6 életmentő technika az önbizalom megszerzésére

Az önbizalom szerepéről, megerősítésének lehetőségeiről

Az elmúlt másfél évtizedben sok vezetővel mentorként dolgoztam. Blogjaimban a munkám során szerzett tapasztalataimat osztom meg. Ma az önbizalom kérdéskörével foglalkozom.

Annak érdekében, hogy mentoráltjaim hatásosan tudják ellátni feladatkörüket, gyakran arra van szükségük, hogy önbizalmuk megerősödjön.

confidence

Az önbizalom a sikeres életvitel egyik fontos összetevője, egyik alapvető szükségletünk, de megszerzése terén gyakran tévúton járunk:

1. kívülről várjuk, holott belül terem,

2. másoktól tesszük függővé, holott egyedül mi tehetünk érte/róla,

3. azt gondolhatjuk, mi kevés önbizalommal születtünk és ez már így is marad (de ennek nem kellene így lennie)

4. és végül azt gondoljuk, a nagy eredmények hozzák meg az önbizalmunkat, pedig éppen azok elérésének fontos előfeltétele

Olykor mind megtorpanunk és megerősítésre vágyunk a továbblépés előtt. Ilyenkor jellemzően keressük a „hasonszőrűek“ társaságát, akik hasonló nehézségekkel küzdenek. Ez látszólag hasznos – látjuk, mások is vannak hasonló helyzetben –, megnyugtat és segíthet más szemszögből nézni a helyzetünket.

A másik lehetőség, hogy csak egy helyben állunk és halogatjuk a döntést. Bár rengeteg tényt, érvet összeszedtünk és felépítettünk egy logikus következtetésláncot, amely alátámasztja a ránk váró döntést, mégsem hozzuk meg azt, nem lépünk tovább. Valami még hiányzik. Kell valaki, akivel megosztjuk a gondokat, aki kimondatja velünk, mit tervezünk tenni most.

A vezetők számára jellemző szituáció még, hogy úgy érezzük, olyan sok a megoldandó feladat, hogy azt sem tudjuk, melyikhez fogjunk és csak várjuk a megvilágosodást. Aztán egyszer csak elfogadjuk, hogy ennyi dolgot képtelenség egyszerre elvégezni, majd listát írunk, priorizálunk és kiválasztjuk az első dolgot, amit megoldunk. Amikor elvégeztünk néhány feladatot a listáról, beindul egy flow, ami kivezet a „káoszból” – de legalábbis kintebb.

Ismerős valamelyik? Ki ne lett volna már ilyen helyzetben?

Mindhárom helyzet azzal a pillanattal oldódik fel, hogy lenyugszunk, helyre tesszük önbizalmunkat, majd megtesszük a megtehetőt és az eredményekre/tanulságokra koncentrálunk.

Nos, milyen technikákkal segíthetünk magunkon, ha épp nincs kéznél senki „hasonszőrű”, „támogató” vagy „mentor” és a hullámok épp összecsapni készülnek a fejünk felett?

Bemutatok 6 gyakorlatot, amivel azonnali segítséget kapunk saját önbizalmunk megerősítésére, ezek valódi segítséget nyújtanak, jóllehet, a hosszútávú önbizalomépítéshez ennél többre is szükségünk lehet, de erről majd a következő cikkben ejtek szót.

1. TÉGY ÚGY, MINTHA:

Mentorként ezt kérem mentoráltamtól – „Gondold el, hogy az adott helyzetet sikerül a lehető legjobb eredménnyel zárnod! Mi volt az első dolog, amit tettél és hogyan cselekedtél ebben a helyzetben? Milyen volt a testtartásod, a hangod? Mit kértél másoktól és ők hogyan fogadták a dolgot?” – A lényeg, hogy tegyél úgy, mintha olyan magabiztos lennél, mint szeretnél. A fantázia az agyadnak azt a részét stimulálja, amelyet a valós élmények, így megszerezheted a jó eredményekből származó önbizalmat előre. 

2. TANULJ A HŐSEIDTŐL:

Bizonyára van olyan példaképed, aki tökéletesen kezelné ezt a helyzetet. Gondolkodj az ő fejével. Képzeld bele magad valakinek a bőrébe, aki nyugalmat és erőt sugároz magából és képzeld el, ő mit tenne, ha a te kihívásoddal nézne szembe. Használd fel a magabiztosságukat és a bátorságukat a saját helyzetedben.

3. HAJTSANAK A CÉLJAID:

Döntsd el, mit akarsz és kérd azt! Hogy ehhez előbb tisztázni kell, mit akarsz? Igen és ez gyakorta nem könnyű, mérlegelni kell egy csomó mindent és a végén elhatározásra kell jutnod, de semmi nem erősít meg jobban a döntéseid során, mint az, ha tudod, mit miért teszel, miért döntesz úgy, ahogy, és ennek a kiinduló pontja a célod megléte. Koncentrálj arra, amit akarsz: hallotunk már az önbeteljesítő próféciákról. Amire sokat gondolunk, az valósággá válik – egyszerűen azért, mert meghatározza a cselekedeteinket és a hozzáállásunkat. Ha olyan dolgokra gondolsz, amelyek lelkesítenek, lelkesedni fogsz és ez emeli az önbizalmadat. Ha viszont azokon a dolgokon töprengsz, amelyektől szorongsz, még jobban szorongani fogsz. A jó hír, hogy Te dönthetsz.

4. ÖRÜLJ MIKROSIKEREIDNEK:

„Hogyan fogod felismerni, hogy a dolgok jól mennek? Mik lesznek az első apró jelzések arra vonatkozóan, hogy valami elindult a megfelelő irányba? Ki és mit fog mondani, tenni, amikor felismered, hogy a megfelelő hatást sikerült keltened?” Ilyen és hasonló kérdések segítenek tisztázni mikrosikereid első indikátorait. Ha éppen valami nem jól sikerült, elemezd ki, mit tanultál és hangsúlyozd, hogyan fog ez a tanulság segíteni téged a jövőben.

5. KÉRD ÉS FOGADD EL A VISSZAJELZÉST:

Egyik mentoromtól azt tanultam, hogy az, hogy a vásárlóid mennyire elégedettek a szolgáltatásoddal, nagymértékben attól függ, hogy megkérdezted-e őket. Ismételten bátorság kell hozzá, mert lehet, hogy kritikát mondanak, de ismerd fel a fejlődés lehetőségét a kritikában is és persze, ha megkérded, elmondja a jót is. Ez sokban azon múlik, hogyan kérdezel. A „Mennyire vagy elégedett azzal, amit kaptál?” kérdés helyett, megkérdezheted azt is, hogy „Mivel vagy a leginkább elégedett?” A második kérdésre adott válaszok fókusza erősíti az önbizalmunkat, míg az első kérdés teret ad olyan válaszok megfogalmazásának, amelyekből már nehezebb előnyt kovácsolni.

6. MIBEN VAGY TE KIVÁLÓ?:

Írd össze jó tulajdonságaidat és rendszeresen bővítsd, aktualizáld a listát! Milyen erősségeid és tulajdonságaid fognak leginkább segíteni abban, hogy sikerrel járj? Hogyan tudod őket a legjobban mozgósítani? Lásd el a környezetedet jó tanácsokkal azt illetően, miben kérjenek tőled támogatást, ha kiemelkedő eredményt szeretnének kapni. Elemezd ki erősségeidet! – ez segít optimistának maradni, vagy éppen azzá válni és kiűzi a szorongást a napjaidból!

Neked milyen praktikák szoktak segíteni? Írd meg és segíts bővíteni a listát!

Iratkozz fel blog értesítőnkre

Nem zaklatunk mindenféle áltudománnyal, csak akkor írunk, ha valami értelmes jut eszünkbe.

Kövess minket

További bejegyzések:

Nem a kapcsolatépítés a vezető egyik legfontosabb feladata? Nem!

Amikor becsöppenünk egy cég életébe, felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy hogyan is néz ki a szervezet, milyen a vezetés?

Elég azt a varázsszót a HR-es fülébe búgni, hogy “organigram” és máris villámtempóban úszik be a látóterünkbe a D:\eztvillantsd könyvtárból valami ilyesmi ábra:

Bővebben »

Kulcs az eredményességhez: norma és kivétel

Akár a munkában, akár a magánéletben szeretnénk valamiféle eredményt elérni, célokat megvalósítani, megkerülhetetlen kérdés, hogy a mindennapi működésünkben mi számít normának, és mi kivételnek. Az fogja meghatározni a végkifejletet, amit nagy számban, szokásként ismétlünk, nem az, amit alkalmanként cselekszünk. Vegyünk néhány példát az önreflexióhoz!

Bővebben »

Mire jó a magas IQ?

Biztosan már Te is töltöttél ki puszta kíváncsiságból – vagy kötelező jelleggel, pl. állásinterjú során – IQ-tesztet. Kijavították, megvolt az értékelés, és kaptál egy számot. Ha a szerencsésebbek közé tartozol, akkor átlagos vagy afeletti eredmény született. Vajon a kapott eredményből milyen következtetéseket lehet levonni az munkára és személyiségre vetítve?

Bővebben »

Érdemes-e alaposabban megkapirgálni a szakmai képességeket a kiválasztás során?

Az egyik barátommal sokat beszélgetünk a cégműködtetés ügyes-bajos dolgairól, nagyjából másfél évtizede kísérem figyelemmel a vállalkozásának alakulását. Informatikai cég, nagy szervezetek számára fejlesztenek, vezetnek be és üzemeltetnek ügyviteltámogató rendszereket, helyenként akár több ezer felhasználóval, jelentős mennyiségű adatforgalommal, itthon és a nemzetközi piacon egyaránt.

Bővebben »

A tehetségmenedzsment 5 fontos kérdése

Sok cégnél az egyik legfontosabb téma a tehetségmenedzsment. Ahány hely, annyiféleképp próbálnak közelíteni a kérdéskörhöz. Összeszedtem néhány gondolatot, hátha segítenek eligazodni az tehetség dzsungelében…

Bővebben »