Amikor a lehetetlen lehetségessé vált, de mégsem kell temetni régi életünket

Az elmúlt hónapokban nagyon sok írás született arról, hogy mostantól aztán vége az eddigi életünknek, temethetjük az egészet úgy, ahogy van. Én speciel azok táborát erősítem, akik szerint a most megtapasztalt élmények, amikhez hasonlóra legalábbis az én életemben biztosan nem volt példa, nem fognak drasztikus változásokat hozni, inkább finomításokat.

Főleg olyan dolgokban, amiket korábban elképzelhetetlennek tartottak az emberek, most meg egyik napról a másikra kellett alkalmazkodni hozzájuk. Azt is megéltük azonban, hogy miben járnak előnyökkel mindezek, és milyen nehézségeket és korlátokat prezentálnak számunkra. Nem fog az oktatás-képzés világa innentől digitálissá válni, és nem kerül át véglegesen a nappalinkba a munkahelyünk. Hogy miért? Lássunk néhányat az érveim közül!

Hadd kezdjem azzal, hogy bár nincsenek pontos adataim, a kialakult helyzet számos területen nem okozott gazdasági sokkot a munkavállalóknak, ugyanúgy végezték a munkájukat és kapták a fizetésüket. Ide tartozik a kb. 4 millió adófizető 20-25%-át kitevő közszférában dolgozó, az összes olyan termelőüzem munkatársa, ahol nem állt le a gyártás, sőt akár fokozódott (élelmiszeripar, egyéb fmcg, gyógyszeripar, stb.), azok a termelővállalatok, ahol valószínűleg későbbre tolódik majd a megrendelés-csökkenések hatása, az építőiparban dolgozók, ami szemmel láthatóan hasít továbbra is (legalábbis egyelőre), a közműszolgáltatások, informatikai, távközlési és pénzügyi szolgáltatók munkatársai, a kereskedelem egy része és az online értékesítés-kiszállítás terén ténykedők, stb. Ehhez adódnak mindazok, akik tudták home office-ban folytatni irodai jellegű feladataikat. Számos egyéb szolgáltatási ág, a személyestől a vendéglátáson át a turizmusig, nullázódott le. Amellett argumentálok tehát, hogy a munkavállalók és a gazdasági szereplők jelentős hányada nem élt át olyan megrázkódtatást, ami arra kényszerítette volna őket, hogy a kabátjuk összes gombját újragombolják. Szorongás, diszkomfort persze volt mindenkinek, de az nem elég erős motivátor a tartós és drasztikus változtatásra.

A másik fontos szempont, ami miatt nem látom a lavinaszerű, visszafordíthatatlan változást, az az, hogy az ember nem úgy van drótozva, hogy otthon üljön állandóan a seggén. Társas lényként szükségünk van mások személyes társaságára a jóllétünkhöz, pozitív hangulatunkhoz, közös munkához és gondolkodáshoz, a másoktól való hatékony és eredményes tanuláshoz. Nem mondom, hogy ezek lehetetlenek lennének ideiglenesen vagy részben online eszközökkel, de a mérleg nem fog átbillenni. Nagyon jól látható, hogy a viharfelhők elvonultával és a félelem csökkenésével az emberek megindultak egymás felé, mert ez a természetes számukra. Képesek veszély esetén kontrollálni ezt az alapvető szükségletüket, de csak addig, amíg rákényszerülnek. Mi magunk, akik hosszú évek óta iroda nélkül és ROWE munkakörnyezetben dolgozunk, ráadásul saját döntésre, éreztük ezelőtt is, hogy mit hatékony önállóan és otthon végezni, mihez tökéletesen jó a telefon, mire érdemes videohívást kezdeményezni, és mik azok az ügyek, ahol igenis személyes találkozása van szükség.

Most annyi történt, hogy sok munkahelyen lehetségessé vált a lehetetlen. A korábban a személyes jelenlétből fakadó kontroll-illúzióval bíró vezetőknek el kellett fogadniuk, hogy másképp kell nyomon követni a dolgozók munkáját, és megtapasztalták, hogy a tisztességes munkatársak ugyanúgy odateszik magukat akkor is, ha fizikailag máshol ténykednek. Az oktatás-képzés terén pedig az lett többeknek nyilvánvaló, hogy a sima tudástranszferhez, az információátadáshoz nem feltétlenül kell ember. A tanulásszervezéshez annál inkább. Láthatta mindenki a korlátokat, hogy mennyivel nehezebb egy feladatot leírni, mint gyorsan elmondani, mennyivel könnyebb gyorsan szóban pontosítani vagy korrigálni, és lényegesen egyszerűbb egy gyerek válla felett ránézni a füzetére és segíteni neki, szemben azzal, hogy a Google Classroomban utólag átnézni 30 (vagy egy szaktanárnál 150) gyerek munkáját, és egyenként írásos visszajelzést küldeni rájuk. A lehetetlen lehetségessé vált, de a kapcsolódó korlátok és kihívások is azonnal szembetűnővé váltak. Arról nem is beszélve, hogy a gyerek- és a felnőttoktatásnak nem csak az információközvetítésről kell szólnia, hanem a nevelésről, a hatásgyakorlásról, valamint az előnyös szokások kialakításának támogatásáról. Ehhez pedig nagyon fontos hozzávaló a jelenlét.

Bár a leállítás egyik napról a másikra történt, a felpörgés fokozatosan és óvatosan zajlik, persze iparáganként és cégenként eltérő tempóban. Az emberi lények évezredek alatt kialakult szükségletei és természetes működése nem fog átalakulni vagy kiirtódni egy pár hónapos megrázkódtatástól. Több éves háborúk sem váltottak ki ilyen hatást. Az lehet, hogy néhány dolgot az emberek egy darabig magasabbra fognak értékelni, de ez is megfakul idővel ahogy újra habituálódunk hozzájuk. Amit én pozitív lehetőségnek látok, és amivel az ügyesebbek élni is fognak, hogy egyes kipróbált és bevált módszereket részben megtartanak. Ilyen például a rugalmasabb struktúrájú munkavégzés, hiszen nem túl hiteles az az argumentum, hogy miért ne lehetne valaki heti egy-két napot home office-ban, ha hónapokig bizonyította, hogy ugyanolyan lelkiismeretesen dolgozik. Hasonló lehetőség, hogy az eddig korlátozottan alkalmazott infokommunikációs és egyéb digitális eszközök nagyobb teret nyernek a munka és az oktatás világában. Hat éve hittérítünk és vágjuk a bozótot a mobil tanulás lehetőségeivel kapcsolatban, most valószínűleg kevesebbet kell majd magyarázni, hogy miért és mire lehet hatékonyan használni ezt az eszközt. Mi azonban jó pár év tapasztalati fórban vagyunk, így azt is látjuk, hogy hol vannak a korlátai, és ezeket milyen blended learning megközelítésekkel lehet kompenzálni.

Egy szó, mint száz, dobott az emberek elé az élet ismét néhány tanulási lehetőséget, és bár nem várható, hogy az emberi lények kibújjanak a bőrükből, amikor nincs kényszerítés, az ügyesebbek ki fogják mazsolázni a jól használható tanulságokat, és azokat ésszel fogják megtartani. 

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Választás az autopilot és tudatos működés között

Gurulok a jól bevált útvonalamon Szentendre felé, jön egy kereszteződés, ahol kábé soha nem szoktak balról érkezni. De most mégis jön onnan egy autó, elég lendületesen. Mire mindezt felfogom, az ujjaim már rég behúzták a féket, simán meg tudtam állni.

Bővebben »

És te hogy állsz a tíz évvel ezelőtti terveiddel?

Felettébb érdekes megélésem volt a héten, amikor találkoztam egy ismerőssel, akit legutóbb több mint tíz éve láttam. Nagyon jó emlékezőtehetségéről tett tanúbizonyságot, amikor feltette nekem a kérdést: “Na, és hogy állsz a saját vezetőképző praxisoddal, amit akkortájt indítottál?” Hű, mondom, ilyen régen találkoztunk volna? Nos, azóta történt a témában egy s más…

Bővebben »

Fókusz és teljesítmény vs. a figyelempazarlás klozetja

Reggelente felkelünk, kipihentségünktől függően egy meghatározott mennyiségű fizikai és figyelmi energiával a batyunkban indulunk útnak, aztán ezzel gazdálkodhatunk a nap folyamán. A szellemi munkát végzőknél a másodiknak van igazán jelentősége, a testünk fárasztásáról tudatosan kell gondoskodnunk, hogy ne épüljünk le és tunyuljunk el teljesen.

Bővebben »

A Work/Life Balance mítosza

Az élet egyik legnagyobb kihívása, hogy a munkanapnak szinte sosincs vége. A jó hír az, hogy a munkanapnak sosincs vége. Paradoxon? Egyáltalán nem, csak szakítanod kell egy olyan mítosszal, amit igazából te se értettél soha.

Ahogyan egyre tisztábban látod a képességeidet és tudatosabban építesz az erősségeidre, egyre jobban teljesítesz a munkádban.

Bővebben »

A pillanatban táncolva, élvezettel szörfözzünk a VUCA-hullámokon!

Régen nem írtam a blogra, meg előtte is elég ritkán, valami tudatalatti erő tart vissza attól, hogy tovább rontsam a levegőt ebben a fojtogató okosságszmogban, ami az elmúlt félévben minimálisra csökkentette az emberek látótávolságát. Úgy is mondhatom, hogy önkéntesen korlátozom a kibocsátási mennyiségemet, mint aki leteszi az autóját és átül a kerékpárjára, vagy csomagolás nélkül vásárolja az élelmiszereket.

Bővebben »

Hol a határ az őszinteség és a manipuláció között?

Asszem most a céges értékek megújításának divatkorszakát éljük… Alig tudok beszélgetni egy HR-essel úgy, hogy ne kerülne szóba a corporate HR által kiköhögött új értékrend. Az egyik aktuális kedvencem az „őszinte vezetői kommunikáció”. Ez mégis mit jelent? – kérdeztem egyik alkalommal.

Bővebben »

Még mindig inkább a képzőknek jó biznisz a coaching?

Most tette közzé a PWC az International Coach Federation megbízásából immáron negyedszer, kb. négyévente végzett globális coaching kutatásának 2020-as eredményeit. A 2016-os riportról tavaly írtam egy összefoglalót, amit most nem ismételnék meg, mert olyan eszeveszett sok újdonság nincs benne.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: