A játékok nem építenek csapatot

Alig lehet olyan munkakört találni manapság, melyben a jó eredmény csak az egyén teljesítményén múlik. Az, hogy valaki milyen produkcióval rukkol elő, nagy mértékben függ attól, hogy milyen minőségű támogatást kap a kollégáktól. Érthető hát, hogy miért tartják fontosnak a vállalatok a csapatokat, miért igyekeznek fejleszteni az együttműködést. A törekvés természetesen megsüvegelendő, a megoldások már kevésbé azok. A csapat építésénél a vezetőnek kiemelt szerepe van, mégiscsak ő a vezérbika vagy vezértehén, ezért fontos értenie, hogy mire számíthat a különböző megközelítésektől.

thimg_blindfold-herding-d_700x450

A csapatépítés igen gyakran közös kajálásban és/vagy ivászatban testesül meg. Olykor hasznos persze együtt csapatni a kollégákkal, esetleg több információt tudhatnak meg egymásról az emberek, élménynek is megfelelhet. Abban már kevésbé vagyok biztos, hogy ez építi-e a csapatmunkát… 

A másik gyakori módszer, amikor a csapat elvonul egy szállodába 1-2 napra és ott zúznak. Annak érdekében, hogy szervezettnek tűnő széjjelség legyen az esemény, megbíznak egy ilyesmik levezénylésére szakosodott céget, hogy találják ki, mi történjen a reggeli és a vacsora között. A megoldás az szokott lenni, hogy hoznak pár játékot, amivel el lehet ütni az időt. Nyilván sokkal jobb így, mintha egymás búráját bámulnák vagy felszínes véleménycserék közepette unatkoznának a résztvevők egy drága szálloda halljában vagy bárjában. Eddig még osztom is az elképzelést, a csapattagok informális, könnyed, játékos együttléte lehet kedvező hatással arra, hogy az emberek többet megtudjanak egymásról, esetleg más oldaláról is megismerjék a másikat. Ennél többet azonban aligha várhatsz. Még akkor sem, ha az értékesítési folyamat során ennél nagyobb ígéretek hangzanak el a tanácsadóktól. Az esti kaszinó lehet érdekes, de azok számára talán kevésbé, akik nem szeretik a szerencsejátékokat. A grillezés lehet mókás, kivéve azok számára, akik vegetáriánusok. A vacsora utáni karaoke során is sokan szénné röhögik az agyukat, kivéve azok, aki nem szeretnek teljesen idiótának látszani. Az esti borkóstolás is lehet vicces, kivéve azok számára, akiknek nagy erőfeszítés megoldani a gyerek felügyeletét. Vannak, akik kedvelik a szórakozás ilyen formáit, azonban nem igazán oldható fel az, hogy más emberek más dolgokat tartanak viccesnek, szórakoztatónak, ezért többnyire felemásra sikerülnek az összeröffenések és kétes hozzáadott értékkel bírnak az teljesítményre nézve.
Nem vonom kétségbe, lehetnek viccesek, érdekesek ezek a megoldások, kikapcsolhatják az embereket egy kicsit, de a nap végén az üzleti eredmények számítanak! Ezt azért soha ne téveszd szem elől!

De itt nem áll meg a karnevál; annak érdekében, hogy házon belül “eladható” legyen a program és finanszírozza a vállalat, kell valami álca. A csapatépítő iparág sem különbözik a többitől olyan értelemben, hogy a piaci igényeket szolgálja ki. Ha játékos-csapatépítős-szakmai dzsemborit szeretnél, megkapod: az elvonulásba belecsempésznek valamilyen szakmai ideológiát, lehetőleg játékos formában, hogy szórakoztató legyen. Így jönnek létre azok a torzszülöttek, hogy akadálypályán keresztülmenetellel tanítanák a kollégákat egymás segítésére, nyomozós játékokkal fejlesztenék a közös gondolkodást, életre kel a karaoke show + a főnök 1 órás prezentációja az együttműködés fontosságáról kombó vagy egy tréner eltáncolja a 7 szokást, esetleg még az EQ fontosságáról is papol valamicskét. Van itt minden: földre fektetett kötélen való egyensúlyozás, PET palackokból épített tutaj vízre engedése vagy hurkapálcikákból épített Halálcsillag… Ezekből a játékokból aztán mindenféle felismeréseket vonnak le a trénerek a résztvevők számára, amikre két hét múlva halványan, három után egyáltalán nem emlékeznek. Sajnos több problémám is van ezekkel az okoskodásokkal:

  • Egyes játékok segítenek az önbizalmat építeni. – mondják. Talán. Én inkább azt figyeltem meg régebben résztvevőként, hogy többnyire azokban, akik eleve magabiztosak voltak.
  • Nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban építi a bizalmat az, ha valakinek akarata ellenére hanyatt kell basznia magát, hogy a csapattársa majd elkapja, mielőtt szétloccsanna a koponyája a talajon.
  • Tényleg egészséges az, hogy olyan emberek előtt látszunk ügyetlennek, akiknek majd újra a szemébe kell nézni a munkahelyen? Mivel az imázs fontos összetevője a magabiztosság egységcsomagnak, nem lehet, hogy az emberek inkább szeretik megtartani maguknak a félelmeiket és a hiányosságaikat?
  • Amikor 10 méter magasan egy akadálypálya kötelén remegő lábakkal slisszolsz, IFA féknyommal a gatyádban, idétlen sisakkal a fejeden, miközben a többiek lentről bámulnak, hogy elpercelsz-e, a kötél nagyon is sokat számít. Miért számít bárki is arra, hogy egy héttel később sokkal magabiztosabban prezentálod majd a 10 milliós beruházást a csapatnak, miközben ketten épp azon kuncognak, hogy milyen béna voltál a mászófalon?
  • Az az igazság, hogy nem mindenki szeret arcveszteni, önkontrollt sutba vágni vagy akár nyilvánosan félni egy játék során. A legtöbb csapatépítő játék mindössze egyetlen dolgot képes elérni: emlékezteti a résztvevőket arra, hogy a külső megjelenésükkel ellentétben bölcsességben és tudatosságban nem igazán léptek előre 15 éves koruk óta.
  • Mi mondatja azt a játékok kitalálóival, hogy a hatásukra majd másképp viselkednek az emberek? Tapasztalatom szerint a játékokban seggfejül viselkedő kolléga a munkában is az, azaz identikusan viselkedik. Halkan jegyzem meg, hogy ez az információ a játék nélkül is rendelkezésre állt.
  • Az elvonulás akkor sikeres, ha a többség jól érezte magát. Oké, de a többség valószínűleg jól dolgozott együtt eddig is, nem pont a kisebbség integrálása lett volna a cél?
  • Egyetértek azzal az ígérettel, hogy a közös emlékek összekapcsolhatják az embereket. A legtöbb ilyen pillanat azonban a közös munka során, a csapaton belül keletkezik, nem egy mesterségesen kitalált szituációban.
  • Játék olykor lehet jó mediátor, a segítségével azok is képesek lehetnek kifejezni magukat, akik esetleg nem ékesszólók. Az extrovertáltak számára azonban unalmasak lehetnek. Ráadásul van egy kellemetlen mellékhatásuk: elterelik a figyelmet az üzletről, arra építenek, hogy amit a játék során megfogalmaztak, azt majd könnyedén beépítik a gyakorlatba.

A játékok természetesen lehetnek tanulságosak, de vajmi kevés változás lehetőségét hordozzák magukban. A csapatépítő nap után mindenki hazamegy szépen és hétfőn pont ugyanúgy csinálják a dolgaikat, mint előtte. A csapat, a közösség épülése nem pár nap műve, hanem egy folyamat. Ráadásul, mivel a csapat összetétele óhatatlanul változik, ill. a közös munka szülhet további feszkót, folyamatosan foglalkozni kell vele.

Nem nagyon értem, hogy mi értelme van egy élményprogramba szakmaiságot belemagyarázni, hiszen az élmény önmagában is megállná a helyét. (Kifejezetten nem azokra az üzleti elvonulásokra gondolok most, amikor pl. a stratégia átbeszélését külső helyszínen tartják.) Tapasztalatom szerint, a legjobb a két műfajt szétválasztani: élményprogrmra és csapatépítésre. A változást hozó csapatépítő megoldások figyelembe veszik ezt és arra összpontosítanak, hogy a tagoknak milyen erősségeik vannak, hogyan tudnak a segítségükkel a leghatékonyabban hozzájárulni a közösen meghatározott célokhoz. Nem elégszenek meg a szavak (gyenge) erejével és a nagy felismerések kimondásával hanem a napi rutin részévé teszik a közös munka fejlesztését. A munkahely számtalan lehetőséget teremt arra, hogy félj vagy, hogy egyesek szemétül viselkedhessenek veled. Miért fizetnétek érte akkor? Ha a jó a közösség, a móka természetesen jön majd az életetekbe.

Gondoljunk bele, mi hozza létre a csapatokat? A csapatok tulajdonképpen válaszok. Válaszok egy üzleti problémára. Azért alakulnak, hogy azt megoldják; nap, mint nap gondozzák a területet és ez a közös cél tartja össze őket. Az üzlet által felvetett kérdésekre adott válaszaitok építik a csapatot, az határozza meg a teljesítményeteket ahogyan együtt dolgoztok. Vannak olyan helyzetek, amikor indokolt külsős segítsége, gyakran azonban a csapat vezetőjeként magad is kezdeményezheted úgy, hogy néhány kérdést igyekeztek közösen megválaszolni:

  • Bízhattok-e egymásban, hogy mindenki a legjobbat akarja a másiknak? Felvállaljátok-e egymás előtt a gyengeségeiteket?
  • Konstruktívan vállaljátok-e fel a konfliktusokat vagy a harmónia érdekében inkább csendben vizslatjátok, ami történik?
  • Mindenki olyan feladatokat végezhet, melyekben szakmailag és emberileg is a legjobbját nyújthatja?
  • Egyetértetek-e abban, hogy hogy néz ki a megfelelő hozzáállás? Elkötelezett-e mindenki a célok és a viselkedések mellett?
  • Törődtök-e egymással, meghozzátok-e a szükséges áldozatokat, bele tesztek-e pluszt, ha úgy hozza a sors.
  • Felhívjátok-e egymás figyelmét arra, ha valaki eltér a céloktól vagy nem konstruktívan viselkedik
  • Toleráljátok a hibázást, ha valaki nem a megbeszéltek szerint cselekedett? Támogatjátok őt a kijavításban
  • Rendszeresen értékelitek-e azt, hogy hol tartotok az úton
  • Bízhattok-e a csapat vezetőjében, hogy új kolléga kiválasztásánál figyel arra, hogy ugyanazok a sztenderdek legyenek fontosak számára, mint amik a jó teljesítményt okozzák?
  • A kollégák folyamatosan tanulhatnak, fejlődetnek szakmailag és a puhább készségek terén
  • Számíthattok-e a vezetőre, hogy biztosítja a munkavégzéshez szükséges eszközöket, erőforrásokat, hogy a legjobbatokat nyújthassátok?

Nem szükségszerűen egyszerre kell ezeket papírra vetni és egymás agyába gravírozni a válaszokat, nem is várja ezt senki tőled. Team Leader vagy, ugyanolyan ember, mint a többiek, folyamatosan tanulsz. De tartsd észben, hogy te vagy a vezető, a választásaid és a döntéseid következtében kaptok választ ezekre a kérdésekre. Kulcsszereped van abban, hogy milyen hatékonysággal fogtok együtt dolgozni. A közösen megfogalmazott célok, az elvárt magatartás sulykolása, a konzisztensen betartott ígéretek azok, melyek szenvedéllyel tartanak össze, energiával töltenek fel egy közösséget. Az igazi csapatépítés egy tudatos út, amit nem tudsz dobozban megvásárolni.

Szólj hozzá!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Miért érhetné meg neked is az évértékelés-évtervezés?

Az idei lesz a hetedik alkalom, amikor a YearCompass használatával értékelem az évet, és tervezem meg a következőt. Az első alkalommal 150 ezer társam volt ebben, tavaly pedig már 1.2 millió. Azt hiszem, nincs jobb visszaigazolása annak, hogy van értelme, minthogy az ember éveken át kitart mellette, és veszi rá a fáradságot. Személyes tapasztalatom, hogy sokat segít a fókusztartásban, valamint ha havi rendszerességgel ránézünk a tervekre, pontosan látjuk, hol tartunk ehhez képest az adott pillanatban.

Bővebben »

Mi újság a coaching világában?

Az PriceWaterhouseCoopers a mostanában gyűjti az adatokat a 2019-es globális coaching kutatásához, melynek eredményeit feltételezésem szerint valamikor jövőre fogják közzétenni. Ennek örömére megnéztem a legutóbbi, 2016-ban publikált ICF-PWC kutatás Executive Summary-ját, hogy miként változott a helyzet a korábbi, 2012-es hasonló felmérés óta. Pont abban az évben voltam az International Coach Federation (ICF) Magyar Tagozatának elnöke, és volt szerencsém annak idején az adatokat személyesen prezentálni az érdeklődőknek.

Bővebben »

Nem menekülhetsz el az életfeladatod elől

Olyan jó lenne úgy kezdeni, hogy világ életemben tanár szerettem volna lenni. De eszemben se volt, több okból. Először is, az iskolában végigunatkozott tizenöt év során tanáraim 95%-ától egyáltalán nem vágytam tanulni, így ez a pálya végképp nem vonzott. Másrészt szüleim, akik elkötelezett, szigorú, de mégis kedvelt közép- és főiskolai tanárok voltak, egyetlen szakmától intettek óva, a sajátjuktól. Harmadrészt, nem szerettem volna én is úgy élni, hogy számolgatni kelljen a mindennapi kiadásokat, vagy hogy tizenöt évente vehessek egy új autót, karrierem során mindösszesen kettőt.

Bővebben »

A fejünkben se mindegy, miből főzünk

Azt hiszem, nem sokan vitatkoznának azon, hogy egy jó bográcsgulyásnál egyáltalán nem mindegy, milyen alapanyagokból főzöd. Lehetsz akármilyen gumiabroncs-csillagos séf, vagy tiszteletet parancsoló kiterjedésű, és az üstök világában emberöltőnyi tapasztalatot felhalmozó szakács néni, avas szalonnából, egy hete az ábécé hűtőpultjában szomorúan árválkodó mócsingos gulyáshúsból, vagy a tárolás során megfagyott krumpliból nem fogsz tudni értékelhető ebédet varázsolni.

Bővebben »

A közösségi média algoritmusok kinyírják a blogolást?

Sose gondoltam, hogy egyszer azon fogok töprengeni, érdemes-e folytatni a blogolást, pláne nem a Tudatos Vezetés blog közelgő tizedik születésnapja előtt pár hónappal. A Google mellett főleg a Facebook, de kisebb mértékben a LinkedIn is hosszú éveken át nagy segítségemre volt a forgalomterelésben, hálás köszönet érte. Szimbiózisban éltek a tartalomkészítők és az ingyenes közösségi média szolgáltatók, hiszen attól érdekes egy hírfolyam, hogy vannak benne értékes tartalmak. Persze a családi fényképek, az ételfotók, a macskák és a poénok adják a nagy közös tartalomgyártás gerincét…

Bővebben »

Út a hülyeségtől hülyeségig, és a magabiztosságtól magabiztosságig

Borozgattunk és beszélgettünk a hétvégén egy nagy tapasztalatú fejlesztőmérnök cimborámmal, és szóba került egyik kedvenc témám, amivel kapcsolatban Besenyő Pista bácsi alkotott anno maradandót felejthetetlen előadásában: hogy “mi hülyeség és mi nem az”. Barátom rávilágított, hogy érdemes csínján bánni a magas lóról hülyeségnek minősítéssel, hiszen könnyen lehet, hogy elég szűk vonatkoztatási rendszerhez képest tűnik valami hülyeségnek. Valóban, igen gyakran előfordul, hogy tudás-, ismeret- vagy tapasztalathiány van a háttérben, vagy egyszerűen csak a beszélő nézőpontjából nincs értelme valaminek.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket az alábbi oldalon tekintheted meg: