Gyakran rácsodálkozunk arra, hogy egyesek mennyire szadistán bánnak másokkal, amikor egy pici hatalmat kapnak. Pedig a vezetői kinevezésük előtt még arról beszélgettek a kollégákkal, hogy soha nem csinálnának olyat, nem lesznek olyanok. Aztán mégis olyanok lettek… 🙂 Sajnos a várható viselkedésünket relatíve rosszul jelezzük előre. Dan Ariely pl. több élethelyzet esetében bizonyította, hogy nagy mértékben lövünk mellé, amikor egy későbbi viselkedésünkről beszélünk a mában. A kutatások összességéban azt támasztják alá, hogy személyiségtől függetlenül ha valakinek lehetőséget adunk arra, hogy diktáljon másoknak:
Egy workshopon egy fiatal vezető 5 közvetlen beosztottjával vett részt és finoman szólva is dominálta a beszélgetéseket. Egy olyan részhez érkeztünk, amikor ötleteket kellett bedobni és megvitatni. Ahogy hallgattam őket, nem konkrétan a beszélgetésre figyeltem, hanem elkezdtem számolni, hogy a kollégák és a vezető hányszor szóltak hozzá a témához. A hozzászólások 65%-át a vezető tette és kb. 20-szor szakította félbe a többieket.
Furcsa módon a főnököt egyszer sem szakították félbe. Megkértem a vezetőt, hogy pár percre hagyjon bennünket magunkra és azt kértem a többiektől, hogy tippeljék meg, hányszor szakították félbe egymást és a főnökük hányszor tette mindezt. Elég pontos volt a becslés. Visszahívtam a vezetőt és őt is ugyanerre kértem.
A saját kommentjeit az összes 25%-ára tippelte és azt mondta, hogy ugyanannyiszor szakította félbe a többieket, mint amennyiszer a többiek őt, kb. 4-5-ször. 🙂 Amikor megmutattam a vezetőnek, hogy a kollégái messze pontosabban tippeltek nagy csend lett.
Más formában is megfigyelhetünk hasonló jelenséget, pl. amikor egy csapatnak sikerül elérnie valamit, sok elismerés jut a vezetőnek, mert hát mégiscsak ő a főni. Sokan ezt a versenyképességük fényezésére használják és csak keveset csepegtetnek a többieknek.
Az is lehet kérdés, hogy ez mennyire szimpatikus viselkedés, de sokkal nagyobb gondot okoz az, hogy azok, akik igazából a kemény munkát végezték, nem tudják megteremteni a kapcsolatot a cselekedeteik és a teljesítményük között, hiszen nem érkezett visszacsatolás.
Néha meg szoktam kérdezni csapattagokat, hogy véleményük szerint az összteljesítmény hány %-át teszi ki a sajátjuk. Ez a szám szinte sosincs 150% alatt. 🙂 Ebbe már az se férne bele, ha a vezető erre a kérdésre 1%-kal válaszolna.
Persze nem érthetetlen ha vezetők, különösen ha kevesebb tapasztalattal rendelkeznek, már az elején igyekszenek megteremteni a tekintélyüket. Ugyanakkor gyakran tolják túl az érdekérvényesítést, olykor több kreditet tulajdonítanak magunknak, mit amennyit megérdemelnek.
Azt javaslom, hogy az eredményekért több elismerést adjunk, mint amennyit valójában megérdemelnek a kollégák. Leszek ugyanis olyan idők, amikor a gazdasági helyzet alakulása elkerülhetetlenné teszi, hogy felhasználjuk azokat a jópontokat, amiket addig gyűjtöttünk..
Amikor becsöppenünk egy cég életébe, felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy hogyan is néz ki a szervezet, milyen a vezetés?
Elég azt a varázsszót a HR-es fülébe búgni, hogy “organigram” és máris villámtempóban úszik be a látóterünkbe a D:\eztvillantsd könyvtárból valami ilyesmi ábra:
Akár a munkában, akár a magánéletben szeretnénk valamiféle eredményt elérni, célokat megvalósítani, megkerülhetetlen kérdés, hogy a mindennapi működésünkben mi számít normának, és mi kivételnek. Az fogja meghatározni a végkifejletet, amit nagy számban, szokásként ismétlünk, nem az, amit alkalmanként cselekszünk. Vegyünk néhány példát az önreflexióhoz!
Azt nem állíthatjuk, hogy a 2020-as év első fele túl kellemes meglepetésekkel szolgált volna a földlakóknak, az viszont saját magunk számára is pozitív értelemben volt meglepő, hogy pont ebben az időszakban jutott el két e-könyvünk is a publikálási fázisba: Dr. Dobay Róbert kollégámé és az enyém.
Biztosan már Te is töltöttél ki puszta kíváncsiságból – vagy kötelező jelleggel, pl. állásinterjú során – IQ-tesztet. Kijavították, megvolt az értékelés, és kaptál egy számot. Ha a szerencsésebbek közé tartozol, akkor átlagos vagy afeletti eredmény született. Vajon a kapott eredményből milyen következtetéseket lehet levonni az munkára és személyiségre vetítve?
Az egyik barátommal sokat beszélgetünk a cégműködtetés ügyes-bajos dolgairól, nagyjából másfél évtizede kísérem figyelemmel a vállalkozásának alakulását. Informatikai cég, nagy szervezetek számára fejlesztenek, vezetnek be és üzemeltetnek ügyviteltámogató rendszereket, helyenként akár több ezer felhasználóval, jelentős mennyiségű adatforgalommal, itthon és a nemzetközi piacon egyaránt.
Sok cégnél az egyik legfontosabb téma a tehetségmenedzsment. Ahány hely, annyiféleképp próbálnak közelíteni a kérdéskörhöz. Összeszedtem néhány gondolatot, hátha segítenek eligazodni az tehetség dzsungelében…
