Legfrissebb tartalmainkat az Act2Manage weboldalunkon olvashatod

Abbahagyni, amikor még hallgatnák

Elég hosszú kihagyás után végre mi is újra el tudtunk menni néhány szabadtéri koncertre a nyáron. A zenekarok láthatóan mindent beleadtak, a közönség pedig velünk együtt ráfeküdt a kellemes áramlatra, hogy az életünk egy következő szelete működik ismét (vagy épp aznap este) normálisan. A koncertek befejezésekor azt kérdezték a gyerekek, hogy miért van másfél óra után vége, amikor még olyan szívesen élveznék tovább a műsort.
Bár ennek nyilván több oka is van, én az egyik kedvenc alapelvemmel álltam elő nekik magyarázatként, miszerint akkor kell abbahagyni, amikor a közönség még tovább szeretné hallgatni.
Hajlamosak vagyunk a dolgokat túltolni, mindent belepréselni egy előadásba, képzésbe, workshopba, megbeszélésbe, konzultációba, programba, ami rendelkezésünkre áll. Így aztán többnyire leszállóágban fejeződnek be ezek az alkalmak, amikor már senki sem tud igazán odafigyelni, szólítja a természet, hívják az egyéb kötelezettségek. Így hát pont azoknak a tartalmaknak nem sok értelme van, amit pluszban tapostunk bele a kofferbe.

Mindig szívesen figyelek meg profi előadóművészeket munka közben, mert sokat lehet tőlük tanulni. Látom, ahogy tudatosan felépítik a műsort, az összekötő szövegeket előre kitalálják és nem nyökögve improvizálják, a befejezés pedig mindenképp a felfelé ívelő ágban történik. A közönség végül azzal a jó érzéssel távozik, hogy kiválóan szórakozott, és várja, hogy mielőbb újra mehessen élő koncertre, ezzel az előadóval vagy mással.

Az utóbbi években épp ezért lett jellemző rám is, hogy inkább kiveszek egy-egy elemet vagy tartalmat, inkább hamarabb abbahagyom a programot, ha úgy érzem, hogy ez már innen csak lefelé fog menni. Nincs sok értelme erőltetni, ha már megfogyatkozott az energia a befogadáshoz, vagy már csak olyan dolog van a tarsolyomban, ami kevésbé erős hatást tud gyakorolni, mint ahova eljutottunk addigra. Jobb, ha lekerekítjük. Tapasztalataim szerint ez a megközelítés meg is hálálja magát, amikor a végén azt mondják a résztvevők, hogy milyen gyorsan elment ez a nap, vagy egy féléves program záróakkordja alkalmával kifejezik sajnálatukat, hogy a jövő hónapban már nincs tovább folytatás. Pedig biztos ki lehetne találni még egy pár modult. Csak akkor már félő, hogy a lefelé ívelő ágban fejeznénk be.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések: