A pillanatban táncolva, élvezettel szörfözzünk a VUCA-hullámokon!

Régen nem írtam a blogra, meg előtte is elég ritkán, valami tudatalatti erő tart vissza attól, hogy tovább rontsam a levegőt ebben a fojtogató okosságszmogban, ami az elmúlt félévben minimálisra csökkentette az emberek látótávolságát. Úgy is mondhatom, hogy önkéntesen korlátozom a kibocsátási mennyiségemet, mint aki leteszi az autóját és átül a kerékpárjára, vagy csomagolás nélkül vásárolja az élelmiszereket.

Mivel én afféle tervezős csávó vagyok, aki abban hisz, hogy a dolgokat érdemes jól kitalálni, rendesen összerakni, majd a gyakorlatban megvalósítva csiszolgatni, nem mondhatom, hogy nekem való lenne az a világ, amiben most kénytelenek vagyunk valahogy lavírozni. Bár nagyszerű bullshit-szólamokat lehet megfogalmazni arra, hogy milyen csodás módon kovácsolhatunk lehetőséget a nyakunkba permeteződő zaftos fekáliából (lásd a cikk címét), a valóságban inkább azt figyelem meg, hogy az emberek inkább igyekeznek a maguk módján túlélni ezt az időszakot. Előre nincs sok értelme gondolkodni, mert bármikor keresztbevághatja az élet a terveinket. A magam részéről már 1-3 hónapra előre is csak ceruzával, ötven százalékos valószínűséggel tervezek, a következő heti naptáramban még tudok hinni valamennyire, de a figyelmemet leginkább arra összpontosítom, hogy mi lesz holnap, és azt hogy tudom a legjobban megcsinálni. Tehát az orrom előtt nem sokkal van a fókusz.

Azt veszem észre, hogy egyre gyakrabban merül fel, hogy a lécet a körülmények okán leeresztik, tekintve, hogy még mindig jobb valahogy, mint sehogy. A maximalistáknak igen nehéz ilyen felfogással együtt élni. Lovagolhatunk mi a hullámokon, táncolhatunk a pillanatban, de az improvizált, gátló körülményekkel korlátozott, először és utoljára elővezetett produktum elég ritkán lesz magas színvonalú. A Momentán Társulatnál az tud lenni, de ők épp azt gyakorolták már sok ezerszer, hogy miként kell kiválóan improvizálni. De értem, és egyet is értek vele, hogy a semmittevéssel nem lehet előremozdulni, tehát vágjunk bele. Ünnepelni azért nem ünnepelném, hogy milyen szuper, itt a “new (ab)normal”.

Nem tudom nem észrevenni, ahogy az emberek ragaszkodnak a találkozáshoz. Persze ha nincs más választás, vegyük elő az online verziót, benne vannak abban is fegyelmezetten. De ha megcsillan a lehetőség, akkor tartsunk távolságot, akár vegyünk maszkot, csak legyen személyes.

Attól tartok, hogy nem a rugalmasságot és az örömteli egyensúlyozást tanuljuk meg mostanában, hanem a rövidtávot, a beszűkült fókuszt, az alacsonyabb sztenderdet, a kiszolgáltatottsághoz való kényszerű alkalmazkodást, a beletörődést abba, amire nincs hatásunk, a fásult legyintést az újabb kellemetlenségekre. Egyúttal viszont azt is újra be tudjuk bizonyítani, hogy nem adjuk fel, nem papírból vagyunk hajtogatva, és ha kell, a metszőfogunkkal rágjuk át magunkat a falon. Bár ez kétségkívül kevésbé elegáns és látványos, mint a szörfözés.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

Iratkozz fel a blogértesítőnkre​!

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

További bejegyzések:

Választás az autopilot és tudatos működés között

Gurulok a jól bevált útvonalamon Szentendre felé, jön egy kereszteződés, ahol kábé soha nem szoktak balról érkezni. De most mégis jön onnan egy autó, elég lendületesen. Mire mindezt felfogom, az ujjaim már rég behúzták a féket, simán meg tudtam állni.

Bővebben »

És te hogy állsz a tíz évvel ezelőtti terveiddel?

Felettébb érdekes megélésem volt a héten, amikor találkoztam egy ismerőssel, akit legutóbb több mint tíz éve láttam. Nagyon jó emlékezőtehetségéről tett tanúbizonyságot, amikor feltette nekem a kérdést: “Na, és hogy állsz a saját vezetőképző praxisoddal, amit akkortájt indítottál?” Hű, mondom, ilyen régen találkoztunk volna? Nos, azóta történt a témában egy s más…

Bővebben »

Fókusz és teljesítmény vs. a figyelempazarlás klozetja

Reggelente felkelünk, kipihentségünktől függően egy meghatározott mennyiségű fizikai és figyelmi energiával a batyunkban indulunk útnak, aztán ezzel gazdálkodhatunk a nap folyamán. A szellemi munkát végzőknél a másodiknak van igazán jelentősége, a testünk fárasztásáról tudatosan kell gondoskodnunk, hogy ne épüljünk le és tunyuljunk el teljesen.

Bővebben »

A Work/Life Balance mítosza

Az élet egyik legnagyobb kihívása, hogy a munkanapnak szinte sosincs vége. A jó hír az, hogy a munkanapnak sosincs vége. Paradoxon? Egyáltalán nem, csak szakítanod kell egy olyan mítosszal, amit igazából te se értettél soha.

Ahogyan egyre tisztábban látod a képességeidet és tudatosabban építesz az erősségeidre, egyre jobban teljesítesz a munkádban.

Bővebben »

A pillanatban táncolva, élvezettel szörfözzünk a VUCA-hullámokon!

Régen nem írtam a blogra, meg előtte is elég ritkán, valami tudatalatti erő tart vissza attól, hogy tovább rontsam a levegőt ebben a fojtogató okosságszmogban, ami az elmúlt félévben minimálisra csökkentette az emberek látótávolságát. Úgy is mondhatom, hogy önkéntesen korlátozom a kibocsátási mennyiségemet, mint aki leteszi az autóját és átül a kerékpárjára, vagy csomagolás nélkül vásárolja az élelmiszereket.

Bővebben »

Hol a határ az őszinteség és a manipuláció között?

Asszem most a céges értékek megújításának divatkorszakát éljük… Alig tudok beszélgetni egy HR-essel úgy, hogy ne kerülne szóba a corporate HR által kiköhögött új értékrend. Az egyik aktuális kedvencem az „őszinte vezetői kommunikáció”. Ez mégis mit jelent? – kérdeztem egyik alkalommal.

Bővebben »

Még mindig inkább a képzőknek jó biznisz a coaching?

Most tette közzé a PWC az International Coach Federation megbízásából immáron negyedszer, kb. négyévente végzett globális coaching kutatásának 2020-as eredményeit. A 2016-os riportról tavaly írtam egy összefoglalót, amit most nem ismételnék meg, mert olyan eszeveszett sok újdonság nincs benne.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: