Abbahagyni, amikor még hallgatnák

Elég hosszú kihagyás után végre mi is újra el tudtunk menni néhány szabadtéri koncertre a nyáron. A zenekarok láthatóan mindent beleadtak, a közönség pedig velünk együtt ráfeküdt a kellemes áramlatra, hogy az életünk egy következő szelete működik ismét (vagy épp aznap este) normálisan. A koncertek befejezésekor azt kérdezték a gyerekek, hogy miért van másfél óra után vége, amikor még olyan szívesen élveznék tovább a műsort.
Bár ennek nyilván több oka is van, én az egyik kedvenc alapelvemmel álltam elő nekik magyarázatként, miszerint akkor kell abbahagyni, amikor a közönség még tovább szeretné hallgatni.
Hajlamosak vagyunk a dolgokat túltolni, mindent belepréselni egy előadásba, képzésbe, workshopba, megbeszélésbe, konzultációba, programba, ami rendelkezésünkre áll. Így aztán többnyire leszállóágban fejeződnek be ezek az alkalmak, amikor már senki sem tud igazán odafigyelni, szólítja a természet, hívják az egyéb kötelezettségek. Így hát pont azoknak a tartalmaknak nem sok értelme van, amit pluszban tapostunk bele a kofferbe.

Mindig szívesen figyelek meg profi előadóművészeket munka közben, mert sokat lehet tőlük tanulni. Látom, ahogy tudatosan felépítik a műsort, az összekötő szövegeket előre kitalálják és nem nyökögve improvizálják, a befejezés pedig mindenképp a felfelé ívelő ágban történik. A közönség végül azzal a jó érzéssel távozik, hogy kiválóan szórakozott, és várja, hogy mielőbb újra mehessen élő koncertre, ezzel az előadóval vagy mással.

Az utóbbi években épp ezért lett jellemző rám is, hogy inkább kiveszek egy-egy elemet vagy tartalmat, inkább hamarabb abbahagyom a programot, ha úgy érzem, hogy ez már innen csak lefelé fog menni. Nincs sok értelme erőltetni, ha már megfogyatkozott az energia a befogadáshoz, vagy már csak olyan dolog van a tarsolyomban, ami kevésbé erős hatást tud gyakorolni, mint ahova eljutottunk addigra. Jobb, ha lekerekítjük. Tapasztalataim szerint ez a megközelítés meg is hálálja magát, amikor a végén azt mondják a résztvevők, hogy milyen gyorsan elment ez a nap, vagy egy féléves program záróakkordja alkalmával kifejezik sajnálatukat, hogy a jövő hónapban már nincs tovább folytatás. Pedig biztos ki lehetne találni még egy pár modult. Csak akkor már félő, hogy a lefelé ívelő ágban fejeznénk be.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Abbahagyni, amikor még hallgatnák

Elég hosszú kihagyás után végre mi is újra el tudtunk menni néhány szabadtéri koncertre a nyáron. A zenekarok láthatóan mindent beleadtak, a közönség pedig velünk együtt ráfeküdt a kellemes áramlatra, hogy az életünk egy következő szelete működik ismét (vagy épp aznap este) normálisan. A koncertek befejezésekor azt kérdezték a gyerekek, hogy miért van másfél óra után vége, amikor még olyan szívesen élveznék tovább a műsort.

Bővebben »

Elrontjuk a vezetők fejlesztését, ahol csak lehet

Miközben nézegettem a tréningpiac alakulását Magyarországon, találtam egy érdekes összefoglalót Steve Glaveskitől az amerikai viszonyokról. Mondhatnánk, hogy oké, de az másik kontinens, de talán felfedezhetünk párhuzamokat a nálunk uralkodó megközelítésekkel. A vállalatok dollármilliárdokat fektettek évről-évre a belső tréningekbe és oktatásokba, de vajon megérte?

Bővebben »

Többet kéne kommunikálniuk, de nem teszik

A szervezeti működés kedvezőtlen tüneteinek hátterében megfigyeléseim szerint gyakran az áll, hogy a területek és vezetőik nem nagyon kommunikálnak egymással, az érdemi, problémamegoldó diskurzusok pedig még ritkábbak. Nem is kívánkozok kommunikálni, hiszen a másik ember nem úgy végzi a munkáját, ahogy szerintem kellene, és nem úgy viselkedik, ahogy én helyesnek tartanám.

Bővebben »

Mi a gond a “megoldást hozz, ne a problémát” hozzáállással?

Gyakran hallom azt vezetőktől, hogy a beosztottaik a problémáikkal fárasztják őket, és nem vállalnak felelősséget abban, hogy megoldást találjanak a fennakadásokra. Egyrészről megértem őket, hogy szeretnék elkerülni a panaszkodás elburjánzását, másrészt viszont a “megoldást hozz hozzállás” félelmet kelthet a kollégákban: Mi van, ha nem jót mondok?, Mi van, ha inkompetensnek tűnök?, Mi van, ha nem tartanak felelősségteljesnek?, stb.

Bővebben »

A meglepetés jelentősége a szokások kialakításában

Sokszor, többféle nézőpontból is írtam már arról az elmúlt években, hogy a viselkedésváltozáshoz, ezen belül például a tudatosabb vezetői működéshez édeskevés az, ha csak az emberek fejét tágítjuk válogatott menedzsment okosságokkal. Először, több mint egy évtizede, a tapasztalati tanulási megközelítés alapján abból indultam ki, hogy a változáshoz rá kell venni a résztvevőt arra, hogy a számára épp releváns tudományt egyáltalán kipróbálja a napi vezetői munkában, segítenünk kell neki azokat a szituációkat azonosítani, ahol ez majd jusson eszébe, aztán közösen reflektálni a tapasztalatokról.

Bővebben »

Apró dolgok tesznek jobb vezetővé

Nemrég egyik ügyfelem megkért arra, hogy tartsak egy előadást a vezetőiknek valami olyasmi témában, hogy “jótanácsok ahhoz, hogy sikeres vezető legyél”. Készülés közben azon gondolkodtam, hogy tudok-e én jótanácsokat mondani. Érdekes módon mindeki valami tuti nagy mondást keres, amitől egyszerre megváltozik minden. – gondoltam. Végül arra jutottam, hogy nem igazán tudom megmondani, mi az a néhány dolog, amitől jó főnök lesz valaki.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: