóságot vált ki másokból, lényegesen több dolgot tudnak megvalósítani és elérni, mint azok, akik elmarják maguk mellől az embereket, szükségtelenül kötekednek, trollkodnak, befeszülnek, másokkal szándékosan kitolnak. Nem űrtudomány, mégse tűnik magától értetődőnek.

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának popularizált változata.

Bővebben »

Polip a hálós szatyorban

Az egyik legnehezebb dolog saját magunkat megzabolázni, némi tudatosságot vinni a döntéseinkbe, tetteinkbe, szokásainkba. Nagyjából olyan, mintha a vacsorára frissen beszerzett polipot próbálnánk bepakolni a hálós cekkerünkbe: valamelyik csápja mindig kicsusszan a legközelebbi lyukon.

Bővebben »

Az alázatosság és szerénység jobb vezetővé tesz?

Az Indexen megjelent egyik cikk azt feszegeti, hogy:
“A kutatások eredményei a témában egyértelműek: a jó vezető alázatos és szerény. Ha ilyen embereket választanánk az országok, intézmények, szervezetek élére, akkor a világ jobb hely lenne.”
Nagyon jól hangzó, népszerű megközelítés és ha őszinte vagyok, nekem is szimpatikus. De sajnos a matematika jelentékeny károkat okoz a fenti megállapítás igazolásában.

Bővebben »

Hogyan csökkenthetjük a megbolondulás valószínűségét?

A jelenlegi járványhelyzet nem egyforma módon érinti az aktív korú, felnőtt lakosságot. Vannak, akiknek továbbra is helyt kell állniuk a munkában, jelentősen keményebb és veszélyesebb körülmények között. Számukra a nehezítő tényezők és a kockázatok általi nyomás elviselése a legnagyobb megterhelés. Egyikükkel sem cserélnék szívesen. A másik kategóriába tartoznak, akik továbbra is végezhetik a munkájukat, csak otthonról (legalábbis egyelőre).

Bővebben »

Online (gumival) jobb, mint sehogy

Miközben nagyban rettegünk itt, nehogy elkapjuk a kórságot, reménykedünk, hogy hamarabb kiszabadulunk a bezártságból, mint amikor megbolondulnánk, és próbáljuk átvészelni a munkalehetőségek és jövedelmünk elpárolgását, felütötte a fejét néhány pozitívabb hang is a közösségi médiában. Az egyik ilyen, hogy a helyzet nagyszerű megújulási és üzleti lehetőséget biztosít egyes ágazatokban, például pikk-pakk digitalizálódik a képzés-fejlesztés világa, sőt, még borkóstolókat is lehet online tartani.

Bővebben »

Itt a tavasz, és itt a vezeklés ideje is

Nézem az ébredező természetet: rügyeznek és virágoznak a fák, sárgán pompázik az aranyeső. Az emberek ezalatt, akik állítólag a teremtés “koronái” (pun intended), befalazzák magukat az otthonukba, és lefossák a bokájukat félelmükben egy szubmikroszkopikus organizmustól (joggal, velem együtt).

Bővebben »

Tudatos (táv)vezetés tanácsok

Sokat törtem a fejem, hogy mivel lehetne méltó módon megemlékezni arról, hogy pont ma ünnepli 10 éves születésnapját a Tudatos Vezetés blog. Lehetett volna mindenféle szép számokat felsorolni, de azok inkább nekem érdekesek. Úgyhogy ehelyett írtam valamit, ami remélhetőleg az olvasóknak érdekes a jelen helyzetben. Összegyűjtöttem egy rakás szempontot, ami segít tudatosabban megközelíteni a távmenedzselés kérdését. Ha pedig már belecsaptál, check-listként is szolgálhat.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: