Még tavaly ősszel egy pár napot Ausztriában töltöttünk a családdal, és Apáti Béla barátom javaslatára felkerestük a Zotter csokigyárat. Béla úgy vélte, hogy a gyerekekkel biztosan jól fogunk szórakozni ott. Hát ez pontosan így is történt, azt viszont nem tudom, mennyire volt szándékos a részéről, hogy egyúttal szakmai továbbképzésre is elküldött engem, vagy ez a szál csak pozitív mellékhatásként volt végül hab a csokitortán. Majd megkérdezem tőle alkalmasint.
Amikor vezetőkkel beszélgetek, egyetértés mutatkozik abban, hogy jobban járunk mi is és a cég is, ha az erősségeinkre építünk és nem a gyengeségeinket reszelgetjük. Azért persze beletrollkodik a képbe az a gondolat, hogy:
„Nagyszerű dolgokat képviseltek, de a való világban nem lehet ebbe belemerülni! Tenni kell a dolgunkat, ki kell elégítenünk az ügyfeleket, meg kell felelnünk az elvárásoknak, nem fókuszálhatunk állandóan az erősségeinkre.”
Ezt a cikket két barátom és harcostársam, Kovács Ildi és Molnár Peti megbízásából írtam, és mivel viszonylag gyakori nevük van a Cservenyákhoz viszonyítva, egész nehezen lesznek beazonosíthatók, mint felbujtó személyek. 🙂 Szeretném rögtön előrebocsátani, hogy minden elismerésem a kiemelkedő teljesítményé, aki ismer, az ezt nagyon jól tudja.
Ahogy beütött a pandémia, a vírusnál is gyorsabban szaporodtak a hómofisz- és “future of work” szakértők, gondolom azon a “masszív tapasztalati bázison”, hogy előzőleg alig valahol engedték az otthonról dolgozást, hirtelen meg mindenkit igyekeztek hazazavarni, akit csak lehetett.
Jó erősen tartja magát az a hiedelem, hogy idősebb korban már nem nagyon képesek az emberek változni, úgyhogy pont jók úgy, ahogy vannak. Természetesen ez egy felettébb kényelmes nézőpont, csak az a baj vele, hogy távol áll a valóságtól. Az idegtudósoktól tudjuk, hogy az agyunk jellemzője a neurogenézis, azaz életünk végéig jönnek létre új idegsejtek, valamint a neuroplaszticitás, miszerint az idegsejtek között kapcsolatok fakulnak el és új kapcsolatok alakulnak ki.
Minden vállalat arra törekszik, hogy a legjobb, legtehetségesebb, legügyesebb legmotiváltabb munkavállalókat vegye fel a munkaerőpiacról. Érthető, hogy a számukra legmegfelelőbb munkatársakat szeretnék felcsippantani a buszmegállóból. Az is érthető, hogy, akik nem illeszkednek a vállalati kultúrába vagy az attitűdjük nem megfelelő, azokat igyekszenek leszállítani a járgányról, viszont akikkel már együtt utaznak, azokat a megfelelő ülésbe próbálják ültetni, hogy a nekik való feladatokat tudják végezni.
A kutatások, kérdőívek idejét éljük, kb. mindenre is kíváncsiak vagyunk a munkavállalókkal kapcsolatban. Üdvözlendő az igyekezet a munkaadók, tanácsadók részéről, hogy érdeklődést mutatnak a munkatársak iránt. Fontos első lépés, hogy legyen adatunk, és még fontosabb második lépés, hogy helyesen értelmezzük azokat.
Miután befejezték a Legacy Podcast legutóbbi adásában az Innermetrix friss nemzetközi kutatásáról az értekezést, Márton Móni és Malchiner Péter nem hagyta abba a szakmai eszmecserét, így született egy újabb epizód a beszélgetésükből. Ott kapták fel a fonalat, hogy bizony a 3000 fős (egyenlő arányban Magyarország, Németország és USA), multicégek vezetőire fókuszáló felmérés eredményei egyáltalán nem hízelgőek a menedzserekre nézve.