Feliratkozás blogértesítőre

Ludmány Réka

Egy bemutatkozás két félről szól: a kíváncsiságtól hajtott, valamint a magát valamilyen okból bemutatandó személyre. És ha szemfüles az informátor, a sorok közt a személyiség úgy tör felszínre, mint a pára a földből: megfoghatatlanul, de egyedi nyomot hagyva maga körül. Igaz-e?

Oviban úgy képzeltem, hogy lesz egy irodám (vagy örökmozgó leszek), és én ott szervezkedni fogok egy szuper csapattal, ahol komoly a tudás, és remek a hangulat. Általánosban annyi más elképzelésem volt, a régészettől az újságíráson át, hogy a gimnáziumi évek sem segítettek időben tisztázni: mi a közös az elképzeléseimben. Ekkor már a gyógypedagógia és a környezettudomány kötötte le figyelmemet. De az évek során, - hál’ Istennek a szuper olaszos hangulatú és értékes nagycsaládomért, ahol aztán működött a coaching oda s vissza – megtaláltam a pontokat, ahova összefutottak a szálak: informálódni, hogy megalapozott tudásom legyen; ez után az összefüggéseket keresni, mielőtt cselekednék; majd jöhet a tettek mezeje! Így volt, s kiderült valamennyi munkahelyet és az életet megjárva, hogy igazából a Képesség és a Hajlandóság előbb-utóbb megtalálja az utat az ideális célhoz.

Ha a munka/hivatásbeli kérdésre kíváncsi valaki, akkor két féle dolgot szoktam említeni. Egyik az, hogy fontos számomra az, hogy ne magamért dolgozzak, éljek; más szóval a szolgálat. Így esett választásom az ELTE TTK-n a Környezettudományi szakra, melyet elvégeztem. Itt annak a fontosságát tanultam meg, hogy jelenbeli döntéseink nem csak ránk, hanem a jövő megélőire is kihatnak – nem magánügy tehát, hogy mit teszünk, és mit halasztunk el. Ez a tézis tökéletesen megállja a helyét a Menedzsmentor csapatában működve is.

E közben sok energiámat és a kíváncsiságomat kihasználva elvégeztem egy két éves gyógypedagógusi képzést, és átjártam a Pszichológiai Karra, ember- és lélektani órákat hallgatni. Ugyanis ez rendkívül foglalkoztat(ott). Mindeközben egy neves Kamarában dolgoztam, irodában szervezkedtem, és ott érzetem meg, hogy jó csapatmunkában dolgozni, és főként ehhez beleadni a magam részét, látni a gyümölcsét. Ezután a gyógypedagógiában helyezkedtem el, majd ismét irodai környezetbe kerültem, de valami hiányzott ezekből az útjaimból…

A hétköznapi életben? Van egy közösség, melyhez tartozom, korombeli és hasonszőrű emberekkel. Van egy új családom, melyet szeretni kell. Van egy személyiségem, melyet fejleszteni kell. Van egy munkahelyem, melyben a programokat felelősséggel koordinálni kell. Valahogy még sem merülök, ellenkezőleg, töltődöm attól, hogy adhatok magamból. Mert megismertem: ez az amit kerestem, az erőssége(i)met. Mindenki tudja, hogy olykor a legerősebbek is hibázhatnak. Így van ez a csapat összes láncszemével: vezetőkkel, segédjeivel, kivitelezőkkel. De itt úgy érzem világos: nem az az erős, aki sosem hibázik – hanem az, aki vállalja a felelősséget, és mer segítséget kérni. Hiszen emberek vagyunk, és egymásért vagyunk.

Oviban úgy képzeltem, hogy lesz egy irodám (vagy örökmozgó leszek), és én ott szervezkedni fogok egy szuper csapattal, ahol komoly a tudás, és remek a hangulat. A gyermeki énem tisztán tudta még, mi az erősségem. Érdemes néha mindenkinek előhívnia olykor – és elvezethet a célhoz, ahogy engem például.