A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának popularizált változata. Nem vitatom természetesen, hogy lehetséges a komfortzónánkból kilökődve tanulni: szerencsés esetben azt, hogy képesek voltunk valamire, amit nem gondoltunk volna, kevésbé szerencsés helyzetben pedig azt, hogy mit nem akarunk soha a büdös életben újra csinálni. Az efféle tanulási módszer alkalmazása esetén jelentős kockázata van a sérülésnek, ezért körültekintést és gondosságot igényel. Azokban az esetekben, amikor az erősségterületeinken végzünk gyakorlást, végig a komfortzónán belül maradhatunk, mégis történik tanulás, megerősödnek a kapcsolódó idegpályáink. Az úgynevezett “deliberate practice”, azaz a tudatos gyakorlás pedig azt jelenti, hogy nagy ismétlésszámokkal fokozatosan emeljük a lécet a komfortzónán belül vagy annak határait feszegetve, akár erősségünknek számít az adott tevékenység, akár egyáltalán nem.

Bullshit zone

Most aztán van lehetőségünk tesztelni a komfortzónán kívüli lét hatását, hiszen a járványhelyzet mindenkit jócskán kitaszított belőle. A társas lény nem mehet társaságba, a dolgozni kényszerülőket az egészségügyi kockázatok tartják félelemben, jó sok embernek pedig eltűnt/eltűnhet a kenyérkereseti lehetősége. Isten hozott a komfortzónán kívül, az állítólagos tanulási zónában! Az én megfigyelésem szerint a komfortzónából kilépés nem a tanulás elsődleges területe, hanem sokkal inkább az a helyzet, amikor szépen meg tud mutatkozni az igazi énünk. A szituáció láthatóan egyesekből azt hozza ki, hogy felvásárolják mások elől a budipapírt, a lisztet és az élesztőt, másokból pedig azt, hogy számítástechnikai eszközöket gyűjtenek olyan gyerekeknek, akik a digitális oktatás lehetőségeivel amiatt nem tudnak élni, hogy nincs nekik se laptopjuk, se táblagépük. Míg valaki szóváltás után leszúrja utastársát ilyenkor a villamoson, mert ugye nincs elég bajunk, addig más kaját rendel a kórházi dolgozóknak. Az a pedagógus, aki korábban is becsületesen felkészült a tanórákra, az most éjszakánként kitalálja, hogy a fenébe lehetne értelmesen megvalósítani a távoktatást, akkor is, ha eddig nem nagyon vitézkedett a digitális térben. Aki viszont eddig se törte magát a felkészüléssel, vagy ezelőtt is befogadhatatlan mennyiségű matériát okádott a nebulókra, leszarva, hogy más tárgyak is vannak, az most is pont ugyanazt teszi, függetlenül az oktatás médiumától. A vezetők közül pedig aki eddig is foglalkozott a munkatársaival, megbízott bennük, és partneri kapcsolatban dolgoztak együtt, annak nem okoz gondot videochat segítségével kommunikálni. A klasszikus főnökök viszont most be vannak fosva, mert a kontroll-illúziójuk ködbe veszett.

Bármennyre is szeretnék, nem nagyon hiszek benne, hogy a vihar elvonultával tartós tanulást és viselkedésváltozást fogunk majd tapasztalni az embereknél. Akik eddig is tudatosan próbálták óvni a természeti környezetet, igyekezték azt a lehető legkevésbé terhelni, azok a jövőben is így fognak cselekedni. Az utazási kedvet sokkal inkább a kieső jövedelmek és a tömegben nyomulástól való félelem fogja visszafogni, nem az, hogy a kevesebb mozgolódás csökkentené a járványok terjedésének mértékét és sebességét. A gazdasági szereplők érthető módon azon fognak pörögni, hogy túléljenek és megtarthassák az alkalmazottaikat, amihez szükséges feltétel a termelési/szolgáltatási volumen fenntartása. Az országok és a világ vezetői lehetnének esetleg azok, akik tanulva a történtekből elkezdik ráerőltetni a piacokra és az egyénekre is az önkorlátozást. Bár eddig elég mérsékelt mennyiségű példát láttunk arra, hogy a politikusok az újraválasztásuk elé bármi más prioritást beengedtek volna. A legutóbbi gazdasági válság óta kb. egy évtized telt el, ezalatt majdnem megduplázódott a légi utazások száma, ahogy írtam már erről korábban, a hitelezési kedv újra az egekben járt, az ingatlanpiaci lufi pedig minden eddiginél nagyobbra fújódott. Felettébb meglepne, ha majd most életemben először megtapasztalhatnám, hogy a mindenkori elöljárók nem a holdudvar zsebeinek tömésével lennének elfoglalva, hanem az élhető és fenntartható bolygó szempontjait helyeznék előtérbe. Persze a remény hal meg utoljára. Addig is kíváncsian várom, mi mindent fogunk tartósan megtanulni a komfortzónánkon kívül töltött hónapok alatt. Esetleg a gyakori, alapos kézmosást.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Amikor a lehetetlen lehetségessé vált, de mégsem kell temetni régi életünket

Az elmúlt hónapokban nagyon sok írás született arról, hogy mostantól aztán vége az eddigi életünknek, temethetjük az egészet úgy, ahogy van. Én speciel azok táborát erősítem, akik szerint a most megtapasztalt élmények, amikhez hasonlóra legalábbis az én életemben biztosan nem volt példa, nem fognak drasztikus változásokat hozni, inkább finomításokat.

Bővebben »

Kisiklott vezetők

Ahogyan egyre feljebb kapaszkodunk a ranglétrán, egyre inkább azt érezzük, hogy egyedül maradtunk. Végülis a vezetők viselik a felelősséget mindenért és többek jóléte is az ő kezükben van. Ha hibáznak, sok ember érdeke sérül. Kivel tudják megosztani az aggodalmaikat? Nehéz beszélni a legnagyobb problémákról, félelmekről a beosztottakkal vagy a főnökeikkel. A barátok talán nem is értik, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük, és ha a kétségeiket nyíltan megosztják, elképzelhető, hogy mindenféle híresztelések kapnak szárnyra.

Bővebben »

Félreértitek, amit írok!

Az a helyzet, hogy félreértitek, amit írok, és az igazat megvallva, azt is félre szoktátok érteni, amit mondok. Na jó, ez egyáltalán nem így van, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet ezzel a kattintásvadász címmel és kezdéssel. 🙂 Gyakran látom, hogy sikertelen kommunikációs kísérlet esetén a közlő a fogadó félre hárítja a kudarc teljes felelősségét.

Bővebben »

Nem mindegy, melyik időablakon kukkantasz ki a home-office-ból!

Múlt héten írt Dobay Robi kollégám egy felettébb izgalmas cikket arról, hogy az értelmezést és a levont konklúziókat igen nagy mértékben befolyásolja a rendelkezésre álló adatok elemzése során, hogy milyen időablakot nyitunk a vizsgálatnak, teljesen önkényesen. Azóta is kattog rajta az agyam, hogy mekkora jelentősége van ennek a gondolatnak, amikor például a teljesítményt vagy az eredményeket értékeljük.

Bővebben »

Nem, nincs itt a digitális képzések forradalma!

Az utóbbi hetekben nem győztem kapkodni a fejem. Klasszikus tréningcégek pikk-pakk eltemették a saját iparágukat, majd a sírkert kapuján épphogy csak kifordulva büszkén számolnak be arról, hogy fénysebességgel hasítanak az online képzéseik. Ezalatt kábé azt kell érteni, persze tisztelet a kivételnek, hogy ugyanazt a PowerPoint-ot nem sok hatásfokvesztés mellett lehet a Zoom-on keresztül levetíteni a résztvevőknek, majd pedig a galéria-nézetet széles mosollyal postolni a közösségi médiában.

Bővebben »

Divatos időtöltés lett a magabiztos spekulálás

Bármerre fordulok, fű-fa-bokor arról nyilatkozik, hogy szerinte mi és mikor fog történni. Egymást licitálják túl a különféle forgatókönyvekkel, legyen szó járványról, az élet újraindításáról, gazdasági ágazatok lejtmenetéről és kilátásairól, munkaerőpiaci trendekről, és persze mindezek várható időbeli horizontjáról. Egyesek azt is ki merik jelenteni, hogy soha nem lesz már semmi olyan, mint azelőtt, talán még a jó anyánk töltött káposztájának is más íze lesz, nem beszélve…

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: