Legfrissebb tartalmainkat az Act2Manage weboldalunkon olvashatod

Seggfej főnök vagy?

Mindannyian viselkedünk néha úgy, mint egy seggfej. Azonban vannak olyanok, akik notórius seggfejek. Minden vezető potenciális jelölt a seggfej jelzőre, mert szinte folyamatos nyomás alatt vannak, ráadásul a cégük is bátorítja is őket abban, hogy lekezeljék a munkatársaikat. Rendszerint lealázzák a kollégákat, a munkahelyet Forma 1-es versenypályának képzelik, mindenhol vitát gerjesztenek és ráadásul meg is akarják nyerni.

Sokba kerül ez mindenkinek: a cégnek, a beosztottaknak és végül a vezetőnek is.

Ki érdemli meg, hogy seggfejnek tartsák?

Általában azokat illetjük ezzel a jelzővel, akik idegesítenek bennünket vagy épp az utunkban állnak. Munkahelyi környezetben azonban érdemes egy picit pontosabban definiálni, hogy megkülönböztessük azokat a munkatársakat vagy ügyfeleket akiket egyszerűen nem szeretünk azoktól, akik valóban megérdemlik ezt a jelzőt. Hogyan lehet különbséget tenni azok között, akiknek épp rossz napjuk van (“átmeneti seggfejek”) és az undok, destruktív emberek között (“minősített seggfejek”), akik komoly kitartásról tesznek tanúbizonyságot, amikor arról van szó, hogy lehetőleg kellemetlenül, szarul érezd magad?

Íme három intő jel, ami arra utal, hogy egy igazi seggfejjel beszéltél:

  • miután beszélgettél vele, alsóbb rendűnek, megalázottnak, inkompetensnek, elnyomottnak érzed magad,
  • bénább, ügyetlenebb embernek tartod magad, mint a beszélgetés előtt,
  • nála gyengébb, kevésbé befolyásos emberen tölti ki a dühét. 

Sajnos a seggfej viselkedés nem mindig nyílt vagy könnyen felismerhető, ugyanis a ravaszabb seggfejek cserébe még intelligensek is, és rendelkeznek elegendő önkontrollal ahhoz, hogy kártékony tevékenységüket olyankor fejtsék ki, amikor más nem éri tetten őket.

 
 

Mennyibe kerül a seggfej viselkedés?

Ha maradt még kétséged afelől, hogy milyen kárt okoz egy seggfej főnök, akkor gondolj a fluktuáció növekedésére, a munkahelyi hiányzásokra, az elkötelezettség csökkenésére, a nyugtalanságra, a cég vagyonának gondos kezelésére és az egyéni és csapatteljesítmény hanyatlására. Hogy még konkrétabbá tegyem a probléma súlyosságát, mutatok egy példát a TCA (Total Cost of Assholes) számítására. Egy angliai tanulmánysorozat szerint a seggfej főnökök hatására a közvetlenül érintett munkavállalók 25%-a, míg a “szemtanúk” 20%-a hagyja ott a céget, míg a seggfej viselkedések átlagos aránya 15%.
Ha például egy új munkavállaló összes költsége (amíg produktívvá válik), 3 millió forint, akkor az éves költség egy 150 fős vállalat esetében kb. 17 millió forint. Ha egy “áldozatra” átlagosan két “szemtanú” jut, akkor ez további 27 millió forint, azaz összesen 44 misi.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

Töltsd le Dobay Róbert ebookját!

Korábbi bejegyzések

A téglákra figyelj, ne a falra!

Mostanában rászoktam vezetés közben podcastok hallgatására. A Karizma podcastban hallottam a következő történetet Will Smith önéletrajzi könyvéből, és nagyon tudtam rezonálni rá. A színész 11 éves volt, amikor az apja úgy döntött, hogy egy új falat akar építeni a műhelye elé. A régi már mállott szét, és ez nem tetszett neki. Ahelyett, hogy kőművest hívott volna, azt gondolta, hogy jó kis projekt lesz Willnek és az öccsének. Lerombolta a falat, a gyerekeknek pedig nem sok hite volt abban, hogy ott valaha is új fal fog állni.

Tovább »

Megyünk előre, csak nem mindegy, melyik irányba!

Az elmúlt két hétben három olyan tapasztalatom is volt, amivel egy kicsit belekukkanthattam a jövő lehetséges alakulását fürkésző varázsgömbbe. Épp pár hónapja ostoroztam azokat a szakértőket és tanácsadókat, akik magabiztosan spekulálnak minimális információs bázison, sőt, nem átallanak azzal hitegetni másokat, hogy a megoldásuk egyenesen jövőbiztos. Már abban az írásomban is hozzátettem, hogy az adatelemzésnek és a trendvizsgálatnak természetesen van értelme, mint ahogy a lehetséges scenario-k és forgatókönyvek felvázolásának is.

Tovább »

További bejegyzések: