Feliratkozás blogértesítőre

Sajnos, a legtöbb vezető, nem szereti ismételni magát. Kicsit úgy vannak vele, mint a régi székely viccben, ahol a nő kérdezi a férjét, hogy „Miért nem mondod nekem soha, hogy szeretsz?” A férj rövid gondolkodás után ezt feleli: „Megmondtam, hogy szeretlek, mikor összeházasodtunk. Ha változás lesz, szólok.”

Érthetetlen vállalati célokA vezetők kb. így gondolkodnak, amikor évente egyszer-kétszer tonhal (town hall) meetingeket szerveztetnek és azt gondolják, elintéztek minden kommunikációs feladatot azzal, hogy mondtak egy frappáns beszédet, amiben vázolták a szervezet stratégiáját és prioritásait. Különösen alaposnak hiszik magukat akkor, amikor bejelentik, hogy az előadás slide-jai megtalálhatók a vállalat intranetes oldalán, aminek a látogatottsága vetekszik az iwiw-ével. :))) Aztán  pedig meglepődnek, amikor néhány héttel később azt tapasztalják, hogy az alkalmazottak nem azt csinálják, amit elmondtak nekik és a dolgozók legtöbbje nem is igazán tudja visszamondani a nagy szőrös célokat.

Az a probléma, hogy a vezetők összekeverik az információ átadását azzal amikor a munkatársak megértik és elsajátítják az üzenetet. Az egyetlen módja, hogy az emberek magukévá tegyenek egy üzenetet, ha sokszor, sok különböző helyzetben és lehetőleg több vezetőtől hallják. Azt javaslom hát, hogy minden felsővezető a névjegyén szereplő titulus mellé írja oda, hogy Chief Reminding Officer. :) Ugyanis a két legfontosabb feladatuk az, hogy meghatározzák a szervezet irányát és hogy biztosak legyenek benne, hogy a munkatársakat rendszeresen emlékeztetik azokra.
 

Lehet, hogy bugyutának és egyszerűnek hangzik, de akkor miért nem teszi minden vezető ezt?

 

Sokan azért nem élvezik ezt az emlékeztető szerepet, mert időpazarlásnak és feleslegesnek tűnik számukra. Azt tanulák a menedzserképzőkben, hogy a munka minden aspektusában elkerüljék a redundanciát. Néhányan pedig inkább azon aggódnak, hogy a folyamatos ismétléssel megkérdőjelezik az emberek értelmi képességeit. Úgy gondolják, hogy az alkalmazottaknak nincs szükségük arra, hogy egy üzenetet több mint egyszer elmondjanak nekik.

Amit ezek a vezetők kifelejtenek az egyenletből, az az, hogy az üzenetátadás nem annyira intellektuális, mint inkább érzelmi folyamat. Az alkalmazottak elsősorban nem az alapján fogadják be a vezetők mondandóját, hogy intellektuálisan mennyire volt lenyűgöző. Sokkal inkább az alapján, hogy elhiszik-e, hogy a vezetők komolyan gondolják, hitelesek és elkötelezettek az iránt, amit mondanak. Még egyszer: az ismétlés elengedhetetlen.

Új vezetői szerep a top managementben

 

2014-05-29

Sok munkahelyen a management megfogalmazta a célokat a cég számára, tele is ragasztották a falakat szép poszterekkel, szuper preziket készítettek vállalati kultúrárkól. Az munkavállalók mégsem értik, hogy merre is van az előre. A megoldás egy új pozíció lehet: a CRO.

Végül, sok vezető azért hanyagolja el a túlkommunikálást, mert untatja őket, ha ugyanazt a dolgot kell elmondaniuk újra és újra. Ez érthető. Az intelligens emberek kihívást látnak az új üzenetekben, az új problémák megoldásában, és fárasztja őket, ha újra és újra ugyanazt a témát kell feleleveníteni. Csakhogy ez k***ára nem számít! A vezetés lényege nem az, hogy a vezető jól szórakozzon, hanem hogy mozgósítsa az embereket a cél érdekében. Ha a helyzet megkívánja az ismétlést és a megerősítést, ami szinte mindig így van, egy jó vezető felvállalja ezt a felelősséget. Az ismétlés nem azt jelenti, hogy ugyanazt mondjuk ugyanúgy. A hatékony kommunikáció megköveteli, hogy a kulcsüzenetek különböző forrásokból származzanak, különböző csatornákon érkezzenek, különböző eszközöket használva, az elektronikus médiától a videokonferenciáig. Ezzel együtt a leghatékonyabb kommunikációs eszköz, aminek semmi köze nincs a technológiához és rendelkezésünkre áll a világ kezdetétől, a kimondott szó.



Egyszer egy kommunikációs szakértő azt mondta nekem, a legjobb módja, hogy egy üzenetet az egész szervezet megkapjon, ha elkezdünk pletykákat terjeszteni róla. Azt javasolja, hogy a vezetők menjenek és terjesszenek „igaz pletykákat”. Akármilyen hülyén is hangzik, ez egy nagyon hatékony kommunikációs eszköz.

Tapasztalatom szerint, az alkalmazottak nem igazán hiszik el, amit a vezetők kommunikálnak feléjük, míg nem hallották azt többször. Kutatók azt mondják, hogy hétszer. De mindegy is, hogy ez a szám öt, hét vagy hetvenhét, a lényeg az, hogy az emberek szkeptikusak azzal kapcsolatban, amit mondanak nekik, kivéve, ha valamit következetesen, időről-időre újra hallanak, látnak, tapasztalnak.

Anélkül, hogy ismerném a céged céljait, nem tévedhetek nagyot, hogy közte van a hatékony munkavégzés, az ügyfél a király, az alkalmazottak pedig a szervezet legnagyobb értékei. Majdnem minden vezető ezeket szajkózza. Szinte komikus, milyen gépiessé és semmitmondóvá váltak már ezek az üzenetek. Így aztán nem meglepő, hogy az alkalmazottak kevésbé teszik ezeket magukévá, ehelyett inkább kivárják, mennyire gondolják komolyan a vezetők. Az egyik legjobb teszt a komolyságra, hogy vajon folytatják-e az üzenetek ismétlését hosszabb időn keresztül. Újra és újra meg újra...