Amikor a nagy cél helyett inkább az orrunk elé érdemes fókuszálni

Bár egy vonzó jövőkép vagy egy kihívást jelentő cél komoly hajtóerőt tud biztosítani számunkra, gyakran előfordul, hogy épp az lomboz le bennünket, hogy ijesztően nagynak találjuk az elefántot, amit meg szeretnénk enni. Az sem ritka, hogy fogalmunk sincs, végül hogyan juthatnánk el az áhított célhoz.
A sportban is megfigyelhető, hogy amikor az ellenfél már túl sok ponttal vagy góllal vezet, akkor az kedvét szegi a játékosoknak, és nem nagyon tudnak abban hinni, hogy azt a meccset még meg lehet fordítani. Pedig ha egy csapat el tudott húzni tíz perc alatt hat góllal, akkor egy másik tíz perc alatt hasonlóképp lehetséges a másik kapuba is belövöldözni ugyanennyit. Persze nem akkor, ha elbizonytalanodunk, és leszegett fejjel poroszkálunk a pályán.

Január ellenére a múlt hétvégén egész elfogadható időjárás volt, a fiam pedig bedobta, hogy elővehetnénk a pingpongasztalt, ami nálunk inkább a tavasz hírnöke, csakúgy, mint a tavaszi sáfrány. Szóval kipróbáltuk, és nem bántuk meg. Valahogy mindig meccset szeretne játszani, és mivel nekem azért több a rutinom, gyakran elhúzok tőle akár 8-10 ponttal. Egyik alkalommal éreztem, ahogy vesztette a motivációját, és kezdte elengedni a játszmát. Mondtam neki, hogy tök mindegy, hogy állunk épp, mindig csak az adott labdamenetet lehet megnyerni. Ha nem a végcélra vagy annak elérési nehézségére fókuszál, hanem a konkrét labdamenetre, azzal megnöveli az esélyét annak, hogy behozza a különbséget. A későbbiekben nagy örömmel láttuk mindketten, hogy többször is sikerült ily módon feljönnie, vagy akár meg is fordítania és megnyernie a játszmát.

Egyik barátommal évek óta beszélgetünk egy üzleti ötletéről. Többször terelődött arra a társalgás, hogy a témához kapcsolódóan nem rendelkezik azokkal a tudásbeli alapokkal és végzettséggel, amit a vállalkozáshoz szükségesnek ítélt (műszaki termékről van szó, ő pedig közgazdász, aki több évtizeden keresztül szolgáltatási területen épített üzletet). Egyszer csak elengedte ezeket a kételyeket, és nekifogott a cselekvésnek. Néhány hónappal később kutatással alátámasztott kristálytiszta üzleti koncepcióval tudott előállni, megvan, hogy milyen előkészítő lépésekre van még szükség, és belátható időn belül el fog jutni az új cég elindításához. Ehhez arra volt szüksége, hogy a fókuszt a vonzó jövőképről áthelyezze azokra a dolgokra, amiket aznap, azon a héten, abban a hónapban meg tudott tenni.

Kell némi tudatosság ahhoz, hogy észrevegyük: nem feltétlenül szolgál bennünket, amikor azon rágódunk, hogy miként fogunk elérni egy nagy kihívást jelentő célt. Adott esetben sokkal előnyösebb, ha fókuszt váltunk, és elkezdünk cselekedni valamit a témában, amit már most is megtehetünk. Például megnyerjük ezt a labdamenetet. Aztán a következőt.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések:

Mennyire vagy termelékeny?

Tavaly pont ilyentájt, a nyár végén indított egy felmérést Bob Pozen és csapata az MIT-ről személyes termelékenység (personal productivity) témában a Harvard Business Review honlapján kitölthető kérdőív segítségével, az eredményeketpedig idén tavasszal publikálták ugyanott.

Bővebben »

Az etikátlan vezetői működés három gyilkos hatása a szervezetre

Orwell annak idején nem tankönyvnek és nem is megvalósítandó ötletgyűjteménynek írta az 1984-et és az Állatfarmot. Ugyanígy a neves szociálpszichológus, Robert Cialdini sem e célból publikálta, egyébként épp 1984-ben, Hatás című könyvét a meggyőzés pszichológiájáról, hanem pont annak érdekében, hogy a fogyasztók számára észrevehetővé és megakadályozhatóvá tegye a nemkívánatos befolyásolási kezdeményezéseket.

Bővebben »

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie.

Bővebben »

Hogyan kérjünk elnézést, ha hibáztunk?

Amikor vezetők leszünk, magunk is nagy várakozással tekintünk a jövőbe, nem beszélve a környezetünk elvárásairól.
Érthetően az első pillanattól fontos, hogy jó benyomást tegyünk, magabiztosnak tűnjünk vagy jó döntéseket hozzunk.

Bővebben »

Ha már a könyöködön jönnek ki a SMART célok…

Nincs kétség, a célok fontosak, motiválóan hatnak ránk és a csapatunkra is. A legtöbb vállalatnál különböző szinteken tűznek ki célokat, hogy segítsék a kollégákat a teljesítmény javításában. Sokan megtanulhattuk már, hogy hogy néz ki egy jó cél…

Bővebben »

Hogyan erősítsd a felelősségvállalást a kollégákban?

Akár vezetőkről, a háttérben vagy épp a frontvonalban tevékenykedő munkatársakról legyen szó, nagyon ritkán találkozom olyan kollégával, aki végsősoron ne szeretne felelősséget vállalni a munkájáért, eredményeket felmutatni és segíteni a csapatát vagy épp a vállalatot abban, hogy elérje a célkitűzéseit.

Bővebben »

Miért vegyünk fel csapatokat egyének helyett?

Egyre több cég életében jelenik meg a rugalmas, divatosabban szólva agilis munkavégzés igénye, így nem csoda, hogy rengeteg pénz és idő megy el az együttműködés fejlesztésére csapaton belül vagy épp csapatok között.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: