Amikor a vezetőnek fel kell tűrnie az ingujját

Hadd kezdjem egy friss, személyes élménnyel. A fiam és az egész osztálya évek óta közreműködik egy gyerekzenekarban, melynek alapítója és szíve egy kiváló, régi motoros népzenész. Már az első perctől tátott szájjal néztem, hogy válogatás nélkül mindenki benne van az együttesben, függetlenül zenei tehetségétől vagy előképzettségétől, énekesként és furulyásként.

A sok tiszta és kevésbé tiszta hang cuvée-je végül mégiscsak élvezetes eleggyé alakul. Néhányan hangszeresen is közreműködnek, már aki szeretne. Korábban a fiam ezt nem ambicionálta, de mivel a tavaszi karanténban megtanult egy csomó akkordot, szeptembertől a gitárját vitte magával a próbákra. Néhány hete kapott a zenekarvezetőtől egy videót, amiben a közelgő CD felvétel kapcsán a gitárosok számára feljátszott egy somogyi ugrósokból (akármit is jelentsen ez) álló népdalcsokrot, hogy kezdjék el megtanulni a gyerekek. Meghallgattuk, megboldogult szólógitárosként én tudtam szemmel követni az akkordokat, de egyetlen egy dalt se ismertem a szettből. Tök jól szólt, nagyszerű volt a hangulata, de összefolyt az egész. A fiam már ismerte a műsorszámot, de ő meg úgy érezte, hogy ez 1 dal, hiszen egyben szokták elénekelni. Ahogy nekiálltunk összeszámolni, hat darab volt, hasonló akkordokkal, de eltérő versszakszámmal, és teljesen vegyes gyorsaságú váltásokkal.

Na, ennek fele se tréfa, gondoltam. Ha én itt ráhagyom az egészet, hogy “itt ez a hét perces egyveleg, ismered a dalokat és az összes harmóniát, látod a váltásokat, rajta, kezdheted begyakorolni”, akkor ebből nemigen lesz semmi. Akkora a köd, hogy hamarabb fog elmenni a kedve az egésztől, mint ahogy esély van felszállnia a párának. Úgyhogy felgyűrtem a képzeletbeli ingujjamat, elkezdtük egyenként leírni a dalok kíséretét, és megszámoltuk az akkordok pengetésszámát. Eleinte egyáltalán nem volt számára komfortos a videóval együtt játszani, mert nem érezte még a váltások helyét, és egyébként is túl gyors volt az egész. Én meg úgy éreztem a videó nélkül, hogy vak vezet világtalant, mert a fejemben nem szólt a dallam, a szövegről nem is beszélve. Szóval még közelebb kellett mennem a dalokhoz, hogy együtt gyakorolhassunk. Aztán úgy döntött, hogy készít magának egy letisztázott leiratot, amin jobban el tud igazodni. Addigra már jó párszor eljátszottuk a dalokat, és azt javasolta, hogy mehetünk a videóval, de álljunk meg számonként. Utána pedig már azt szerette volna, hogy az egészet nyomjuk végig egyben. Egy-két nappal később arra lettem figyelmes, hogy már önállóan gyakorol a videóval, és szinte hiba nélkül végigjátssza. A teljes homálytól számítva mindössze két hét telt el.

A történet eszembe juttatta mindazokat a haladó gondolkodású vezetőket, akik szeretnék önállóságra és önirányításra terelni a munkatársaikat vagy a csapataikat, bátran delegálnak számukra nehezebb és/vagy komplexebb feladatokat, aztán csalódással tapasztalják, hogy nem nagyon történik semmi, vagy legalábbis nem sikerül felnőniük a feladathoz. Ilyenkor jönnek rá, hogy az illető vagy a csapat még nem tart azon a szinten, legalábbis az adott témában, hogy elég legyen csak delegálni. A helyzetfüggő vezetésben a “feladatteljesítési érettség” fogalmát használják, és akkor javasolják a delegálást, ha a képesség és a motiváció egyaránt megvan az érintettekben. Ha bármelyik hiányzik, vagy nem kellően magas a szintje, akkor muszáj a vezetőnek valamilyen formában bekapcsolódni, és fokozatosan lépni egyre hátrébb. A művészet abban rejlik, hogy ne egy kétpólusú kapcsolót használjanak a “megmondom mit és hogyan csináljanak” és a “delegálom nekik az egészet” állásokkal, hanem dinamikusan meg tudják választani a saját közreműködésük szükséges mértékét, lépésről lépésre törekedve a nagyobb önállóság felé. Van, ahol ez azonnal vagy gyorsan lehetséges, és van, ahol némi időbe telik.

A somogyi ugrósok esetében már sokadszor tapasztaltam meg azt, hogy nagyon megtérül, amikor visszalépünk néhányat, és a tanulás első, bizonytalansággal teli fázisaiba aktívan bevonódunk. Nem kell félni attól, hogy ezzel csökkentjük az érintettek önállóságát. Ahogy belelendülnek a dologba, úgy nő az önbizalmuk, és saját maguk kezdik egyre nagyobb mértékben átvenni az irányítást a folyamat felett, végül pedig nyugodtan el lehet távolodni, és rájuk bízni a továbbiakat. Természetesen ez csak az egyik szituáció a sok közül, amikor fel kell tűrni az ingujjat, a többiről talán majd máskor értekezek.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Négy fontos mentori szerep

Sir Ken Robinson Az alkotó elem című könyvében négy fontos szerepét fogalmazza meg a mentoroknak. Mindegyikre nagyon tudok rezonálni. Jó pár éve megfigyeltem, hogy akárminek is tituláljuk az egyénekkel vagy a vezetői teamekkel való foglalkozást, abból profitálnak a legtöbbet, ha mentorként közelítek hozzájuk, és nem ragadok le egyetlen módszertannál.

Bővebben »

Ingujjat visszatűrni, magasabb fokozatba kapcsolni

Néhány hete írtam arról, hogy a vezetőknek alkalmanként fel kell tűrniük az ingujjukat, és személyesen bekapcsolódni egy-egy nehezebben induló feladatba, projektbe. Függetlenül attól, hogy általánosságban az önállóságot szeretnék fokozni és a mikromenedzsmentet elkerülni.

Bővebben »

Totál megváltozott a munka… Bullshit!

Manapság minden arról szól, hogy mennyi minden változott, mennyire más lett a munka. Másképp kell ellenőrizni, másképp kell motiválni a munkatársakat, máshogy kell tekinteni a munka és a magánélet egyensúlyára. Nem hiszem, hogy erről lenne szó! Átverjük magunkat ezzel a sok változásos rögeszmével.

Bővebben »

Miért olyan nehéz kombinálni a célra tartást és az emberi oldal kezelését?

Megfigyeléseim szerint a vezetők egy része abban nagyon jó, hogy a teljesítményt és az eredmények elérését ki tudja hozni a csapatából. Pragmatikus, kitartó és célorientált. Vannak olyanok is, akiknek az erőssége inkább abban mutatkozik meg, hogy jól rá tud hangolódni a munkatársakra, odafigyel rájuk, empatikus, így a döntések és a mindennapi működés emberi oldalát nem hagyja figyelmen kívül.

Bővebben »

A klasszikus “mindenki hülye” ciklus

Kitalálok egy nagyszerű új folyamatot vagy hatékonyságjavító intézkedést. Mivel egyedül is elég okos vagyok és teljesen egyértelmű számomra a dolog, nem kérdezek meg a témában senkit, pláne azokat nem, akik majd csinálni fogják, vagy akiket érint.

Bővebben »

Hová tegyük a fókuszunkat ingoványos mindennapjainkban?

Épp újraolvasom Daniel Goleman Fókusz című könyvét, melyben egy rövid történetet mesél a szerző egy orvosról, aki a 2010-es haiti földrengés után Port-au-Prince egyetlen kórházába érkezett segítséget nyújtani. Nem volt se víz, se áram, se élelmiszer, helyette a kórház udvarán ezerötszáz ellátásra váró ember, köztük sokan nagyon elkeserítő kondícióban.

Bővebben »

Amikor a vezetőnek fel kell tűrnie az ingujját

Hadd kezdjem egy friss, személyes élménnyel. A fiam és az egész osztálya évek óta közreműködik egy gyerekzenekarban, melynek alapítója és szíve egy kiváló, régi motoros népzenész. Már az első perctől tátott szájjal néztem, hogy válogatás nélkül mindenki benne van az együttesben, függetlenül zenei tehetségétől vagy előképzettségétől, énekesként és furulyásként.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: