A bumeráng dolgozókat is elkezdték lájkolni, nagyon helyesen

Egy jó nevű elektronikai multicég hazai Talent Management vezetője néhány hete a LinkedIn-en beharangozott egy post sorozatot, ahol a tőlük távozó, majd később visszatérő munkatársak osztják meg majd saját történetüket. Eleddig nem találkoztam még ezzel a “boomerang employee” elnevezéssel, a jelenséget azonban én is látom egyre több helyen, és kifejezetten üdvözlöm. Pedig messziről indultunk.
 Amikor én a 90-es évek második felében elkezdtem az üzleti életben ténykedni, ráadásul pont karrier témában, executive search területen, az volt a jellemző hozzáállás, hogy egy vállalattól távozó ember kvázi árulónak számított, akit illik utálni a későbbiekben. Nyilván nem tett mindenki így, rengeteg barátságot ápolunk régi kollégáinkkal. De még annál a cégnél is, aminél dolgoztam, és ami épp abból élt, hogy felső vezetőket csábítottunk el egyik cégtől a másikba (akiknek eredetileg eszük ágában se volt váltani), efféle attitűd volt tapasztalható. Büszkén hangsúlyoztuk, milyen klassz új szenior fejvadász tanácsadó kollégával gazdagodott a csapatunk, aki hozza magával a meglévő ügyfélkörét, és sértetten tekintettünk arra a tolvajra, aki a mi ügyfeleinket vitte tovább egy másik, hasonló profilú céghez. Ez a hozzáállás természetesen már akkor is ellentmondást hordozott magában, mára pedig teljesen avíttá vált.

Egyik nagy tapasztalatú ügyvezető ügyfelem, aki jelentős létszámú termelőcéget irányít, már évekkel ezelőtt mosolyogva mesélt nekem arról, hogy egyik-másik régi kolléga visszajön a vállalathoz, távollétükről pedig némi iróniával úgy kommunikált, hogy “tanulmányúton voltak”. Azt is hozzátette, hogy a visszavételnek vannak előfeltételei: hogyan dolgozott korábban náluk a kolléga, miként távozott, és mit hagyott maga után. Ha az erre adott válaszok pozitívak, és szükség lenne a szervezetnek ismét az illetőre hasonló vagy más szerepkörben, az ajtók nyitva állnak előttük.

Egy másik ügyfelemnél, aki teljesen más profil (fiatal ügyvezető, magántulajdonú fmcg termelővállalatnál), rendszeresen előfordult az utóbbi években, hogy személyesen hívott vissza korábbi munkatársakat és vezetőket a céghez. Most tessék kapaszkodni: akár a kolléga döntött korábban a távozás mellett, akár a cég mondott fel neki. Arra is volt példa, hogy egy elődje, de arra is, hogy maga az ügyvezető kezdeményezte az elválást. Tudatosan törekszik rá, hogy jó szájízzel távozzanak a kollégák, így utólag sincs akadálya a kapcsolatfelvételnek. Mindegy, hogy a munkaerőpiacon vagy az üzleti életben találkoznak újra.

Meglátásom szerint ez egy olyan trend, amire érdemes egyre többeknek felszállni. Nehéz jó embert találni, az új felvétel mindig hordoz kockázatokat, és ezek a rizikófaktorok csökkenthetők, ha már ismerjük az illetőt, és neki sem árulunk a céggel zsákbamacskát.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A siker nyerő hármasához még egy kritikus hozzávaló

Ugyebár nagyon nem mindegy, mennyire hiteles forrásokból merít az ember, midőn gondolkodását formálja és cselekedeteit kiválasztja. Mi a Menedzsmentornál igyekszünk építeni a tudományra, annak minden hibájával és korlátaival együtt, hiszen még mindig azt találjuk a legértelmesebb kiindulópontnak, összehasonlítva a tudatlan magabiztossággal vagy a hasra ütés jellegű spekulálgatással. A mi szakmánkat tekintve leginkább a pszichológia, a vezetés-, a viselkedés- és az idegtudomány az, ami elég hasznos, ha ott áll a háttérben a munkáink során, némi JPE-vel, azaz Józan Paraszti Ésszel fűszerezve.

Tovább »

Jövőbiztos??? Mikor látjuk már be, hogy fingunk sincs a jövőről?

Elég ironikus, de épp az elmúlt pár évben szaladtam sorra bele azokba a marketingüzenetekbe, ráadásul a saját szakmámban, ahol jövőbiztos cégeket, vezetőket, képességeket vagy szaktudást ígérgetnek. Most tényleg, komolyan mondja vagy hiszi el ezt bárki ezt a dumát, aki egy kicsit is elgondolkodik rajta? Szellemi vezetőm és képzeletbeli mentorom, Besenyő Pista bácsi egész biztosan feltenné a kérdést, hogy “Nooooormális???” (A fotó azon az emlékezetes előadásán készült, ahol végre megtudhattuk tőle, “mi hülyeség és mi nem az”.)

Tovább »

További bejegyzések:

Bővebben »

coach

Jó ötlet-e nyakló nélkül képezni a kócsokat?

Mielőtt még bárki infarktust kapna, szeretném rögtön itt az elején leszögezni, hogy egyfelől nagyon jó ötlet, másfelől kevésbé. Mint ahogy sok minden más is az életben, aminek van némi komplexitása, bizonyos szempontból kifejezetten előnyös, míg eltérő perspektívából tekintve rá már kicsit színesebb a kép. De mielőtt válaszolnék a saját magam által feltett kérdésre, hadd helyezzem a dolgot kontextusba, hogy miért veszem a bátorságot a témába foganatosított beleugatásnak.

Bővebben »

Humor, törődés, fenntarthatóság és korrektség a cégkultúrában

Még tavaly ősszel egy pár napot Ausztriában töltöttünk a családdal, és Apáti Béla barátom javaslatára felkerestük a Zotter csokigyárat. Béla úgy vélte, hogy a gyerekekkel biztosan jól fogunk szórakozni ott. Hát ez pontosan így is történt, azt viszont nem tudom, mennyire volt szándékos a részéről, hogy egyúttal szakmai továbbképzésre is elküldött engem, vagy ez a szál csak pozitív mellékhatásként volt végül hab a csokitortán. Majd megkérdezem tőle alkalmasint.

Bővebben »

Sokszor csináld azt, amiben a legjobb vagy

Amikor vezetőkkel beszélgetek, egyetértés mutatkozik abban, hogy jobban járunk mi is és a cég is, ha az erősségeinkre építünk és nem a gyengeségeinket reszelgetjük. Azért persze beletrollkodik a képbe az a gondolat, hogy:
„Nagyszerű dolgokat képviseltek, de a való világban nem lehet ebbe belemerülni! Tenni kell a dolgunkat, ki kell elégítenünk az ügyfeleket, meg kell felelnünk az elvárásoknak, nem fókuszálhatunk állandóan az erősségeinkre.”

Bővebben »

Ne szarjunk már magunk alá a celeb vezetőktől, és ne őket kopizzuk, ha lehet!

Ezt a cikket két barátom és harcostársam, Kovács Ildi és Molnár Peti megbízásából írtam, és mivel viszonylag gyakori nevük van a Cservenyákhoz viszonyítva, egész nehezen lesznek beazonosíthatók, mint felbujtó személyek. 🙂 Szeretném rögtön előrebocsátani, hogy minden elismerésem a kiemelkedő teljesítményé, aki ismer, az ezt nagyon jól tudja.

Bővebben »
Home office

Mi a fenntartható irodai vs. home office nap arány?

Ahogy beütött a pandémia, a vírusnál is gyorsabban szaporodtak a hómofisz- és “future of work” szakértők, gondolom azon a “masszív tapasztalati bázison”, hogy előzőleg alig valahol engedték az otthonról dolgozást, hirtelen meg mindenkit igyekeztek hazazavarni, akit csak lehetett.

Bővebben »

Korábbi blogbejegyzéseinket itt olvashatod: