Együttműködési készsége, nem az esze teszi az embert eredményessé

Sose érdekelt különösebben a történelem, vélhetően azért, mert nem nagyon hallottam senkit figyelemfelkeltő módon beszélni róla iskolaéveim során. Már egy ideje terveztem viszont elolvasni a népszerű történész, Harari egyik-másik könyvét, hátha jól kiegészíti a viselkedéstudománnyal kapcsolatos idei kutakodásaimat. Már az első száz oldalon visszaigazolást nyert a feltételezés: több tanulságos gondolatot találtam a könyvben, ugyebár egy teljesen más tudományág nézőpontjából. Ezek közül választottam a mai bejegyzéshez egyet.

Ahogy a címben is megfogalmaztam, a szerző amellett tör lándzsát, hogy az embert nem a bőségesebb agykapacitása emelte a többi földlakó felé, természetesen a fizikai ereje pláne nem, hanem az együttműködésre való képessége. A több tonnás vadállat mindaddig nemigen tartott a “vézna majomtól”, ami a környéken sertepertélt, mindaddig, amíg vagy két tucat közülük összefogott, becserkészte, csapdába ejtette, és hatékonyan lemészárolta. Egyébként a ma emberének se sok esélye lenne egyénileg, puszta kézzel, még egy nagyobb testű kutyával szemben sem, nem beszélve a lényegesen erősebb gorilláról, kengururól vagy oroszlánról. De gond nélkül be tudunk fogni egy tigrist, mert sok ember összefogott, kitalált és legyártott egy ampulla megfelelő altatószert, megint mások a kilövéshez használható puskát terveztek és készítettek, rengeteg ember közreműködésének köszönhetően biztonságos terepjáró áll rendelkezésre, így aztán tisztes távolságból elaltatható az állat, amit 5-6 ember hevederekkel be tud emelni egy ketrecbe. Egy-egy sapiens, legyen bármilyen okos, töredékére se képes önmagában, mint másokkal összefogva.

Valahogy ezt hajlamosak vagyunk a mindennapokban elfelejteni. Versengve bizonygatjuk, melyikünk az okosabb, kinek van éppen igaza. Ellenségeket kreálunk azokból, akik ezerféle szempontból más csoportba tartoznak, mint mi. De ehhez egyébként az is bőven elég tud lenni, hogy egy csapat gyerek véletlenszerűen kiválasztott ötven százalékára színes szalagot aggatunk.

Be kéne látni, hogy nagyjából semmi komolyabbat nem tudunk elérni anélkül, hogy társainkkal összefognánk. Még olyan extrém egyéni teljesítmények mögött is, mint mondjuk a maraton két órán belüli lefutása, számos típusú külső támogatás van. Például Eliud Kipchogét 35, egymást váltó futó és 6 tartalék segítette az iramtartásban, de előttük ment egy tempomatos autó is, lézerrel az aszfaltra vetítve a szükséges jeleket. A frissítőt nem álló asztalról, hanem bicikliről kapta meg, és a táplálékbevitelét is folyamatosan szakértők monitorozták.

Persze mi a mindennapokban igen messze vagyunk mind a nagyvadak elejtésétől, mind a maratonfutástól. A munkánk és a magánéletünk terén elért teljesítményünk, eredményeink viszont hasonlóan nagy mértékben függnek össze a kapcsolatrendszerünkkel és az együttműködési ügyességünkkel. Akiknek a viselkedése bizalmat, nyitottságot, kooperációs hajlandóságot vált ki másokból, lényegesen több dolgot tudnak megvalósítani és elérni, mint azok, akik elmarják maguk mellől az embereket, szükségtelenül kötekednek, trollkodnak, befeszülnek, másokkal szándékosan kitolnak. Nem űrtudomány, mégse tűnik magától értetődőnek.

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Félreértitek, amit írok!

Az a helyzet, hogy félreértitek, amit írok, és az igazat megvallva, azt is félre szoktátok érteni, amit mondok. Na jó, ez egyáltalán nem így van, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet ezzel a kattintásvadász címmel és kezdéssel. 🙂 Gyakran látom, hogy sikertelen kommunikációs kísérlet esetén a közlő a fogadó félre hárítja a kudarc teljes felelősségét.

Bővebben »

Nem mindegy, melyik időablakon kukkantasz ki a home-office-ból!

Múlt héten írt Dobay Robi kollégám egy felettébb izgalmas cikket arról, hogy az értelmezést és a levont konklúziókat igen nagy mértékben befolyásolja a rendelkezésre álló adatok elemzése során, hogy milyen időablakot nyitunk a vizsgálatnak, teljesen önkényesen. Azóta is kattog rajta az agyam, hogy mekkora jelentősége van ennek a gondolatnak, amikor például a teljesítményt vagy az eredményeket értékeljük.

Bővebben »

Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában.

Bővebben »

Divatos időtöltés lett a magabiztos spekulálás

Bármerre fordulok, fű-fa-bokor arról nyilatkozik, hogy szerinte mi és mikor fog történni. Egymást licitálják túl a különféle forgatókönyvekkel, legyen szó járványról, az élet újraindításáról, gazdasági ágazatok lejtmenetéről és kilátásairól, munkaerőpiaci trendekről, és persze mindezek várható időbeli horizontjáról. Egyesek azt is ki merik jelenteni, hogy soha nem lesz már semmi olyan, mint azelőtt, talán még a jó anyánk töltött káposztájának is más íze lesz, nem beszélve az eső kopogásáról a háztetőn, vagy az általa megáztatott kutya szagáról.

Bővebben »

Adatok segítségével valóban jó konklúziókra jutunk?

Mit gondolnánk arról, ha azt állítanám, hogy a Covid-19 hatására csökken a daganatos megbetegedésben elhunytak száma?

Különféle médiumokat olvasgatva a neten, sok helyen azzal riogatnak, hogy koronavírus miatt mennyire megnőtt a halálesetek száma. Humán szakember lévén gyakran látom előnyét annak, hogy mérnökként végeztem a BME-n… Miért emelkedne a halálozások száma a vírus hatására?

Bővebben »

Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát, majd pedig mindenki abban bízik, hogy a résztvevők a hallottak alapján varázsütésre megváltoztatják a gondolkodásmódjukat, hiedelemrendszerüket, viselkedésüket és szokásaikat, sőt, fejlődni fognak a képességeik. Aztán kerek szemekkel csodálkozik mindenki, hogy az ég világon semmi nem változik.

Bővebben »

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie. Mivel a vezérigazgató is ő volt egyben, végül azt mondtam neki, hogy “te egy kiváló üzleti érzékkel megáldott géniusz vagy, de nagyon nehézzé teszed az életet magad és a céged számára is azzal, hogy két fronton is meg akarod mutatni mindezt. Szerintem azt kellene választanod, amiben igazán erősnek, tehetségesnek érzed magad. Ha ez a tulajdonosi szerep, akkor a napi vezetést másra kell hagynod.”

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: